Önök írták - 6.oldal
Irja
meg nekünk kérdését, véleményét, javaslatát, támogatási szándékát, stb !
Tisztelt Doktor úr!
Feleségemmel (mindketten 30 évesek vagyunk) 3. éve probálkozunk
hogy gyerekünk lehessen, sajnos ezidáig sikertelenül. 3 évvel ezelőtt - nem
tervezett módon- 1 évvel a fogamzásgátló tabletta szedésének abbahagyása után
teherbe esett, de a mgazat a 6. héten elhalt. A nőgyógyász akkor 3 hónap szünet
után elvégezte a hormonális kivizsgálást, s alacsony progreszteron szintet állapított
meg. Erre a szokásos Clostilbegyt tablettát írta fel ill. ezzel párhuzamosan
engem is megvizsgált. Nálam nem találták semmi akadályát a fogamzóképességnek.
A Clostilbegyt hatására a hormonszint rendben beállt, terhesség mégsem következett
be. A nőgyógyász türelemre intett, de fél évi folyamatos Clostilbegyt kezelés
után már türelmetlenek lettünk, mivel más téren nem történt előrelépés. Ekkor
nőgyógyászt váltottunk, aki azon nyomban megkezdte a teljeskörű kivizsgálást,
ami az alacsony progreszteron szint mellett magas prolaktin szintet jelzett.
A nőgyógyász javaslatára 3 hónapra felfüggesztettük a Clostilbegyt szedést -mondván
fél évig folyamatosan nem szedhető, szünetet kell tartani.(Ez igaz?)- majd ezt
követően kombiált Clostilbegyt és Bromocryptin kezelést írt elő. Ennek hatására
mindkét hormonszint normálisra beállt, az addig rendszertelen (32-40) napos
ciklus stabil 32 napra állt be, a menstruáció pedig erős görcsökkel jelentkezett.
A ciklus meghatározott idejében végzett ultrahang hónapról- hónapra igazolta
az érett petesejt(ek) jelenlétét. Miután a kezelés ellenére sem sikerült teherbe
esni megtörtént a laporoszkopiás műtét, ill. megnézték az ondósejtek életképességét
a hüvelyben(ennek sajnos nem tudom pontos nevét) ami semmilyen rendellenességet
nem mutatott ki. A műtétet követően tovább folytatódott a kombinált gyógyszeres
kezelés, eredménytelenül. Végül ez év januárban az orvos 4 hónap szünetet rendelt
-ez idő alatt csak Bromocr.-t szedve-, mondván semmi akadályát nem látja a terhességnek,
s ha ez idő alatt nem történik semmi megkezdjük a mesterséges módszereket. Egy
hónappal a Clostilbegyt abbahagyása után a ciklus máris 36 nap lett, amit szintén
nem értek mivel a nőgyógyász szerint a korábbi gyógyszerezés hatása ki kell
tartson 4 hónapot(?).
Kérdésem az lenne, hogy Ön szerint eddig helyesen jártunk-e el?
Nem kellett volna az én 3 évvel ezelőtti leleteimet megújítani?
Valóban nincs ilyen eredmények mellett más akadálya a teherbe esésnek, vagy
valamilyen vizsgálatot kihagytunk?
Ha igaz, hogy nincs akadálya a teherbe esésnek, vajon mégi mi képzelhető el
okként, hogy mégsem sikerül?
A nőgyógyász szerint a túlzott igyekezet ill. a lelki okok is okozhatják a meddőséget(Ez
igaz?).
Érdemes/kell-e kivárni ezt a 4 hónapot?
Ilyen előzmények mellett -olvasva a korábbi hozzászolásokat a rovatban - érdemes-e
még reménykednünk?
Tisztelettel, egy elkeseredett olvasó K.I.
Tisztelt Asszonyom!
Azt lehet mondani, hogy eddig nem történt hiba a kivizsgálás,
illetve kezelés során, azonban egy kicsit soknak tűnik már a Clostylbegyt! Nem
vagyok híve a fél éven keresztül egyfolytában végzett ilyen kezelésnek.Hat eredménytelen
kísérlet után pedig végképp nem érdemes ezt a kezelést folytatni. Laparoscopiájáról
nem írt semmi információt, ugyancsak nem említi ultrahang vizsgálatok, illetve
hormon meghatározások eredményét sem. Történetéből felmerül a polycystás petefészek
szindróma (PCO) lehetősége. Nem tudom, hogy mi értelme lenne négy hónap kihagyásnak,
miből gondolják, hogy kezelés nélkül négy hónap múlva bármivel javulna a helyzet.
Azt hiszem a meddőségi kezelésben jobban jártas szakemberre lenne szükség!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
43 éves vagyok. Jelenleg a 4. lombik programon vagyunk túl.
Előzmények: 13 éves korom óta menstruálok, a ciklusom 28-31 napos. Vérzésem
2-3 napig tartott, erős görcsök kísérték, annyira, hogy az első napon dolgozni
sem tudtam. Az idő múlásával a vérzés időtartama és mennyisége is csökkent (1-2
nap). Volt egy terhességem 39 éves koromban, amit sajnos megszakíttattam magánéleti
okok miatt. Mivel ezután a teherbeesés spontán módon nem sikerült, 2000.nyarán
jelentkeztünk egy meddőségi központba. Eredmény: nálam az egyik petevezető elzáródva,
a páromnál alacsony spermaszám. Döntés: lombik, melyet 2001.januárban kezdtünk
el. A lombikprogram ideje alatt egy alkalommal végeztek hormonvizsgálatot az
első alkalommal, 2001.januárban.
Eredmények a 3. napon: FSH: 16, LH: 5,42, és talán ösztradiol?. A korom, a magas
FSH értékem és a gyenge menstruációm miatt a kezelőorvosom nem bíztatott nagy
sikerrel. A stimulációk sikeresek voltak, leszívott peték száma 5-11, megtermékenyülés
3-5, visszaültetett embriók általában 3-4. A 4. alkalommal 7-ből 5 pete termékenyült
meg, 4-et ültettek vissza a 3. napon, köztük kettőt, ami már sokszorosan osztódott,
de a beágyazódás sajnos most sem sikerült. Kezdetben voltak enyhe terhességi
tüneteim, de hirtelen elmúltak, a terhességi teszt és a vérvétel is csak enyhe
pozitivitást mutatott ki két egymást követő alkalommal. Az Utrogestan (4x1)
abbahagyása után pedig a menstruáció is megindult és a vérzéssel együtt feltehetően
a vetélés is, mivel erős görcsök kíséretében egy kis diónyi nagyságú szövetdarab
távozott. Most teljesen el vagyok keseredve, mert nem tudom eldönteni, hogy
van-e értelme tovább próbálkozni. Tudom, hogy a beágyazódást nem igen tudják
az orvosok sem befolyásolni. Ha valóban megkezdődött a beágyazódás, akkor vajon
mitől lökődött ki mégis az embrió és hogyan lehetne ezt megakadályozni? Fél
évvel ezelőtt volt egy hiszteroszkópiám és laparoszkópiám, de semmilyen elváltozást
nem mutatott ki. Az idő múlik, a fizikai és hormonális állapotom csak tovább
fog romlani a hónapok múltával. Kérem adjon tanácsot, hogy a fentiek ismeretében
van-e értelme még tovább próbálkozni, vagy a korom miatt végleg le kell mondanom
a saját gyermekről? Ön szerint nem kellett volna több alkalommal is ellenőrizni
a hormonértékeimet?
Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: T.Ané
Tisztelt Asszonyom!
Magas FSH értékei, illetve életkora miatt valóban rossz esélyekkel
indul a további meddőségi kezelésekkel. Természetessen FSH szintjeinek kontrollja
most is javasolható lenne. A leírtak alapján nem tűnik biztosank, hogy az utolsó
bevatkozásnál terhes lett volna, de elvetélt, sőt inkább az a valószínű, hogy
terhesség egyáltalán nem jött létre, tehát beágyazódás nem volt. Egyébként a
megtermékenyítést követően a petesejt osztódása meghatározott időben történik,
ez annyit jelent, hogy a harmadik napon nyolc-tíz sejtes stádiumban kell, hogy
legyen. Amennyiben a harmadik napon "sokszorosan osztódott" praembriokat láttak,
az valószínűleg azt jelenti, hogy ezen embriok nem voltak "egészségesek". Ez
is összefüggésben lehet életkorával. Tanácsolni csak egyvalamit tudok: ne keresse
a múltban a balsiker okát, és csak akkor folytassa a meddőségi kezelést, ha
tisztában van a rossz esélyekkel és az esetleges további sikertelenségeket is
el tudja fogadni.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Török Doktor Úr!
4 évi próbálkozás után, HSG előtt még próbáltunk egy Clostylbegit+Mikrofollin
kezelést. Az addig teljesen szabályosan érkező menstruáció egy hetet késett,
12 mm-es méhnyálka hártya képződött, felpuhult, megnagyobbodott méhet tapintott
ki az orvosom. Az addig feszü- lő melleim később fájdalommentessé alakultak,
a teszt negatív volt, az UH szintén. Lehet-e, hogy létrejött terhesség, de megszakadt?
Ennek vajon mi lehet az oka? Nem lehet kivédeni az ilyen korai szakaszban jelentkező
problémákat? Ha nem terhesség volt, akkor mi okozta ezt a változást a szervezetemben?
Válaszát előre is köszönöm Z-né A.
Tisztelt Asszonyom!
A mai lehetőségekkel már tíz nappal az ovuláció után, tehát
négy nappal a várható menstruáció elött biztonsággal meg lehet mondani, hogy
terhesség fenn áll-e. Ebből az következik - amennyiben a megfelelő vizsgálatok
megtörténtek -, hogy nem is volt terhes. Azt hiszem további "kezelés" helyett
inkább további kivizsgálásra lenne szükség (HSG, laparoscopia, hormonális kivizsgálás,
férj vizsgálta, stb.).
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr !
A napokban voltam ismét nőgyógyásznál. Ismételten vért vett,
majd azt mondta, hogy ha a mostani eredményeim is hasonlóan rosszak lesznek,azaz
ha az oestradiol értéke nem éri el a 300-at, akkor csak egy megoldás lehet:
injekcióban beadni FSH-t. Ha ez sem segít, akkor nem lehet kisbabám. Erre én
nagyon-nagyon elkeseredtem.Kérem Önt, ajánljon nekem szakembert, akihez fordulhatok.
Pécshez közel élek. Nagyon kérem, válaszoljon, mert szörnyen el vagyok keseredve.
Nagyon köszönöm: Lina
Tisztelt Asszonyom!
Amennyiben megkeres, korábbi leleteit hozza magával.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Jó Napot !
K. Pné Móni vagyok, 24 éves. A győri Kaáli Intézetbe járok,
de ott már nem tudnak tovább segíteni, mivel nincs petefészkem (még csikgonádom
sincs) Petesejtdonort kell keresnem, de jelenleg senki sincs a láthatáron. Azt
szeretném megkérdezni, hogy a honlapon olvastam a tüszőfagyasztásról, ha nekem
nincs petefészkem akkor nekem is be lehetne ültetni a bőr alá? Vagy megtermékenyíteni
in vitro rendszerben? Vagy ez a tüszőbank csak azoknak áll rendelkezésre akik
előre lefagyasztatják a tüszőjüket? Hát remélem azért tudnak segíteni nekem,
mert már régen szeretnénk gyermeket a férjemmel.
Köszönöm M.
Tisztelt Asszonyom!
Mint azt már három héttel ezelött is válaszoltam a petesejteket
nem lehet fagyaszatni és nem lehet tárolni, éppen ezért petesejt bank nem létezik.
Ezzel együtt, amit levelében írt állatkisérletben már működik. Még sehol a világon
emberen a fenti módszert nem alkalmazták, és jogilag sem lehetséges. Nem kizárt
tehát, hogy a jövőben a tudományos kutatás el fog jutni oda, hogy a levelében
leírtak valósággá válnak, de ez ma még nem létezik. A megoldás az önök esetében
a donor petesejt használata.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Szeretném segítségét kérni, mertr sajnos orvosom elutazott
és gondban vagyok a Bromocriptin gyógyszer szedésével. Nem emlékszem határozottan,
hogy meddig kell szednem a gyógyszert. 2 hétig felet kellett, majd 2 hétig egészet,
illetve addig amíg meg nem jön. Erre sajnos nem emlékszem, és félek ha tovább
szedem a kelleténél bajt is okozhat.
Kérem segítségét! Üdvözlettel, G.K.
Tisztelt Asszonyom!
A Bromocriptin dózisa minden esetben egyéni, tehát a nekem
feltett kérdésre, csak orvosa tudna válaszolni. Minden esetre attól nem kell
félnie, hogy tovább szedi. A menstruációs ciklushoz való igazítása ezen gyógyszer
szedésének ugyancsak "egyéni" elgondolásnak minősíthető.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doctor Ur !
Amerikaban ( Chicagoban elo ( 26 ) fiatalasszony vagyok ).
4 eve vagyunk boldog hazasok. Lassan 2 eve lesz hogy csaladot tervezunk. Orvoshoz
is fordultunk mar hormon vizsgalat nalam jo, ovulatio monitorral kovetem az
ovulatiomat, sikeres: 14-15 ik napon ovulalok. Nogyogyaszom rendelt Hysterosalpinogramot,
ami azt mutatta hogy a jobb petevezetek nyitott de suggest adhesion, a bal oldali
viszont elzart ketszeri probalkozas is volt. A ferjem ( 27 ), a hormonszintje
normalis, viszont az " uszokkal" problemak vannak. 16 millio, motility 22. Ultrahangall
sikeresen meg is talaltak az alacsony szam okat. Az ondovezetek elvan zarodva
, igy nem jut at a csapat.... A nogyogyaszom beutalt most minket a specialistahoz,
May-29-2002, az elso konzultacio.Lelkileg megviselt vagyok , mert eleg csaladosszpontosito
vagyok. A kerdesem hogy milyen eselyunk van ilyen szamokkal? Az en HSG eredmenyemmel?
Nem akarok rogton a vitrora menni , mindent szeretnek megprobalni amit lehet
elotte, gondoja kedves Dr Ur hogy a laparoscopiat fog az orvos elrendelni az
IUI elott, mert arra gondolok ha az adhesion ott van lehet hogy az uszok nem
jutnanak el a celpontig ha nem megfelelolek az atjarhatosagok, es a IUI csak
hasztalan lehetoseg lenne. Van kilatasunk ? Kedves Dr Ur , nagyon szepen megkerem
hogy valaszoljom levelemre, tudom hogy nagyon sok level var onre valaszolni,
ahogy az ideje engedi, de nagyon segitene lelkileg .
Koszonom elore is es hogy elolvasta levelem. Udvozlettel B.
Tisztelt Asszonyom!
Laproscopia elvégzése feltétlenül indokolt és szerencsés helyzetben
lényegesen javulhatnak akár spontán teherbeesési esélyei is. A laproscopiánál
ugyanis az összenövések (adhesions) oldhatók, a petevezetékek felszabadíthatóak
és egyben esetleg egyéb fenálló betegségek is megállapíthatók, illetve kezelhetők.
Férjénél is további kivizsgálás, illetve kezelés, esetleg műtét javasolható.
Az in vitro fertilisatio a meddőségi kezelés végállomása kell, hogy legyen,
ami annyit jelent, hogy végzése csak akkor indokolt, ha az egyéb lehetőségek
nem vezettek eredményre. Önök még csak a meddőségi kezelés elején tartanak és
korántsem biztos, hogy IVF-re szükség van.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Kedves Doktor úr!
Mitől függ, hogy melyik technikát (lombik, stb.) alkalmazzák a pácienseknél?
Tisztelt Asszonyom!
Rövid kérdésére lehetetlen részleteiben válaszolni, mert az
akár több száz oldal is lehetne. Álatalánosságban és röviden válaszolva: a válaszotott
technika a kivizsgálási eredményektől függ.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Néhány hónap eltelt azóta, amióta utoljára írtam Önnek, a
könnyebb felidézhetoség céljából mellékelem korábbi levelezéseinket. De röviden:
endometriózis gyanújával fordultam Önhöz a meddoségi honlapon, és Ön ajánlotta
nekem a Budai Meddoségi Központot egy teljes köru kivizsgálás és kezelés érdekében.
Hálásan köszönöm ezt a tanácsot, több mint egy év eltelt azóta, hogy eloször
kopogtattam Konc tanár úrék ajtaján, ahol a vizsgálatok megerosítették az endometriózis
tényét, és mutétet ill. hormonkezelést javasoltak. A mutétet tavaly májusban
Lintner professzor végezte a Szt. János kórházban, a Lucrin Depot injekciós
hormonkezelésre pedig a Baross utcába jártam Szendei adjunktus úrhoz, havonta
egyszer, fél évig. Ezután novemberben az utolsó injekció után Konc tanár úrék
azonnal megkezdték nálam a lombikbébi programot és a december 14-i beültetés
után 27-én tudatta velem a tanár úr az örömhírt, hogy várandós vagyok! Szinte
hihetetlen volt számomra (talán még ma is az), hogy velem is megtörtént az évek
óta várt csoda! Aztán 2 héttel a beültetés után volt egy kis vérzésem enyhe
görcs kíséretében, ez újabb 2 hét múlva még egyszer megismétlodött, de szerencsére
nem folytatódott, és a magzat szépen fejlodik. Igaz, a 12. hétig gyakran éreztem
enyhe alhasi feszülést, fájdalmat, de azóta ez is megszunt, vagy legalábbis
nagyon ritka és enyhe. Ma kezdtem a 16. hetet, és nagyon jól érzem magam - fizikailag...
És most jutottam el a levelem tárgyában megjelölt dilemmáig. Ugyanis tegnap
megtörtént a vérvétel az AFP vizsgálathoz, ugyanakkor Konc tanár úr javasolta,
hogy végeztessem el a genetikai vizsgálatot, a chorionbiopsiát is, mert igaz,
hogy csak 31 éves vagyok, de az IVF esetében nagyobb a valószínusége a fejlodési
rendellenességnek. Ezt a vizsgálatot o most már minden IVF-esnek javasolja.
Így még tegnap -több várandós kismamával együtt- átmentünk a Schöpf-Mérei kórházba,
ahol az elbeszélgetés után genetikai ultrahangra került sor, ill. jövo hétre
elo is jegyeztek bennünket a beavatkozásra. Természetesen tájékoztattak, hogy
1-2 % a veszélye a dolognak, de biztattak, hogy érdemes megcsinálni. Mindenesetre,
az éjjel nem sokat aludtam, vívódtam, hogy jól döntöttem-e amikor igent mondtam
a vizsgálatra. Már csak azért is, mert a tegnapi ultrahang megállapította, hogy
a méhlepény széle rálóg kicsit a méhszáj területére. Emiatt egy nappal tovább
kell majd a kórházban maradnom. Kérdésemre a vizsgálatot végzo orvos azt mondta,
ez nem jelenti a vizsgálat nagyobb veszélyét, de így biztonságos, ha bent maradok.
Na ezek után teljesen bizonytalan lettem és vagyok. Ezért kérem az Ön véleményét.
Évek óta vártam erre a babára, ha természetes úton fogant volna, akkor lehet,
hogy kisebb a bizonytalanságom. De most félek, hogy mi lesz, ha elveszítem,
és mi lesz, ha nem sikerül többé teherbe esnem... Konc tanár úr és a vizsgálatot
végzo orvos is azt mondta, a korai vérezgetés nem jelent most már veszélyt,
de én mégsem vagyok nyugodt. Kérem, Doktor Úr, írja le a véleményét a helyzetemmel
kapcsolatban, hogy megéri-e kockáztatnom ebben a helyzetben, ill. milyen problémát
jelenthet ennél a vizsgálatnál a méhlepény nem túl megfelelo helyzete és milyen
problémákat jelenthet ez késobb a terhesség folyamán. Tudom, Ön nem dönthet
helyettem, nem is ezt kérem, mindössze a véleményét szeretném kérni. A terhességrol
szóló könyvekben mindenhol csak a kockázat mértéke van leírva, ill. figyelmeztetnek,
hogy ha nehezen jött össze a terhesség, akkor megfontolandó az elvégeztetése...
Hát ehhez a megfontoláshoz ill. a felelosségteljes döntés meghozatalához kérném
az Ön segítségét, mint régi ismerosét (engedje meg, hogy így nevezzem), akinek
elfogulatlan véleménye és biztató szavai már eddig is rengeteget segítettek
nekem. Nem gyozöm kifejezni hálámat Ön felé, hiszen tanácsai nélkül még sehol
nem tartanék ma a kisbabám ügyében. Természetesen Konc tanár úrék is nagy szeretettel
és tisztelettel beszéltek Önrol. Kérem tehát, ha ideje, lehetosége engedi, írja
meg a véleményét a helyzetemmel kapcsolatban, ha egy mód van rá, még a jövo
hét kedd (márc.19) elott - akkor kellene ugyanis befeküdnöm a kórházba. Természtesen
ígérem, hogy levelét -ahogyan eddig is- a legnagyobb diszkrécióval kezelem.
Elore is köszönöm válaszát és további eredményes munkájához jó egészséget kívánok!
Üdvözlettel: Áné B. T.
Tisztelt Asszonyom!
Külföldi tartozkodásom miatt levelére csak most tudok válaszolni,
tehát későn. Nem tudom, hogy végül is, hogyan döntött, de általánosságban az
mondható el minden orvosi beavatkozásról, hogy a végzése akkor indokolt, ha
a vele járón haszon lényegesen meghaladja az azzal járó kockázatot. A lepényi
tapadási rendellenesség nem emeli meg a chorionbiopsia kockázatát. A terhesség
előre haladtával a lepény helyzete változhat, tehát nem biztos, hogy a későbbiekben
problémát fog okozni. Amennyiben a vizsgálat elvégeztetése mellett döntött,
és remélhetőleg nem lépett fel szövődmény, abban a biztos tudatban várhatja
a szülést, hogy gyermeke egészséges. További sok sikert kívánva.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztel Doktor Ur!
Mar kb. 7 honapja nem szedek fogamzasgatlo tablettat. Idaig
- 4 evig a TRI-Regolt szedtem. Nagyon szeretnenk kisbabat, de idaig nem sikerult
teherbe esnem. Itt meg meg kell jegyeznem, hogy 19 evesen 3 honapos terhesseg
utan spontan vetelesem volt. Lehetseges, hogy ennek valamifele utohatasa lehet?
A menstruaciom altalaban 30 - 35 naponkent van. Nemi eletet a ferjemmel rendszeressen
elunk. Heti kb. 4 alkalommal. Kerem, ha tud segiteni, vagy valamifele tanacsot
adni, azzal kapcsolatban, hogy teherbe essek, akkor kerem valaszoljon ha lehetseges.
Tisztelettel O.E.
Tisztelt Asszonyom!
Leveléből az tűnik ki, hogy még semmiféle vizsgálat sem Önnél,
sem a férjénél nem történt. Meddőségi kivizsgálás akkor indokolt, ha 1 év próbálkozás
után sem sikerül teherbe esni. Ez hamarosan lejár, tehát azt javaslom, hogy
találgatások helyett meddőségi kivizsgáláson kellene átesniük.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Kedves Doktor úr!
Köszönöm a válaszát. Én azóta megkérdeztem Konc tanár urat
is, azt mondta, orvosilag nem indokolt nálam a lombik, mivel mind a ketten egészségesek
vagyunk. Az, hogy én ilyen idős vagyok (39 év), mennyire indokolná esetleg?
Köszönettel és üdvözlettel: N. Cs.
Tisztelt Asszonyom!
Életkora önmagába véve nem indokolja IVF végzését, egy valami
azonban rendkívül fontos: vesztegentni való idő nincsen, mielöbbi kivizsgálás
és szükség szerint kezelés szükséges.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Jelenleg 23 éves vagyok, nyáron lesz az esküvom. 16 éves koromban
drült ki, hogy nincsen hüvelyem, illetve, hogy a méhem is rendkívül fejlelen.
17 éves voltam, amikor túlestem egy hüvelyképzo mutéten,azzal immá minden rendben,
normális szexuális életet élek.Havivérzésem nincsen, soha nem is volt.A mi esetünkben
az örökbefogadás mellett a dajkaterhesség jöhetne szóba, de megmondom őszintén,
hogy nem értem a szabályozást.Úgy tudtam, hogy bár az Eütv tervezete még.(1997.évi)
tartalmazta, de azt a módosításkor " kivették". Mit jelent ez a gyakorlatban?
Lehet-e ma Mo-on ily módon gyermekáldáshoz jutni, és ha nem, akkor van-e más
lehetoség? További kérdésem az lenne, hogy mivel jár egy hormonvizsgálat, illetve
az a vizsgálat, amely során megállapítják, hogy van-e egyáltalán peteérésem,illetve,
hogyha igen, az felhasználható-e mesterséges megtermékenyítés esetén? A kromoszómavizsgálat
szerint a noi nemi jelleg egyértelmu.Kérem, ha tud, segítsen nekünk, mert bár
az engem operáló orvosnak is feltettemezeket a kérdéseket, de o azt válaszolta,
hogy még ne akarjam ezt tudni,mert nagyon bonyolult dolog, majd csak ha valóban
gyermeket szeretnénk, de az az igazság, hogy mi már tervezgetjük a dolgot...
Köszönöm: I.&tsa
Tisztelt Hölgyem!
A kérdés valóban bonyolult, fpleg úgy, hogy leleteit nem ismerem.
A hüvely hiánya esetén feltételezhető egyébb fejlődési rendelenesség is, ezek
kizárása nem ha történtek meg, feltétlenül szükségesek. A hormon vizsgálatok
csupán vérvételt jelentenek és az valóban nélkülözhetetlen annak eldöntésére,
hogy a petefészkei működnek-e. A dajka anyaság magyarországon törvény által
szabályozott, a törvény elvileg erre lehetőséget biztosít, de miután a mai napig
nem készült el a törvény végrehajtásí utasítások, nem végezhető. Miután fiatal
reményei lehetnek a pozitív változások kivárására. Orvosával ellentétben én
feltétlenül fontosnak tartanám teljes körű kivizsgálását annak céljából, hogy
valóban tisztában lehessen lehetőségeivel.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
25 éves nő vagyok, a férjem 31 éves. Igazából csak a véleményét
szeretném kérni, mert nagyon tanácstalanok és elkeseredettek vagyunk, pedig
lehet, hogy nincs is okunk rá. 2001. májusa óta nem szedek fogamzásgátló tablettát,
3 hónapot vártunk és azóta viszont folyamatosan próbálkozunk ezidáig sikertelenül.
Tudom, hogy ez még nem sok idő ( 8 hónap) és igazából ezért sem mertünk eddig
szakemberhez fordulni, csak a nőgyógyászomnak mondtam el a problémánkat, aki
először arra kérdezett rá, hogy rendszeres-e a menstruációm, én elmondtam, hogy
28 és 32 nap között váltakozik. Erre ő felírt egy clostylbegyt nevű gyógyszert,
és a ciklus 13. napján ultrahangvizsgálatot javasolt, ami meg is történt. Ennek
eredménye mindkét oldalom megnagyobbodott tüszők (20, 17 mm), méhnyálkahártya
vastagsága 7 mm, amit egy kicsit keveselt, de azt mondta ezzel még nem kell
foglalkozni. Aztán a dolog annyiban maradt, sajnos teherbe nem sikerült esnem,
a mensesem 30 napra jött meg. Én talán túlzottan is elkeseredettem és azóta
orvoshoz nem mentem. A kérdésem végül is az lenne Tisztelt Doktor Úr, hogy kivárjuk-e
amíg letellik az 1 év és utána keressünk fel szakembert vagy esetleg már most
is orvoshoz fordulhatnánk-e, hogy legalább azt megtudjuk van-e valamelyikönkkel
tényleges probléma, vagy csak a túlzott idegeskedés miatt nem jön össze a baba.
Köszönettel Sné A. M.
Tisztelt Asszonyom!
Elkeseredésre nincsen okuk, meddőségi kivizsgálás még valóban
nem indokolt!. Éppen ezért gyógyszeres kezelés sem! A vékonyabb méhnyálkahártya
a Clostilbegyt kezelés nem kívánt hatása. Tüszőfejlődés (petesejtérése) volt
a kezelés alatt. Mindenesetre megnyugtató lenne az Önök számára is egy Önnél
egy hormon vizsgálat (ez csak vérvételt jelent), férjénél egy spermiogramm elvégzése.
Az egy év letelte után azonban feltétlenül szakemberhez forduljanak!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Ur!
21 eves vagyok, ket eve volt egy laparoszkopiam, mert a baloldali
mehemnel talaltak egy 6 cm-es cisztat, a szovettani vizsgalatok alapjan kiderult,
hogy endometriozisom van. A mutetet kovetoen 3 honapig Lupron injekciot kaptam,
azota pedig fogamzasgatlot szedek. 2 hete voltam kontrollon, s talalt az orvos
egy 2cm-es tuszot a bal mehemnel. Kialalkulhat-e ujabb endometrikus ciszta fogamzasgatlo
szedese alatt? Gyermeket meg nem szeretnek, viszont felek, hogy kesobb nehezsegekbe
fogok utkozni. Az lenne a kerdesem, hogy letezik-e barmilyen gyogyszer, termeszetes
gyogymod, terapia, gyogytea, vagy barmi, ami csokkenti az ujabb ciszta kialalkulasanak
eselyet?
Elore is koszonom valaszat. Tisztelettel, V. E.
Tisztelt Asszonyom!
Bal oldali méh nincs, legnagyobb valószínűséggel petefészkéről
beszél. A leírtak alapján endometriosis nevezetű betegségben szenved. Többször
válaszoltam már másoknak: nem vagyok híve a "természetes gyógymódoknak",
ilyen jellegű tanácsot tőlem ne várjon! Különösen igaz ez az endometriosisra!
Nagyon fontos további kilátásai szempontjából, hogy azt megfelelően kezeljék!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon köszönöm, hogy megtisztelt megnyugtató válaszával.
Valóban, azóta már a vizsgálat mellett meghozott döntésem eredményeként megtörtént
a biopsia, szerencsére valóban szövodmények nélkül, és legnagyobb örömömre az
eredmény szerint kromoszóma rendellenességet nem találtak. Azóta - pénteken
- volt egy alapos ultrahang vizsgálat is, amely szintén megnyugtató eredményt
adott, a baba megfeleloen fejlodik. Ráadásul azt is megtudtam, hogy kislányom
lesz, ami - természetesen azzal együtt, hogy egészséges -, végtelen boldogsággal
tölt el! Pár napja már a magzat mozgását is érzem, azt hiszem, ez az egyik legcsodálatosabb
dolog a világon. Még egyszer köszönöm, hogy tanácsaival, bizalmával hozzásegített
ehhez a boldogsághoz, ígérem, a baba megszületése után jelentkezni fogok, és
remélem, hogy csupa örömteli dologról számolhatok be Önnek.
További jó egészséget, eredményes munkát kívánva: Áné B. T.
Tisztelt Asszonyom!
További sok sikert kívánok. Ugye, hogy így volt a megnyugatatóbb?!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr !
Petevezetékeim el vannak záródva, műtéttel átjárhatóvá tették,
de újból elzáródtak, ezért mi csak az IVF-ben bízhatunk. Ez másodszor egy hónapja
meg is történt. Petesejt leszívás után öt nappal négy ( 2 db blastocysta, 2
db morula stádiumú ) embriót ültettek be. Egy hete a terhességi teszt pozitív
lett, ma voltam ultrahangon, a petefészkek és a méhnyálkahártya állapota terhességre
utal, de ezen kívül más nam látható. Voltam vérvételen, ami szintén terhességet
igazolt. Vajon miért nem mutat semmit az ultrahang ? Lehetséges-e hogy méhen
kívüli terhes vagyok ?
Köszönettel: SSZ
Tisztelt Asszonyom!
Lehet méhenkivüli terhes, lehet elhalt terhessége is. Ezek
tisztázása a közeljővőben egészen biztosan meg fog történni!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
T.Dr.Torok Attila!
Ismet egy kerdessel fordulok Onhoz Ausztraliabol bar meg elozo
keredesemre is varom a valaszat.Par nappal ezelott volt az embrio beultetesem
es ma reggel a homerersekletem csak 36.5 volt.Ugye ez azt jelenti hogy a beultetes
nem sikerult?Terhessegnel emelkedett a homerseklet ugy tudom. Egy masik kerdesem
is lenne Onhoz:korulbelul 8 eve nagy hulyeseget csinaltam.Azt gondoltam hogy
terhes vagyok es folszurtam magamnak olloval es mikor hirtelen elkezdett verezni
felgyomoszoltem vattat.Most azt mondjak van egy 5 cmes fibroid ott.Ezt is mondjam
e el az orvosnak On szerimt es a kovetkezo beultetes elott vettessem e ki okozhatja
e ez a mostani sikertelensegeket? 37 eves leszek hamarosan nincs sok idom es
szeretnek a legjobb eselyekkel indulni a kovetkezo beulteteskor.
Kerem valaszoljon ahogy tud levelet nagyon varom Koszonettel, P. Sz.
Tisztelt Asszonyom!
A hőmérséklet mérésnek semmi értelme nincsen IVF ciklusban!
Ugyanis a hőmérséklet emelkedését a sárgatest hormon (progesterone) szintjének
emelkedése okozza. A hormonális előkészítés miatt (ovulation induction) törvényszerű,
hogy progeszteron hormon termelődik a szervezetében, továbbá valószínűsítem,
hogy gyógyszer formájában progesteront is kap a transfert követően. Tehát ebből
nem lehet megállapítani, hogy terhes-e, csak magát idegesíti vele. Tehát tanácsom,
hogy a hőmérséklet mérést hagyja abba! Másik kérdésére válaszolva: tényleg nagy
hülyeségek követett el! Ezzel együtt az akkor történteknek semmi köze nincsen
a "fibroid"-hoz. Ez ugyanis egy jóindulatú méhtest izomdaganat (másnéven
myoma). Nem ismerem kivizsgálási leleteit, de elképzelhetőnek tartom, hogy további
IVF probálkozások elött ajánlatos lenne a myomát műtéttel eltávolítani, és szerencsés
esetben még az is elképzelhető, hogy olyan helyzetet lehet a műtéttel teremteni,
amely akár spontán teherbeesést is eredményezhet. Ezzel együtt most még csak
erre a ciklusra koncentráljon, és csak akkor foglalkozzon további problémáival,
ha a jelenlegi IVF kisérlet nem sikerült. Az elkövetett "hülyeségéről"
nem szükséges tájékoztatni orvosát.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Néhány hónappal ezelőtt már fordultam Önhöz tanácsért, melyet
ezúton is köszönöm. Akkor még csak az első lombikprogramon voltam túl, most
a másodikon is, sajnos ugyanolyan eredménnyel. Azaz mégsem, mert most még beültetésre
sem került sor, ugyanis újra csak 4 sejtem lett, és mind el is halt még beültetés
előtt. Az első esetben a 4-ből egy volt érett, 3 atretizált, most 2 érett és
2 atretizált. Azt értem, hogy az atretizált rendellenes, de mitől? Az orvos
szerint nem lehet tudni mitől ?lottyadt?, de én nagyon félek tőle, hogy nálam
van valami komoly gond, ami miatt nem tudok normális sejteket érlelni. Először
egy sejtet visszakaptam, de nem tapadt meg. Előzményeim: 30 éves vagyok, mindkét
oldalon letapadt petevezetékkel, MRI által igazolt prolaktinómával. Bromocriptint
szedek, azóta a prolaktin értékem normális. Harmadik napi vérvétel eredménye
(szinte mindig ugyanilyen): FSH: 5,6 miu/ml, LH: 6,2 miu/ml, prolaktin: 3,8
ng/ml, 17-B-ösztr: 76,8 pg/ml. Mindkét alkalommal a rövid protokollt alkalmazták,
a ciklus első napjától kaptam Decapeptylt, 2. ill. 3. naptól Gonal F-et, összesen
13-at, mindkét alkalommal a ciklus 13. napján volt punkció. E2 szintem a kezelt
ciklus ötödik napján 175, a kilencedik. napon: 1340. Első alkalommal 10-12 tüsző
látszott, másodszor csak 7-8, de mindig csak 4-ben volt sejt. Nem lehet, hogy
valami miatt eleve rossz minőségűek a petesejtjeim? Aggódom, mert ha tényleg
így van, nincs értelme a további próbálkozásoknak. Tavaly végeztek laparoszkópos
vizsgálatot, de a letapadt vezetékeken kívül egyéb kórosat nem találtak.
Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: K-né
Tisztelt Asszonyom!
Eredményei alapján több petesejt lett volna várható. Nehéz
megitélni a sikertelenség okát, melyet nem is szándékozok leletei pontos ismerete
nélkül megtenni. Önnél a Decapeptyl kezelés un. rövid (short) protokollját alkalmazták,
ez is eredményezhette a rossz minőségű petesejteket. Úgy gondolom, hogy ennél
jobb eredményt is el lehet majd érni egy következő stimulációval, tehát bizakodjon!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Már kb. 1 éve, hogy babát szeretnénk eddig sikertelenül.
Az én kivizsgálásom folyamatban van (most várjuk a hormonvizsgálat eredményeit,
a férjemnél spermavizsgálat volt. Ennek az eredményéről szeretném kérni az Ön
véleményét. A vizsgálati eredményen a következők vannak: mennyiség 3 ml; pH
7,2; hígabb konzisztenciájú; ml-ként kb. 20 millió (60 mill./ejak.) spermium;
0% igen élénken, kb. 10% élénken, kb. 20% renyhén mozgó, kb. 70% mozdulatlan;
minőségi vizsgálattal kb. 60% ép szerkezetű spermium. Dg.: oligozoospermia.
Arra lennék kíváncsi, hogy ezek az eredmények mennyire jók vagy rosszak? Ilyen
mozgékonysággal van-e esélyünk természetes úton babára?
Válaszát előre is köszönöm: MVJ
Tisztelt Asszonyom!
Egy vizsgálat alapján nem szabad véleményt nyilvánítani, illetve
diagnozist fellálítani, tehát újabb vizsgálatoknak kell eldönteni azt, hogy
a férje eredménye mennyire rossz. A spermiogramm napi ingadozása ugyanis hatalmas.
Egyébként a spermiumok száma a normális alsó határán volt ennél a vizsgálatnál,
csak a spermiumok mozgása maradt el a kívánatostól. Az, hogy ilyen spermiogrammal
milyen esélyek vannak egy spontán terhesség bekövetkezésére, ugyancsak nem megítélhető.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
T.Doctor ur!
Udvozlom ont megint Ausztraliabol meg egy kerdesem lenne.Kerem
mondja meg hogy embrio beultetes utan fol lehet kelni rogton?Mert nekem rogton
fol lehetett kelni ahogy vegzett az orvos.Nem folyik vagy esik ki az embrio?Hiszen
az folyadekban van nem?A mehbol nem folyik ki?
Koszonettel es tisztelettel onzelen munkajaert P. Sz.
Tisztelt Asszonyom!
Az orvosok eltérően gondolkodnak arról, hogy szükséges-e feküdni
az embryo transzfert követően. Magam is azt az álláspontot képviselem, hogy
ez felesleges, nem növeli az esélyeket. A méhnek ugyanis csak virtuális ürege
van, amely azt jelenti, hogy a nyálkahártya rétegek egymással összefekszenek.
Az a minimális mennyiségű folyadék, melyben az embryokat a nyálkahártyára juttatjuk
(5 mikroliter!), nem teszi lehetővé a visszahelyzett embryok "uszkálását",
"kifolyását".
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Kedves Doktor úr!
Köszönöm a választ. Tegnap megvolt az elsô inszem. Sajnos csak egy db árva nagy (18 mm) tüszôvel... N. Cs.
Tisztelt Asszonyom!
Egy tüsző is tüsző! Esélyei így is vannak! Normál ciklusban
is csak egy tüsző érik meg egyszerre, mégis az emberiség nagy részénél jól működik!
Bizakodjon és ehhez sok sikert kívánok.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Kedves Dr. Török Attila!
32 éves vagyok és 4 éve küszködök endometriózissal és meddőséggel.
Túl vagyok 4 LPSC műtéten, amikor is csonkolták mind a két oldali petefészkeimet,
volt 3 sikertelen lombik próbálkozásunk, a 2. és a 3. között egy spontán terhesség,
amivel a 7. héten elvetéltem. Az utolsó 1 évben abbahagytuk átmenetileg a kezeléseket,
hogy a szervezetem magához térjen (meg mi is). Az utolsó műtét tavaly áprilisban
volt, ami után nem engedtem a decapeptyl depot kezelést, mert ezen már kétszer
is túl voltam, egyszer 3 egyszer 6 hónapig, de eredményt nem hoztak. Most csináltattam
egy 3. napi hormon vizsgálatot, ahol magas lett az LH és az FSH. LH: 5,2 mIU/ml,
FSH: 13,7 mIU/ml, tavaly áprilisi értékeim: LH: 2,9 mIU/ml, FSH: 4,6 mIU/ml.
Tavaly júniusban volt a 3. lombik próbálkozás, ezt követően nagyjából rendben
beállt a ciklusom. Azt szeretném kérdezni, hogy mit jelenthetnek ezek a megváltozott
hormonértékek? Lehet-e köze az endometriózishoz? Lehet-e átmeneti ez a jelenség?
Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: A.
Tisztelt Asszonyom!
A magas FSH érték annyit jelent, hogy a petefészek kezd "kimerülni".
Ez az elvégzett hormonális kezeléssel, sem az endometriosissal nem magyarázható,
a petefészkek csonkolásával azonban összefüggésben lehet. Az endometriosis sajnos
a megfelelőképpen végzett kezelés mellett is gyakran kiújul, ezért nem volt
szerencsés dolog az egy év kihagyás, mint ahogy az sem, hogy nem egyezett bele
a Decapeptyl Depot kezelésbe. Egy hormonvizsgálat alapján nem szabad véleményt
nyilvánítani, tehát a magas FSH érték miatt további hormonvizsgálatok szükségesek!
Egyvalami azonban bizonyos: minél előbb folytatni kell a kezelését, mert vesztegetni
való idő már nincs!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Főorvos Úr !
Én vagyok az a nő, aki a következő problémával fordult Önhöz:
"27 éves vagyok.Öt évi Diane 35 szedés után nem jött meg a mensesem. Nőgyógyászom
Norculutot, majd egy hétig napi fél Clostilbegytet írt, eredménytelenül.Ezután
Anteovint írt fel, amit 8 hónapig szedtem. Ennek abbahagyása után megint nem
menstruáltam. Hormonvizsgálatom a következő eredményt adta:FSH 22,6 U/I, LH
6,5 U/I, Prolaktin 163 mU/L, Testoszteron 1,1 nMol/I, Oestradiol 60,0 pMol/I.Nőgyógyászom
erre azt mondta, olyan az eredményem, mint egy menopusában levő nőé. Ezzel nagyon
elkeserített. Azt mondta, egy évig várjunk, hátha magától rendeződik a probléma.
Azóta fél év telt el, eredménytelenül.Nagyon szeretnék kisbabát!" Tisztelt Főorvos
Úr! Előszöris szeretném megköszönni, hogy válaszolt korábbi leveleimre.Megérkezett
a vérvétel eredménye, ami igencsak meglepő eredményekkel szolgált: FSH 8,9 U/I;
LH 10,9 U/I; Prolaktin 2095 mU/L; Oesradiol 104,0 pMol/I.Nőgyógyászom MR vizsgálatra
utalt be prolaktinóma gyanúja miatt. A gyanú beigazolódott. Leletem:A sella
MR vizsgálatánál sagittalis és coronalis natív és kontrasztos vékony rétegű
T1 súlyozott képeken: a csontos sella szabályos, a neurohypophysis normális
nagyságú és helyzetű. Az adenohypophysis jobb fele kissé tömegesebb, a 31-es
és 32-es coronalis képeken jobb oldalon a sinus cavernosus mellett festődésében
minimálisan elmaradó kb. 3mm átmérőű terület látszik. A nyél centrikus helyzetű,
a supra-, és parasellaris régió szabad.Dg: A fentiek microadenoma gyanúját keltik.
Nagyon megijedtem, de a nőgyógyászom azt mondta, hogy gyógyszeresen jól kezelhető.
Tisztelt Főorvos Úr! 1. Önnek mi a véleménye? Milyen reményeim lehetnek, hogy
visszahúzódik az adenoma és rendbe jövök? 2. Lehetséges-e, hogy ezen probléma
mellett terhes legyek ?
Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel:L.
Tisztelt Asszonyom!
A probléma gyógyszeresen valóban jól kezelhető és amennyiben
prolaktin szintjeit visszaszorítani ezzel lehetséges, akkor jó esélyek vannak
a terhesség létrejöttére. A kezelés azonban előre láthatólag hosszabb időt fog
igénybe venni.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Ur!
Mi egy 30/31 eves nagyon elkeseredett par vagyunk! Jelenleg
Olaszorszagban elunk a ferjemmel a munkaja vegett. 1998.jun.havaban volt egy
terhessegem ami a 7.heten spontan abortusszal vegzodott. (muteti beav. nem volt
szukseg) Azota hiaba probalkozunk sajnos erdmenytelenul. Igy 2001.szept.-ben
felkerestunk itt Romaban egy klinikat ahol a kov.vizsgalatokat vegeztek el:
-petevezetek atjarhatosaga,-eredm.atjarhatoak -hormonalis vizsg.:-E2:28,4 picog/ml
-FSH:6,0 mU.I./ml -LH:8,8 mU.I./ml -Progesteron: 0,23 ng/ml -Prolattina: 25,6
ng/ml Ferjemnel spermavizsgalat eredmenye: -concentracio: 60 millio/ml -Total/eiaculato:
180 millio -mozgaskepesseg: 1 ora utan: 40% -tipica (progressiva): 30 -Discinetica:
5 -Agit in loco: 5 -Morfologia:-forme tipiche:40% -forme atipiche: 59% -forme
giovani: 1% -Cellule per campo: 2-3 -Bacteriologia: negativ Ezek alapjan mondta
orvosunk,hogy egeszgesek vagyunk valamint a meddo parok azon 20%-ba tartozunk
akiknel ismeretlen eredetu a termeketlenseg. Ezen infok birtokaban azt javasolta,
hogy probaljuk meg a lombikbebi programot (In Vitro Fertilization). O azt allitotta,
hogy ebben az esetben van a legnagyobb esely a teherben maradasra. Kicsit felve,
de belefogtunk, mert nagyon szeretnenk kis babakat. A kez. elotti honapokban
a menstruaciok kezdetei: Jan.17., Febr.15., Marc.18. Ezek utan marc.7.-en elkezdtem
subcut. injekciozni a Suprefactot (0,3ml/nap) Aprilis 4.-en delutan az UH-os
vizsgalaton mindketto petefeszekben 7-7 eretlen petesejt (eggs)volt lathato,
meretuk 10-12 mm. Ezen este kezdtem 4 amp.Gonal-F 75UI inj.-val szinten subcutan,
azaz osszesen, 300 UI-vel! Apr.5-6-7.-en 2 amp.reggel es 2amp.este. Apr.8.-an
reggel a 2 amp.Gonal-F-et kaptam a vervetel elott. E2 vervetel eredmenye: 870
pg/ml volt ezen a napon. UH-on mar 14-17mm-es tojasokat lattak. Esti inj.adag:1amp.
Apr.9. 2reggel 1 este G.-F. Apr.10.2amp G.-F reggel, vervetel E2, eredmeny:
3145 pg/ml. Az aznapi UH: 16-22 mm tojasokat mutatott.Este mar semmit nem kellett
adni. Apr.11. reggel 1 amp. G.-F utana vervetel E2:4328 pg/ml, UH 18-25mm tojasok
voltak! Ezek utan mar semmi inj. nem kaptam se Suprefact se G.-F. Apr.12.-en
hajnal 2.30-kor kellett 2 amp. Prophasi 2000. Masnap (13.-an) 13.30-kor tortent
a leszivas, HELYI ERZESTELENITESBEN! Vajon miert ezt a kinszenvedest kellett
vegigcsinalnom? A Doktor szerint, mert kisebb az eselye a petesejtek serulesenek!
Eddig csak arrol olvastam, hogy altatasban es venas erzestelenitessel vegeztek
a leszivast. 20 tojast szivtak le, ebbol 8-al tudtak elkezdeni a megtermekenyitest.
A vegere 3 termekenyult meg es 2-nel volt sejtosztodas. Apr.13. 16 oratol apr.16.-ig
11 oraig az egyik petesejt 2 sejtes a masik 4 sejtes lett!? 11 orakor tortent
a visszaultetes. Heti 2-szer Lentogest inj.kell kapjak legalabb 2 hetig. ( a
Gonal-F adagolasa a tajekoztato szerint: 75-225 UI/nap-ig terjed). ehhez kepest
4 napon keresztul 300 UI/nap mennyiseget kaptam!! Nagyon csalodottak vagyunk
es szeretnenk kerni a velemenyet, hogy mi lehet a baj velunk, ha a kezdetek
kezdeten egeszseges parnak mondtak bennunket. Normalis hogy ilyen biztato kezdetek
utan ilyen negativ eredmeny szulessen? Valamint hogy 3 nap alatt csak ekkorra
szamu legyen a sejtosztodas? Van eselye ezeknek a petesejteknek hogy a terhesseg
bekovetkezik? Letezik az hogy 15.-en delutan azt mondta az orvos hogy 2 petesejt
nagyon szuper akar mar aznap beultetheto es masnap delelott csak 2 es 4 sejtesek?
Akkor mekkora lehetett 18 oraval korabban? Kerem segitsen nekunk! Mit javasol
mit tehetunk ezek utan hogy babaink lehessenek? Szeretnem megkerdezni, hogy
a mai (apr.16.) UH felvetelen latszott hogy mindket petefeszekben a leszivas
utan is tovabbi tojasok ernek, lathatok. Mi fog ezekkel tortenni, milyen mereture
fognak megnolni, ki tudnak e szabadulni, nem fog-e problemat okozni a petefeszkeimnek?
Segiseget elore is nagyon szepen koszonjuk! Udvozlettel, A. es T.
Tisztelt Asszonyom!
Úgy gondolom, hogy természetessen önhibájukon kívül kicsit
elkapkodott volt a lombikbébi kisérlet. Van olyan kategória, melyet levelében
említett, nevezetessen a tisztázatlan eredetű meddőség, de ebbe a csoportba
a betegek csak akkor kerülhetnek, ha teljes körű kivizsgálás megtörtént. Leveléből
úgy tűnik, hogy nem volt laparoscopiája, nem volt immunológiai vizsgálat és
csupán egy hormon érték állt rendelkezésre. Vannak olyan betegségek amelynek
lehetőségei önnél felmerülnek pl. az endometriosis, illetve a stimuláció eredményei
alapján az ugynevezett polycystás szindróma. Ezen betegségek esetleges megléte
az ugynevezett lombikbébi módszer nélkül is gyógyítható és terhesség ilyen beavatkozás
nélkül is létrehozható. Az első stimulációnál a gyógyszerek dózisa valóban szokatlanul
magasnak tünnek, ennek megfelelően túl sok tüszője is volt és valószínűleg éretlenek
voltak a petesejtek. A leszívást természetessen a világ nagyon sok helyén altatásban
végzik, de nem felel meg a valóságnak az a tájékoztatás, hogy az altatás káros
következményekkel lehet a petesejtek minőségére. Valószínűleg arról van szó,
hogy az önt ellátó intézménynek nem volt meg a lehetősége altatás végzésére.
A megtermékenyülési arány is kívánni valókat hagy maga után, mint ahogy az is,
hogy csupán 2 embriót tudtak visszaültetni, mindenesetre így is vannak esélyei
a terhességre. A petefészekbe továbbra is látható "tojások" -ban nincsen petesejt,
ezek ugynevezett sárgatestek. Ez jó, hogy ott van, mert ez segíti a beágyazodást,
illetve a terhesség létrejöttét. Valószínűleg ugynvezett enyhe hiperstimuláció
alakult ki önnél. A leírtak alapján úgy érzem, hogy önnél egy nem megfelelő
kivizsgálás után, elhamarkodottan, nem megfelelő helyen, nem megfelelő tapasztalatokkal
rendelkező szakemberekkel elvégzett kísérlet történt. Én csak azt tudnám javasolni,
hogy amennyiben terhesség most nem jön létre, további próbálkozás elött próbáljanak
jobban utána járni a meddőség okának. Tehát további kivizsgálás szükséges.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
27 éves múltam. Férjemmel néhány hónapja már próbálkozunk
családunk gyarapításával. Eddig sikertelenül. A nőgyógyász azt mondta, 4-5 hónapnyi
sikertelen próbálkozás még nem jelent semmi rosszat és következtetéseket sem
lehet levonni. Én viszont aggódom és - ha esetleg szükség lenne szakorvosi beavatkozásra
- szeretném azt mielőbb igénybe venni. Kérem mondja el véleményét, hogy az alább
leírtak mennyiben befolyásolhatják a teherbe esést. Ön szerint érdemes már most
a problémák elébe szaladni? 1995-ben miután nagy mennyiségű alvadt vér ürült
belőlem, azonnal küretet végeztek. Terhes nem voltam, ezért valamilyen hormonális
problémának tulajdonították a vérzést. A szövettani értesítőn az állt: Morfológiai
rendellenesség, gyulladás. Néhány hónappal ezután zölddiónyi nagyságú petefészket
tapintott az orvos a bal oldalon, és rögtön méhen kívüli terhesség gyanújával
UH-ra küldött. Terhesség nem volt, viszont találtak egy 2,5 mm átmérőjű intramurális
izomechot adó myomát. Két hónappal később újra megvizsgáltak, ekkor az UH már
semmiféle myomára utaló jelet nem talált és az orvosok téves diagnózisnak titulálták
a korábbi eredményt. Azt senki nem tudta megmagyarázni, hogy akkor mi lehetett
az, amit myomának véltek. Az ultrahang különben egy teljesen szabályos petesejtet
is mutatott. Az ezt követő rákszűrésem teljesen negatív lett, de ezután már
rendszeresen, ha rákos sejteket nem is, de gyulladásos sejteket találtak. 1999
végén a szűrés eredménye aplasztkus sejteket mutatott a méhnyakon, amiért vissza
is hívtak. Kenetet ugyan nem vettek, azt mondták fél év múlva kell ismétlésre
mennem. Fél év elteltével éretlen basális sejtek hipertrófiáját állapították
meg, de ismét csak a „semmi komoly, fél év múlva kontroll” választ kaptam. A
menstruációm különben 30-32 napra rendszeresen jön meg és kb. 6 napig tart,
a méhem kissé hátrahajló. (a "kissé" mértékét nem árulták el)
Tisztelettel, T.
Tisztelt Asszonyom!
Meddőségről az egészségügyi Világszerveet meghatározása alapján
akkor beszélünk, ha egy év rendszeres, védekezés nélküli házasélet után sem
következik be terhesség. Négy-öt hónap "sikertelen" próbálkozás után tehát valóban
semmiféle kivizsgálás meddőség irányában, főleg ilyen fiatal korban még nem
indokolt. Vannak olyan orvosok, akik ha egy beteg hozzájukm fordul kötelességüknek
érzik, hogy valamilyen betegséget is találjanak. Leírtak alapján ugy érzem,
hogy ez önnél többször sikerült. A magam részéről húsz éves korban egy egyszeri
vérzészavar miatti elvégzett curettel nem értek egyet. 2.5mm nagyságú myoma
biztosan lehet, de magam is inkább diagnosztikus tévedésnek minősíteném. A zölddiónyi
petefészek nem feltétlenül kóros és önmagában nem veti fel a méhen kívüli terhesség
gyanúját. Ultrahanggal a petesejtet látni nem lehet, csak a tüszőt amiben a
petesejt fejlődik. Az ismételt kenet eltérések valóban nem tünnek súlyosnak,
azonban egy krónikus fertőzés lehetőségét (HPV: papilloma vírus) vetik föl,
mely miatt ilyen irányú kivizsgálás lenne szükséges. A hátrahajlott méh önmagában
nem befolyásolja a teherbe esési esélyeket.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Köszönöm múltkori válaszát.Szerencsére nem kellett kibillenteni
a méhemet, mert kiemelkedett.A héten voltam UH vizsgálaton (jelenleg 19 hetes
terhes vagyok)és megállapították, hogy a lepénym hátsó falon mélyen tapad. Ezek
után az orvos eltiltott minden fizikai munkától, a házasélettől, és sok fekvést
javasolt. Kontroll 4 hét múlva, mert szerinte ha nő a terhesség emelkedik a
méhem, és változhat a lepény helyzete.Mennyire súlyos ez a dolog, leválhat-e
a lepény? A babával minden rendben.
Tisztelettel, és köszönettel: Hné K. A.
Tisztelt Asszonyom!
A mélyen tapadó lepény azt jelenti, hogy a lepény alsó széle
eléri a méhszájat. A terhesség előrehaladtával a méh növekedésének következtében
a lepény feljebb kerülhet, tehát ez a helyzet még változhat. Tehát ez annyit
jelent, hogy nem a lepény változtatja a helyzetét, hanem a méh növekedése következtében
elkerül a veszélyes helyről. A lepény leválása emiatt és ebben a terhességi
korban nem valószínű. További sok sikert.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
30 éves leszek, van egy 7 éves kisfiam , kistestvért szeretnénk.2000
augusztusában hagytam abba a fogamzásgátló tabletta szedését, sajnos azóta sem
estem teherbe.Nincs normális ciklusom, a menstruációm gyakran több hetet is
késik, ilyenkor a melleim duzzadtak és érzékenyek, viszont a terhességi teszt
mindig negatív.A kezelőorvosom Norcolut tablettát szokott felírni, ami segít
is, a tabletta hatására van menstruációm.Legutóbb abban egyeztünk meg, hogy
hormonvizsgálatot kérünk , de ahoz az kellene , hogy a Norcolut nélkül menstruáljak,
erre pedig megint hiába várok. Kérdésem, hogy Ön milyen megoldást, kezelést
javasolna? Megismerkedtem az FLP aloe vera tartalmú készítményeivel, melyek
között van a Royal Jelly nevű tabletta, amely a tájékoztató szerint többféle
női hormont is tartalmaz.Kérdésem még, hogy Ön ismeri-e ezeket a termékeket
és javasolja-e az esetemben ennek a készítménynek a szedését?
Válaszát, segítségét előre is köszönöm! Tisztelettel:Csné
Tisztelt Asszonyom!
Az, hogy Norcolut szedésére vérzése jelentkezik természetes,
hiszen ez egy un. megvonásos vérzést eredményez. Hormonvizsgálatot ezt követően
természetesen el lehet végezni, és ez szükséges is lenne!. A Norcoluttól nem
gyógyul meg, ettől nem indul be a normális petefészek működés, csak a méhnyálkahártyára
hat! Orvosa úgy tűnik tanácstalan, tehát egy ilyen problémához értő szakembert
kellene keresni! Másik kérdésére válaszolva: egy hormonzavart hormonálisan kell
kezelni, ez viszont nem annyit jelent, hogy van olyan szer, ami mindenre jó.
A magam részéről nem hiszek semmiféle "természetgyógyászati", vagy egyéb ilyen
jellegű készítményben, sőt még veszélyes is lehet.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon örülök a lehetőségnek, e modern technikát felhasználva
kérdésekkel ostromolhatom Önt!!! Gratulálok a kivitelezéshez és sok sikert kívánok
a jövőben. A kérdésem a következő.1, 5 éve járok meddőség miatt orvoshoz.Sajnos
már 36 éves vagyok. Tavaly szeptemberben volt egy " lombik bébi " kísérletem
, de sajnos a petesejt leszívás sikertelen volt. A hormon stimulácios kezelést
nehezen viseltem , többször rosszul éreztem magam / szapora szívdobogás, nyugtalanság,nehézlégzés
, stb. /.Ez év elején , kiderült Hashimoto féle thyreoiditisem van, jelenleg
hypofunckcioval. Kaptam hormonpótlást. Következő ciklusomban kezdődik a második
lombik próbálkozás. Félek a gyógyszerek hatásától. Az endocrinologus szerint
nem nagy az eltérésem , a nőgyógyász szerint épen elég a ciklusom összekavarodásához.
Mennyit ront az esélyeimen a betegségem, milyen hatással van a leendő gyógyszereim
a pajzsmirigy betegségemre ?/ Gonal F inj. és Suprefact orrspray/ A jelenlegi
laborértékeim közel normalisak. / TSH, prolactin volt eltérő, de jelenleg OKÉ./A
gyógyszer tájékoztatók kiemeleten emlitik, hogy pajzsmirigy betegség esetén
nem alkalmazhatók .
A válaszát előre is köszönöm , tisztelettel : Nné K.
Tisztelt Asszonyom!
A pajzsmirigy betegségek, mind a túl-, mind az alulműködés
alapvetően befolyásolják a meddőségi kezelés sikerét. Mind a petefészek, mind
a pajzsmirigy működés az un. belsőelválasztású mirigyekhez tartozik és irányításukat
az agyalapi mirigy, illetve felsőbb agyi centrumok végzik. A közös irányításból
kifolyólag az egyik szerv hibás működése kihat a másik szervre is. Tehát tényleg
rendkivül fontos, hogy pajzsmirigy betegségét megfelelően kezeljék! Ami jó beállításnak
számít egy endokrinológusnak, az még nem biztos, hogy jó egy meddőségi kezelésben.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy egyes pajzsmirigy kezelésben használatos
gyógyszerek nem használhatóak terhességben, így meddőségi kezelés alatt sem.
Mind a Gonal F, mind a Suprefact azonban használható, de a pajzsmirigy értékek
szoros kontrollálása szükséges!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
T. Dr. úr!
Van egy 11 éves lányom. 10 évig volt spirálom. 1 éve, mikor
a második spirált levették kismedence gyulladást kaptam. Szeretnénk még egy
gyermeket. Van rá esély? Sajnos sok rosszat hallottam a spirálról. Valóban okozhat
meddőséget?
Üdvözlettel. Csné
T. Csné!
A spirál önmagában nem okoz meddőséget. Ugyanakkor a spirál
mellett kialakulhatnak komoly kismedencei gyulladások, melynek következtében
petevezeték elzáródás következhet be. Próbálkozzon teherbe eséssel, amennyiben
nem sikerülne a petevezetékek átjárhatóságának vizsgálata szükséges.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Már korábban is sok esetben adott kielégítő és megnyugtató válaszokat, amit ezúton is köszönök. Az első lombikbébi programra készülünk. Én "rendben" vagyok, a férjemnél találtak problémát, ugyanis több a kóros alakú spermája (a férjem 33 éves). De ezt a spermát feljavítva volt már két inszeminációnk is, ami sajnos nem sikerült. Az orvosunk azt mondta, hogy így feljavítva a sperma nagyon jó minőségű, ezért próbáltuk először az inszeminációt. A kérdésem a következő lenne a mi esetünkre vonatkoztatva: Lombikbébi eljárásnál (a milyénkhez hasonló esetekben) mi történik? A petesejteket csak "simán" összeeresztik a spermiumokkal és így történik a megtermékenyülés? Vagy a spermiumot beinjekciózzák a petesejtbe és így történik a megtermékenyülés? És ha csak "simán" összeeresztik a petesejteket a spermiumokkal, és látják, hogy a spermium nem tud behatolni a petesejtbe, vagyis nem tudja megtermékenyíteni, akkor kárba vész az akkori lombikbébis felkészülés? Vagy nem az összes spermiumot használják fel, és ha látják, hogy nem sikerül a "sima" megtermékenyítés, akkor a megmaradt spermiumot felhasználva beinjekciózzák azt a petesejtbe? Bocsásson meg, ha nem a megfelelő kifejezéseket használtam és azt is bocsássa meg, ha kiss zavarosan fogalmaztam. Nagyon várom válaszát, mert félek, hogy ha a sperma nem tudja "simán" megtermékenyíteni a petesejteket, akkor kárba vész minden és emiatt újra kell kezdeni az egészet. Köszönettel és tisztelettel: K.
Tisztelt Asszonyom!
Férje sperma lelete ismerete nélkül feltett kéredéseire csak
általánosságban lehet válaszolni. A "lombikbébi" beavatkozás azon ritka, lehet
mondani egyedülálló orvosi beavatkozások közé tartozik, melynek végzésének feltételeit
törvény szabályozza. Ez konkrétan annyit jelent, hogy pontosan meg van határozva,
hogy milyen spermium minőségnél lehet egyáltalán in vitro fertilisatiot, vagy
az ugynevezett spermium injekció (ICSI) módszerét alkalmazni. Itt jegyzem meg,
hogy nyitott petevezetékek esetén a törvény szerint amennyiben megfelelő számú
spermium áll rendelkezésre csak hat eredménytelen inszemináció után végezhető
lombikbébi eljárás. Tehát a spermiumok minősége fogja eldönteni, hogy önnél
melyik módszert fogják végezni. A petesejtek csak bizonyos ideig (6-12 óra)
maradnak megtermékenyülő képessek. Az, hogy egy petesejt megtermékenyült-e csak
a leszívást, azaz a megtermékenyítést követő másnapon dönthető el. Tehát, ha
hagyományos IVF történik és nincs megtermékenyülés, egy nappal később már a
petesejtek nem termékenyíthetők meg, tehát az ön megfogalmazása szerint akkor
minden kárba vész. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy jelenleg nem ezekkel a problémákkal
kellene foglalkoznia.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Jo napot !
27 eves erdelyi no vagyok - mar tobb mint 3 eve probalkozunk,
de sajnos nem sikerul teherbe esni. Voltam itteni nogyogyasznal, de semmi problemat
nem fedezett fel, a recept pedig az volt hogy varjak. Viszont azert mar kezdek
aggodni is egy kisse. Kerdesem az lenne hogy romaniai allampolgaroknak lehetseges-e
Magyarorszagon nogyogyaszhoz menni, esetleg ha inszeminaciora kerulne sor, lehet-e
szo rola.
Koszonom a valaszt. K. A.
Tisztelt Asszonyom!
Mindenekelőtt ki kellene vizsgálni mindkettőjüket, hogy mi
az oka a terhesség elmaradásának, majd ezt követően az ennek megfelelő kezelést
kellene végezni. A kivizsgálás és kezelés Magyarországon természetesen lehetséges,
de ha nem rendelkeznek magyar biztosítással, akkor sajnos nem kevés pénzbe kerül.
A www.infertility.hu
honlapján az ezzel foglalkozó centrumok címét megtalálja.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
29 éves no vagyok, 2 évi próbálkozás után sem estem teherbe.
Elozmények: amikor 3 évvel ezelott ide költöztem Szlovéniába - férjem szlovén
állampolgár - felkerestem egy nogyógyászt, akihez rendszeresen - évente 3 alkalommal
- mentem el rákszurésre illetve ellenorzésre. 2 évvel ezelott kezdodtek a fájdalmak
a jobboldali petefészkemben, orvosom szerint "minden rendben volt", két évig
jártam hozzá ezzel a fájdalommal majd egyre türelmetlenebbé váltam mert még
mindig nem estem teherbe. O semmilyen vizsgálatra sem küldött el, de azt mondta,
"ha egy hónap múlva nem esik teherbeelvégezzük a laparoscopias mutétet. Kérdeztem,
hogy férjemet nem akarja elküldeni elotte vizsgálatokra, azt felelte hogy nekem
fáj, nem neki... 2 hét múlva megkaptam a korábbi - két hónappal azelötti - rákszurés
eredményét, PAP IV. Ezt követte tehát a conisatio, de azt már egy másik orvos
végezte el, akihez azóta is járok és megbízok. A conisatiora tavaly októberben
került sor, mivel az azt megelozo szövettani eredmény kimutatta hogy a három
kimetszett darab egyike már rákos, így azt a részt eltávolították a méhnyakról.
Ezt követoen felépültem, majd a mutátet követoen új orvosom elküldte férjemet
is spermavizsgálatra, illetve engem HSG-re. Kiderült, hogy indokolt a laparoscopia,
mivel a petevezetok nem járhatók át. Azóta átestem a mutéten - 3 héttel ezelott-
és most ért bennünket a nagy csalódás, mivel kiderült, hogy férjem spermavizsgálati
eredménye pozitív, vagyis egyáltalán nem találtak spermiumot az ondóban. Az
egészet nehezíti, hogy itt 2 hónapot kell várni egy spermavizsgálati eredményre.
1 hete újra kellett adnia, amelynek eredményét csak máj. 30-án tudjuk meg. A
családban senkinek sem volt "magtalan". Férjem hosszú évekig hívatásos sportoló
volt - úszó - jelenleg stresszes életet él vállakozása miatt. Az orvos azt mondta,
hogy az nem befolyásolja. Férjemnek két évvel ezelott volt egy alhasi sérvmutéte,
amire szintén hosszú hónapokat kellett várnia, így mire a mutoasztalig jutott
már ketto volt, így nem tudták összevarrni, hanem behelyeztek egy hálót a hasfalba.
Arra gondolunk hogy ennél a mutétnél történhetett esetleg valami "gubanc" Nagyon
el vagyunk keseredve, kérem segítsen. Ön szerint milyen esélyeink vannak, ha
a következo vizsgálat is ugyanolyan eredményu lessz mint a korábbi? Ön szerint
nekem nem kell attól tartanom, hogy ismét lezáródnak a petevezetok és összenövéseim
lesznek? Ön szerint lehetséges, hogy ok hibáztak az elso laborvizsgálatnál,
egyáltalán nem bízok a szlovén egészségügyben. 6-12 hónapokat kell várni egy
egyszerubb beavatkozásra, a nok pedig szülés után nem jutnak be a 6 hetes vizsgálatra,
csak két hónap múlva! Úgy gondoltam, hogy megvárjuk a második eredményt és azt
követoen felkeresünk otthon, Magyarországon is egy szakorvost.
Köszönöm a türelmét! Üdvözlettel: K. F. A.
Tisztelt Asszonyom!
A spermavizsgálkat beredménye azonnal megvan, tehát nem értem,
hogy miért kell arra több hónapig várnia! További vizsgálatok nélkül nem lehet
eldönteni esélyeiket, férjénél herebiopsia, önnél is mielőbbi további kivizsgálás
javasolt. Az ötlet jó, Magyarországon is folytahatják a kezelésüket, a www.infertility.hu
honlapján az ajánlott címek közül választhat.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
8 éves házasok vagyunk, s eddig egyszer sem estem teherbe.
Még senki sem tudott semmilyen egyértelmű okot találni meddőségünkre. A következő
vizsgálatokon estünk keresztül: - spermavizsgálat, - női hormonvizsgálat, -
herék ultrahangos vizsgálata, - petefészek átjárhatósága, - bakteriológiai (Chlamidia)
vizsgálat, - peteérés ultrahangos követése. A felsorolt vizsgálatok több független
szakértő szerint sem zárják ki egyértelműen a terhesség bekövetkeztének lehetőségét.
Nem végezték el sohasem az rh-faktor vizsgálatát, az antitestek meglétének vizsgálatát,
valamint egyebeket, amikről egyelőre még nem is tudunk... Jelenleg egy asszisztált
reprodukciós szakorvoshoz járunk, aki sajnos, állandóan csak inszeminál (mindenféle
vizsgálat nélkül, a régi, mások által elvégzett eredményekre támaszkodva)! Szeretnénk
már egyértelmű választ kapni, hogy miért nem lehet gyerekünk. Hova menjünk?
Férjem 36, jómagam pedig 34 éves vagyok.
Bízva az Ön segítségében: egy reménykedő pár.
Tisztelt házaspár!
A vércsoportnak, tehát az Rh faktornak sem, semmi köze nincs
a meddőséghez, tehát ennek vizsgálatával nem jutnának előbbre. Ugyanakkor valószínűnek
tartom, hogy laparoscopia még nem történt, ennek elvégzése viszont feltétlenül
szükséges lenne! Ha mindenféle vizsgálat nélkül inszeminál az orvos, akkor nem
nagyon lehetne asszisztált reprodukciós szakorvosnak nevezni! Ebben az esetben
azt tanácsolom, hogy ilyen szakemberhez forduljanak! a www.infertility.hu
honlapján az ajánlott központok címei megtalálhatók.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Főorvos Úr !
Először is szeretném megköszönni, hogy rendületlenül válaszol
kérdéseimre, és rendszeresen lelket önt belém. Nekem ez nagyon sokat jelent,
hogy hozzáértő szakemberhez fordulhatok problémáimmal, és választ kapok azokra
a dolgokra, amelyek annyira nyugtalanítanak. Nőgyógyászom a Norprolac nevű gyógyszert
írta fel nekem. Ha jól tudom, ez egy egészen új gyógyszer, Önnek mi a véleménye
róla? Ha netalántán a gyógyszerszedés alatt bekövetkezik a terhesség, káros
lehet-e ez a magzat szempontjából? Azt szeretném még kérdezni, hogy eddig Béres
cseppet szedtem. Folytathatom-e, vagy a Norprolac-kal nem célszerű együtt szedni.
Nagyon-nagyon köszönöm segítségét és válaszait. L.
Tisztelt Asszonyom!
A Norprolac nem egészen új, de újnak számító gyógyszer és
valóban jó! A bekövetkező terhességre nem káros. Magam részéről úgy gondolom,
hogy a Béres cseppnek semmiféle hatása, vagy mellékhatása nincsen, ezért ugyanúgy
ahogy semmi nem indokolja, hogy szedje, semmi nem szól ellene sem.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Mostanában (kifejezett keresésre) találtam meg ezt a honlapot.
Az eddigi kérdéseket és válaszokat még nem olvastam el, csak beleolvastam, de
nagyon érdekes. Kinyomtattam, hogy otthon nyugodtan tudjam elolvasni azokat
a leveleket, amelyekben talán az én problémáim is benne vannak. Férjemmel 1
éve szeretnénk gyermeket, de már rögtön az elején felkerestem orvosomat. 12
éves korom óta mestruálok, azóta van problémám vele. Most 27 éves vagyok. 12
éves korom óta, ha évente 3-szor megjött a vérzésem, akkor már nagyon örültem.
Tudtam, hogy később, a gyerekvállalásnál ebből gondok lehetnek, de mint sok
nő, én sem mentem el orvoshoz. Miután abbahagytam a fogamzásgátló tabletta szedését
(Tri-Regol), a következő hónapra (meglepetésemre), időben jött meg a vérzésem.
Aztán vége is szakadt, mert utána két hónapig semmi. Elmondtam problémámat a
nőgyógyásznak, ő rögtön megnézett ultrahanggal (merthogy ez már lehet akár egy
8 hetes terhesség is). Természetesen nem talált semmit, és akkor írta fel a
Norcolut tablettát. A Norcolut után pedig a Clostilbegyt-et szedtem. Azt mondta,
hogy három hónapos a kezelés, és utána még fél évig tart a hatása. A három hónapból
már majdnem 6 hónap lett, ugyanis a tablettára nem regáltam, illetve csak egyszer
(akkor ultrahangon is láttuk a két darab érett petesejtet). A kezelés ellenére
nem jelentkezett vérzésem sem. Így újra kezdődött az egész elölről, a Norcolut
tablettával illetve a Clostilbegyt-tel (5 napig napi 2x1 tabletta). Most már
túlvagyok a 3 hónapos kúrán, és megint 9 hete, hogy utoljára menstruáltam. Az
utolsó vérzésem így úgy jött meg, hogy a Clostilbegy-t tabletta beszedésétől
kezdődő nap utáni 16. napon 10 napig újra nocrolutot kellett szednem. Az akkor
megjött vérzéstől kedzve (önszorgalomból, mert az orvosom nem mondta), hőmérsékleti
táblázatot gyártottam, hogy lássam, van-e egyáltalán peteérésem. Most azóta
a 40. napnál tartok, de semmiféle hőmérsékleti kiugrásom nem volt. Sőt, 36.5
fölé nem is ment a hőmérsékletem. A 9-10. napon 36.8 körül volt, az volt a legmagasabb
érték. Onnantól kezdve egészen a mai napig 36.4, 36.5 a hőmérsékletem. Elmentem
újra az orvosomhoz, és megkérdeztem, hogy létezik-e az, hogy nem hatásos esetemben
a Clostilbegy-t tabletta. Azt mondta, lehetséges. Erre én kértem, hogy ne várjuk
ki a fél évet, hanem csinálja meg nekem a petefészek-átjárhatósági vizsgálatot.
Hát most újra meghozzuk a vérzésemet, és utána mehetek be a vizsgálatra. Amitől
viszont nagyon félek, mert mindenféle rémhíreket hallottam, hogy mennyire fájdalmas,
ha nem átjárhatóak a petefészkek. Nem laparoszkópiát csinálnak, hanem kontrasztanyagos
vizsgálatot. Hát most itt tartok, és nem igazán értem a problémámat. Már nagyon
sokat utánaolvastam, és érdelődtem is ezzel kapcsolatban. (zárójelben jegyzem
meg, hogy a férjem andorológiai vizsgálata normális lett) Kérdéseim: - Lehetséges-e,
hogy nem hat rám a Clostilbegyt. - A hőmérőzéses módszer jó-e, mert hallottam
olyat is, hogy van peteérés, de a hőmérséklet mégsem változik sokat. - A nyákcsapot
is vizsgáltam a hőmérőzéssel együtt, és ott sem tapasztaltam változást (nem
folyósodott el) - Lehetséges, hogy azzal van gond nálam, hogy nem változik meg
a nyák összetétele, és így nem jutnak be a spermiumok a petevezetőbe? - A petevezetők
elzáródása hatással lehet-e a peteérésre. Ha kiderül a vizsgálat folyamán, hogy
elzáródott a petevezetékem, az magyarázhatja-e azt, hogy nincsen vérzésem, vagy
pedig attól függetlenül peteérésnek kellene lennie.
Köszönettel: G.E.
Tisztelt Asszonyom!
Természetesen lehetséges, hogy nem hat Önnél a Clostilbegyt,
ennek ezer oka lehet, melyet ki kellene vizsgálni. Ez vérből történt hormonszint
meghatározásokat jelent. A vérzés elmaradásának semmi köze nincs a petevezetékek
átjárhatóságához, a petérésnek semmi köze nincs a petevezetékekhez. A hőmérsékletmérés
a nők 20%- nál megbizhatatlan, stimulált ciklusban ez 100%, tehát ennek értelme,
csakúgy, mint a nyák, főleg saját maga által történt vizsgálatának, semmi értelme
nincsen. Bár kétségtelen, hogy Ön mindent megpróbál tenni annak érdekében, hogy
terhes legyen, tanácsom csak az lehet, hogy ehhez egy olyan orvos segítségét
kérje, aki meddőségi szakember!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Előzményeim: -fél év sikertelen próbálkozás után fordultam
segítségért nőgyógyászomhoz( akkor 26 éves voltam), ő a hőmérőzést kérte-rendben
volt minden, Ő azt mondta. -újabb fél év,Clostylbegyt,Duphaston, mert a 22-24
napon több esetben barnás folyásom volt -közben a férjem volt andrológusnál,Dg.oligoasthenospermia.variocokele
I.sin spermiumszám:13-14 millió/ml,mozgás:45-50%,vélemény:a fertilitás prognózisa
nyitott -ezt az eredményt látva a nőgyógyászom az IVF módszert javasolta, ha
nálam minden rendben a laparoszkópia után. A műtétet másfél év után elvégzte,
és mindent rendben talált,kivéve,hogy a műtét előtti vérvételen derült ki, hogy
a prolaktin szintem nagyon magas(823 mU/L. )Azóta is 2*1 bromohyptint szedek.
-két sikertelen lombikon vagyok túl azóta -a petesejtek lombikban beavatkozás
nélkül is megtermékenyültek Kérdéseim: -van-e esélyem a spontán teherbeesésre?
-az IVF előtt nem kellett volna először inszeminációt alkalmazni?(én Pécsre
jártam a lombikos kezelésre ) -Mivel a nőgyógyászom más megoldást nem javasolt
az IVF-en kívül hova fordulhatok még segítségért(most 29 éves vagyok)? Ui.:a
menstruációs ciklusom hónapról-hónapra változó hosszúságú(24-30 nap, de a hormoneredményem
normális volt a lombikos beavatkozás előtt)
Köszönettel: T.né Sz.
Tisztelt Asszonyom!
Leletei pontos ismerete nélkül néhéz megítélni esélyeit. A
leírtakból elképzelhető, hogy más megoldás is lehetséges (inszemináció). Úgy
gondolom, hogy még alaposabb vizsgálatokra lenne szükség (hormon problémák?).
a www.infertility.hu
honlapján az ajánlott centrumok címei megtalálhatók.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Tavaly novemberben méhenkívüli terhes lettem. Sajnos az orvosom
nem vette észre időben így súlyos állapotban, belső vérzéssel kerültem kórházba,
ahol azonnal meg is műtöttek. Szerencsére a petevezetékeimet nem kellett eltávolítani.
Hét évvel ezelőtt volt egy súlyos, komplikált vakbélműtétem amivel kétszer műtöttek
( a körzeti orvosom egy hétig szalmonella gyanújával kezelt). Az orvosom szerint
az ebből adódó összenövések is befolyásolhatták, hogy méhenkívüli terhes lettem.
Most fél évvel a műtét után az orvos javaslatára ismét próbálkozhatnánk a férjemmel,
hogy teherbe essek. Májusba végzik el a petevezetékek átfújását. Mindezek ellenére
az orvosom állítása szerint ismét méhenkívüli terhes lehetek. A kérdésem az,
hogy muszáj-e vállalnom a kockázatot, hogy ismét méhenkívüli terhes lehetek
vagy pedig létezik valami eljárás, amivel kizárható lenne egy esetleges másodszori
méhenkívüli teherbe esés.
Köszönettel: P-né
Tisztelt Asszonyom!
Orvosának igaza van, tényleg előfordulhat, hogy ismét méhenkivüli
terhes lesz! Amennyiben arra gondol, hogy lombikbébi beavatkozás végzése esetén
erre kevesebb esély lenne, téved. Annak ellenére, hogy a méhbe kerülnek visszahelyezésre
az embriók, ilyen beavatkozás kapcsán kétszer nagyobb az esély méhenkivüli terhességre!
Tehát nem ebben kell gondolkodia, hanem egy vérzéskimaradás után a korai diagnózisra
kell törekedni, hogy a belső vérzés elkerülhető legyen!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Néhány kérdésem lenne a lombikbébi eljárással kapcsolatban?
A leszívott petesejteket megvizsgálva meg lehet-e állapítani, hogy milyen vastag
a petesejtek fala? Úgy tudom, hogy a petesejt falának vastagsága is befolyásolja,
hogy pontosan milyen módon termékenyítik meg a petesejtet. A ciklus 21. napjától
kapom a Decapeptyl nevű injekciót. Az első 10 napig egy teljes ampullát, a 11.
naptól fél ampullát fogok kapni. Ma kaptam az 5. Decapeptyl injekciót, de ma
jelentkezett a menstruáció is. Amikor vissza kell mennem a meddőségi kivizsgáló
kórházba, akkor már a ciklus 10. napján leszek, és előző megbeszélésünk alapján
akkor kezdődik el a stimuláció a lombikbébi programhoz. A kérdésem az lenne,
hogy a 10. napon nem lesz-e túl késő elkezdeni a stimulálást? Lehet, hogy túl
korán jelentkezett a menstruációm a tervezett stimuláláshoz képest? Csak egy
nappal jelentkezett hamarabb. A toxoplasmosisról nem sokat tudok, erről is szeretnék
kérdezni. Vérből ki lehet-e mutatni, hogy átesett-e ezen a betegségen valaki?
És mire kell vigyázni? Nekem csak Utrogestan hüvelykapszulát írtak fel (napi
3x3), amit gondolom a petesejt leszívás, illetve beültetés után kell majd használni.
Mások az Utrogestan hüvelykapszula mellé Progesteron injekciót is kapnak majd.
Mitől függ az, hogy kinek írnak fel csak Utrogestant, és kinek Utrogestant és
Progeszteront is? Hisz az Utrogestan is progeszteront tartalmaz, vagy nem? Az
injekciók utasítás szerinti felhasználásával teljesen és biztosan lehet stimulálni
a petesejtek érését úgy, hogy a leszíváskor a kívánatos méretűek legyenek? Leszíváskor
a már megrepedt tüszőből kiszabadult petesejtet szívják le? Vagy magát a tüszőt,
ami tartalmazza a petesejtet?
Köszönöm, hogy figyelmet fordított a levelemre és köszönöm válaszát is. Tisztelettel:
M.
Tisztelt Asszonyom!
Kérdéseire a következőket tudom válaszolni. 1. A petesejteket
körülvevő burok (un zona pellucida) vastagsága mikroszkóp alatt pontosan megmérhető,
ez kétségtelenül befolyásolja a választott megtermékenyítési módszert. 2. A
Decapeptyl injekció adásával leállítjuk a szervezet saját hormonális működését,
tehát csak akkor kezd majd el tüsző fejlődni, amikor a stimuláció elindul. Tehát
ilyen esetben nem a "ciklusnapokhoz", hanem a stimulációs napokhoz kell igazodni.
3. A toxoplasma fertőzést vérből lehet szűrni. A fertőzést háziállatok, elsősorban
macskák terjesztik. 4. Igaza van, mindkét készítmény progeszteront tartalmaz.
Az Ön kezelésére vonatkozóan kezelő orvosától kellene érdeklődnie. 5. Ultrahang
ellenőrzés mellett a petesejteket tartalmazó tüszőket szívjuk le, és a tüszőfolyadékokból
keressük ki a petesejteket. A jó előkészítés mellett nem fordulhat elő, hogy
a tüsző a leszívást megelőzően megreped.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
T. Doktor Úr!
Szeretettel üdvözlöm és jó egészséget kivánok elsősorban
Önnek! A kérdéseim a következőek lennének Önhöz. Az első IVF-en átesve érdeklődnék,
hogy a beavatkozás sikertelenségét követően az mennyi idő múlva ismételhető
meg, tehát a 2. beavatkozásra mikor kerülhet sor, ha egyébként az előző eredmények
és a közérzetem ezt megengedi? Kérhető-e az, hogy a lehető leghamarább folytassuk
a kezelést? Másodszor: láthatók-e a beültetett embriók az UH-os vizsgálaton?
Egyszóval megtekinthetem-e "őket" ? Mit tehetek annak érdekében, hogy az embriók
biztosabban és nagyobb valószinűséggel megtapadjanak? Mennyire fontos a fekvés,
ill. mit szabad végeznem otthon (házimunka, bavásárlás,...).
Munkáját és válaszát megköszönve Üdvözlettel egy hálás leendő kismama
Tisztelt Asszonyom!
Az IVF végezhetőségét törvény szabályozza, mely úgy rendelkezik,
hogy eredménytelen kísérletet követően az újabb lbeavatkozásra 3 hónap elteltével
kerülhet sor. Az embriók kb. 0,1 mm átmérőjüek, a legjobb ultrahang készülékek
kb 1 mm-es felbontással rendelkeznek. Ebből az következik, hogy nem lehet őket
látni. Legkorábban kb 20 nappal az embrió transzfer után láthatók, amennyiben
sikerült a beavatkozás. Bár sokan máshogyan gondolják, magam részéről úgy vélem,
hogy a fekvés a transzfert követően nem fontos, normális, megterhelés nélküli
élet folytaható.
Üdvözlettel és sok sikert kívánva: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
3 éve próbálkozunk, hogy gyermekünk legyen, eddíg sikertelenül.
A vizsgálatainknál kiderült, hogy nálam van probléma (férjem eredményei jók
voltak). Endometriózis, melyre fél éves Decapeptil injekció kúrát kaptam. Az
orvosom beutalása alapján ezután eljutottunk egy meddőségi központba. Az ott
elvégzett hormon vizsgálatnál kiderült, hogy sajnos, az egyik hormon szintem
sem megfelelő (erre Bromocriptin-t kaptam). Ápr. 26-án történt meg az első beültetésem.
A punkciónál 9 db petesejtet tudtak leszívni és ebből három termékenyült meg,
melyek aztán szépen osztódásnak is indultak. Kérésünkre 2 db megtermékenyített
petesejt került beűltetésre. Beültetés után 2 hétre kellett tesztet csinálnom,
melynek eredménye sajnos, negatív lett. Vérzésem nem jelentkezett. Az orvosom
azt mondta, hogy ez jó jel és 2 naponta csináljak tesztet. Eddíg minden teszt
negaítv volt és a menstruációm a mai napig nem jött meg. A kérdésem az lenne,
hogy ez "normális" dolog, hogy negatív a terhességi teszt (vizelet teszt) vérzés
pedig nincs. Reménykedhetem abban , hogy terhes vagyok?
Válaszát előre is köszönöm! Kné
Tisztelt Asszonyom!
Többfélke test van forgalomban: a legérzékenyebbek már a
várható vérzés jelentkezése előtt 3-4 nappal, tehát az embrió transzfer után
10 nappal sikeres esetben a terhességet kimutatják, Ez azt jelenti, hogy amennyiben
Ön ilyen tesztet végzett, sajnos nem terhes és nincs értelme 2 naponta újabbat
csinálnia! Orvosának meg lenne a lehetősége arra, hogy kiderítse, hogy miért
nincs vérzés (ultrahang, hormonvizsgálatok, stb.).
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor úr !
Elso terhességem 8. hetében járok (54. nap),
ami elsore sikerült. Korábbi gyulladásos problémáról - ami esetlegesen petevezeték
elzáródást okozhatna - nem tudok. A terhesség 21. napjától kb. két hétig nagyon
kis mennyiségu (borsónyi) barnás váladékozást észleltem, jelentosebb görcs nélkül
(a feltételezett beágyazódás idején 3-4 napig éreztem alhasi fájdalmat). Az
5. hét kezdetére a barnás folyás teljesen megszunt, és a fehér, terméketlen
nyák visszatért. Az 5. hét közepe tájára volt idopontom az orvosomhoz, de mivel
addigra a barnás folyás megszunt, megmutatni nem volt mit. Vérvételre küldött,
ahol a hCG szintet figyelték. A 40. ciklusnapon (24 nappal az LH csúcsom után)
1280 volt a hCG szintem, majd 46 óra múlva az ismételt vérvétel 2378-at mutatott.
Az orvosom szerint méhen belüli terhesség, de ultrahangos vizsgálatot még nem
csinált, mondván hogy túl kicsi lenne a magzat, talán csak azért nem látszana,
de arra is sort kerítünk (valószínu, ezen a héten). Azt tudom, hogy a méhen
kívüli terhességek kb. 90%-ban a petevezetékben jönnek létre, azt is, hogy a
petevezeték kb. 5 mm átméroju, azt is, hogy a 8. terhességi hétre a magzat kb.
9-11 mm, "csak" azt nem tudom, hogy a petezsákkal együtt mekkora helyet foglalna
a magzat, illetve hogy a petevezeték fala mennyire tágulékony. Jellemzoen mikor
kezdodnek a méhen kívüli terhességgel járó fájdalmak ? Lehetséges, hogy mindenféle
görcs, fájdalom, vérzés nélkül, a hCG ilyen mértéku emelkedése ellenére is méhen
kívüli terhességem van ? Izguljak még, vagy megnyugodhatok ?
Válaszát elore is köszönöm, V. Jné
Tisztelt Asszonyom!
Hormonértékei alapján biztos, hogy terhes. Azonnal ultrahang
vizsgálat végzése indokolt, ilyen hormon szint mellett a terhesség egészen biztosan
látható. Amennyiben méhen belül még nem látszana, tényleg majdnem biztos a méhen
kívüli terhesség. Tehát izguljon, és végeztessen mielöbb ultrahang vizsgálatot.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Kedves Doktor Úr!
Én 27 éves vagyok a férjem 30, szeptemberben lesz három éve
hogy gyermeket szeretnénk. Soha nem szedtem fogamzásgátló gyógyszert. Sikertelen
próbálkozásaink után szakemberhez fordultunk. A Budai Meddőségi Központot kerestük
fel problémánkkal. Mindketten átestünk az összes vizsgálaton, melyek sajnálatos
eredményeket közöltek. Nekem mindkét oldali petevezetékem el van záródva és
"több helyen töretett". Ezt a zárójelentésből idéztem, azt mondták valószínű
hogy volt egy nagyfokú gyulladásom és az ezt eredményezte. A férjem eredményei
sem lettek tökéletesek. Tehát közölték velünk hogy csak és kizárólag lombikbébink
lehet. Teljes felvilágosítást kaptunk a módszerekről, a lehetőségekről. és belevágtunk.
Januárban kezdtem el kapni a Decapeptyl injekciót, tizennégy nap múlva pedig
a Menogon és a Gonal-F injekciókat, és a tüzsőleszívás előtti éjszaka pedig
Profasi injekciót. A tüsző leszívás megtörtént, az orvos szerint "kicsit" túl
lettem stimulálva és rengeteg tüsző lett, de ebből 7 vagy 8 volt ami megfelelő
volt a megtermékenyítésre. Végül 7 tüszőt szúrtak meg és 3 petesejt termékenyült
meg, ők stabilak voltak szépen fejlődtek, három nap múlva négysejtes állapotban
visszaültették őket. Az orvos szerint a méh nyálkahártyája megfelelő volt, meg
úgy minden úgy nézett ki hogy rendben van. Ultrogestan golyókat kellet használni
napi 3x3-at, de sajnos nem tapadtak meg a petesejtek, a menstruációm óramű pontossággal
megérkezett és a vér eredményeim is azt mutatták hogy a terhesség nem jött létre.
Az orvos ekkor azt mondta hogy ez sárgatest elégtelenségre utal, valamint hogy
policisztás méhnél ez előfordul, és a következő alkalommal jobban oda kell figyelni,
és a beültetés után nem elég az Ultrogestan hanem injekciót kell kapnom. A kérdésem
az lenne a Doktor Úrhoz, hogy ha elvileg minden rendben volt a túl stimulálás
okozhatta e hogy nem estem teherbe, és hogy mit jelent a policisztás méh, mert
erről sajnos nem kaptam kellő felviágosítást. Lassan letelik a fél év és újra
szeretnénk kezdeni a programot, bár bevallom jobban félek tőle mint elősször,
mert tudom hogy mi vár ránk és ezt a "túlstimulálást" szeretném elkerülni ha
lehet.
Várjuk válaszát I+Cs
Tisztelt Asszonyom!
Polycystás méh nincs, ellenben petefészek van. Az ilyen petefészkek
általában nagyon érzékenyek a beadott hormonokra és egyszerre nagyon sok tüsző
indul fejlődésnek. Miután önnél már ismert, hogy az előző stimulációnál hogyan
reagált az injekciókra, ezért a következő előkészítésnél nyílván alacsonyabb
dózist gonak alkalmazni. A hyperstimuláció nem befolyásolja a terhesség létrejöttét.
További probálkozásához sok sikert kívánok.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Először is köszönöm szépen, hogy ilyen hamar válaszolt a kérdésemre!
Hallottam róla, hogy sok esetben használnak laparoszkópiát méhenkívüli terhesség
esetén, amivel megállapítható a petevezetékek átjárhatósága és kideríthető,
hogy mi okozta a méhenkívüli terhességet. Ez nem jelent megoldást a problémára?
Az orvosom szerint ha másodszorra is méhenkívüli terhes leszek akkor már csak
lombikbébim lehet, mivel a szervezetemet annyira megviseli. A kérdésem az, hogy
ha a lombikbébinél kétszer akkora esélyem van, hogy méhenkívüli terhes lehetek
akkor minden egyes méhenkívüli terhesség után csökken az esélyem, hogy gyermekem
születhessen?
Köszönettel: P-né H.Judit
Tisztelt Asszonyom!
A méhen kívüli terhesség nem csökkenti egy későbbi terhesség
kiviselésének az esélyeit. A petevezetékek károsodása az ami miatt a lombikbébi
beavatkozás javasolt. Amennyiben újjabb méhenkívüli terhesség következik be,
célszerű a petevezetéket a műtét kapcsán eltávolítani és ebben az esetben lombikbébi
beavatkozás esetén sem fordulhat elő több méhen kívüli terhesség.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Nogyógyászom a meddoségi kivizsgálás alkalmával megállapította,
hogy a méhnyaknyák vagy túl "vastag" vagy elpusztítja a spermiumokat mielott
még tovább tudnának haladni. Azt hiszem ezt hívják immunológiai összeférhetetlenségnek.
Ez mitol alakulhat ki és az inszemináción kívül (ezt javasolta a nogyógyászom)
milyen lehetoség van arra, hogy áthidaljuk a problémát vagy esetleg meg is szüntessük?
A korán elkezdett fogamzásgátló tabletta szedése okozhatja-e ezt a rendellenséget?
A sikeres gyermeknemzés után (inszemicációval) a második gyermeket tervezve
ugyanez a probléma fennállhat-e?
Válaszát várva, köszönettel M. H.
Tisztelt Asszonyom!
"Vastag" nyák nincsen. A méhnyakban lévo ugynevezett nyakcsatornát
a méhnyak mirigy sejtjei által termelt suru nyák mindenkinél teljes mértékben
kitölti. A nyákban ellenanyagok halmozodhatnak fel, melyek a spermiumokat elpusztíthatják,
ebben az esetben valóban lehet a meddoségnek az oka, és ilyenkor az inszemináció
tényleg segíthet. Az viszont, hogy önnél ténylegesen ez a meddoség okozója csak
ennél sokkal részletesebb kivizsgálás után mondható ki. Nem lenne elegáns dolog
elkezdeni bármiféle meddoségi kezelést addig amig ön és férje nincs megfeleloen
kivizsgálva.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Kedves Doktor Úr !
25 éves nő vagyok . Egy éve hagytam abba a fogamzásgátló tabletta
szedését , mert a férjemmel gyermeket szeretnénk. Azóta azonban nincs menstruációm.
13 éves koromban volt az első vérzésem ,utánna azonban nem jelentkezett.Voltam
akkor egy kivizsgáláson ,de mindent rendben találtak.Akkor kaptam egy gyógyszert
amitől viszonylag normalizálódott a vérzés . Uttánna 17 éves koromban keztem
el szedni a fogamzásgátlót . Most , hogy abbahagytam a gyógyszer szedését ugyanaz
a helyzet mint egykor .Elmentem az orvosomhoz aki hüvelyultrahangot, vérből
egyszeri hormonvizsgálatot végzett, és azt mondta , hogy nincs szervi és hormonális
elváltozás . Norculut-tot és Clostilbegytet szedtem . A gyógyszer hatására volt
ugyan vérzésem de peteérés nem volt .Most abbahagytam a Norculut szedését s
megint nincs vérzésem . Az lenne a kérdésem ,hogy mi lehet ennek az oka ? Lehet-e
egyáltalán gyermekem?
Válaszát előre is köszönöm ! Sz.
Tisztelt Asszonyom!
Önnek nyilván való petefészek működési zavara van, mely kezelésére
idáig egy probálkozás történt. Az ön esetében minden gyógyszeres kezelés csak
arra a bizonyos ciklusra vonatkozik, amikor a gyógyszert szedi. Betegségét úgy
nem lehet meggyógyítani, hogy egyszer szedett gyógyszert és utána örök életére
rendben lesz. További részletesebb kivizsgálásra és kezelésre van szüksége.
Ebben az esetben jó esélyek vannak egy terhesség elérésére.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
34 éves vagyok, férjem 30 éves. Nem szedek fogamzásgátló tablettát, rendszeres nemi élet mellett mégsem esek teherbe. Korom miatt nincs már sok időm várakozni. Rendszeresen (1-2 évente) járok nőgyógyászhoz, aki semmi problémát nem állapított meg. Szeretnék a problámámmal olyan intézményhez fordulni, ami nem egy kórház. Örömmel olvastam honlapjukat. A kérdésem az lenne, hogy milyen rendelőt tudna nekünk ajánlani, ahol minden vizsgálatot el tudnának végezni?
Tisztelt Asszonyom!
A www.infertility.hu
honlapján az ajánlott centrumok neve és címe is megtalálhatók. Az, hogy önnél
általános nőgyógyászati vizsgálattal problémát nem találtak még nem jelenti
azt, hogy nincs is. Kicsit furcsának tartom, hogy két év alatt még senkinek
nem jutott eszébe, hogy férjét is megkellene vizsgálni. Meddőségi központban
jelentkezzen.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon köszönöm válaszát kérdéseimre. Én
is gondoltam arra, hogy hormonszint meghatározást kellene csinálni, de eddig
erre még nem került sor, és én csodálkoztam is rajta. Mert mindenhol azt olvastam,
hogy ez a vizsgálat az elsők között van, amit megcsinálnak a nőknél. Ennek ellenére
nekem ezt lassan 1 éve nem végezték el. Az a válasza is megnyugtatott, hogy
a hőmésrékletmérés néha megbízhatatlan. Eszerint akkor lehet, hogy mégiscsak
volt peteérésem? Megfogadnám tanácsát, hogy meddőségi szakember segítségét kérjem,
de úgy gondoltam, ezt későbbre halasztom, mert gondolom egy ilyen szakember
tudásának megfizetése nem két fillérbe kerül. És sajnos nekünk erre nincsen
pénzünk, csak akkor, ha gyűjtésbe kezdünk. Ehhez viszont idő kell. Úgy gondoltam,
egygenlőre megvárom a HSG eredményét, és hogy milyen kezelést javasol orvosom
a továbbiakban. Ha semmi jelét nem látom a változásnak, akkor valóban fel kell
keresnem egy másik orvost. Minden ismerősöm azt kérdezi: miért nem megyek Pestre?
És mindenkinek csak azt a választ tudom adni, amit leírtam, hogy arra még sajnos
nincsen pénzem. Ezzel együtt nagyon köszönöm kielégítő válaszát. Még egy kérdést
szeretnék feltenni: 2000 márciusában egy kizáródott gerincsérvet távolítottak
el az L.V csigolyáim között. A CT vizsgálat megállapította, hogy az L.IV. csigolyáim
között egy kiboltosulás van, ami később akár újabb sérvhez vezethez, és nagyon
kímélő életmódot javasoltak. Kérdésem az, hogy mennyi veszélyt jelent a leendő
terhességemre az egykori operált sérvem, illetve a kezdődő sérvem. Gondolom
a terhesség kiviselésében, de a szülésben milyen gondot jelenthet?
Válaszát előre is köszönöm, tisztelettel: G. E.
Tisztelt Asszonyom!
A meddőségi kivizsgálás, csakúgy, mint minden egyéb orvosi
vizsgálat ingyenes. Bár kétségtelen, hogy lehet hallani rossz példákat, nem
ebből kell kiindulni. Ne forduljon olyan orvoshoz, aki pénzt kér! A kivizsgálást
követően lehet elkezdeni egy kezelést, ha ahhoz gyógyszer kell, akkor az tényleg
lehet drága is. De most még csak az elején tart, vágjon bátran bele! A gerincsérv
súlyosbodhat a terhesség alatt, de ez nem jelenti azt, hogy ne vállalkozzon
terhességre.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Bocsásson meg, hogy ismét zavarom. Itt, ezzel a levéllel együtt
elküldöm Önnek az én előző levelem és az Ön válaszát rá. Ön ezt írja: "Valóban
nagy nagy dózisban kapta eddig is a gyógyszereket és sajnos egy következő előkészítésnél
sem szabad tulságosan jobbra számítani." Ez azt jelenti, hogy hiába fogok
hatalmas mennyiségű, az eddiginél jóval több hormont kapni, akkor sem lesz több
petesejtem? Vagy azt jelenti, hogy az emelt hormonmennyiség ellenére sem fognak
megérni a tüszők és nem lesznek leszívható állapotban, hogy meg lehessen termékenyíteni?
Mert 4-5 megérett és leszívott petesejt elegendő egy lombikbébis próbálkozáshoz.?
Jól tudom? De ha elegendő is a 4-5 petesejt, de azok nem tudnak megérni, akkor
hiába a mennyiség, mert nem lehet őket megtermékenyíteni. Kérem válaszoljon,
mert ha a levele azt jelenti, hogy a továbbiakban sem számíthatok érett petesejtekre,
akkor én nem tudom, hogy mi tévő leszek. Köszönöm eddigi tanácsait és segítségét.
Várom mielőbbi válaszát. Tisztelettel és köszönettel: M.
Tisztelt Asszonyom!
Válaszom annyit jelentett, hogy lényegesen több petesejtre
egy következő előkészítés alkalmával sem szabad számítani. A petesejtek érettségére
ez nem vonatkozik, az előkészítéssel biztosan megfelelő érettségű, megtermékenyülésre
alkalmas petesejtek nyerhetők. Ugyanakkor a petesjtek minősége a magas FSH szint
miatt elmarad a normál esetekben tapasztalhatóktól, mely a teherbeesés valószínűségét
csökkenti. Ez azonban egyenlőre csak általánosságban igaz, meg kell próbálni
a következő előkészítést és csak utána szabad gondolkodni azon, hogy a rossz
előjelekből mi vonatkozott Önre!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Ma már írtam Önnek, de még további kérdéseim merültek fel,
kérem ne haragudjon! Írtam, hogy lombikbébire készülünk, magas az FSH-m, és
napi 1 tabletta Serocryptint szedek. 27 éves vagyok. A kivizsgálások során a
prolaktin szintem is magas volt. Ez a Serocryptin a magas FSH-ra, vagy a magas
prolaktin szint normalizálására alkalmas? A magas FSH-t lehet-e valamilyen gyógyszerrel,
injekcióval a normális szintre beállítani? Most az első lombikbébi próbálkozás
azért nem jött össze, mert a magas FSH miatt 4 pici petesejtem volt csak. Viszont
voltak már inszeminációs kísérleteink előzőleg, és ott 1-1 inszemináció alkalmával
8-10 napig napi 1 amp. Menogont kaptam, és így minden inszeminációnál 3 gyönyörű
érett petesejtem volt. Ezt ismerve lehet-e abban bízni, hogy hatalmas adag stimulációs
hormonok hatására ha kevés is, de érett petesejtjeim lesznek? Nagyon köszönöm
a türelmét, és munkájához jó egészséget kívánok.
Kérem mindkét levelemre válaszoljon, bár a kérdéseim hasonlóak. Őszinte tisztelettel:
M.
Tisztelt Asszonyom!
A Serocryptin a magas prolaktin szinteket hivatott csökkenteni,
ugyanakkor a közös szabályozási mechanizmus alapján az FSH szintekre is hatással
van. A magas FSH szinteket is lehet csökkenteni, huzamosabb ideig tartó ösztrogén
adagolással, illetve a Decapeptyl is alkalmas erre a célra. Mint már írtam,
pici petesejt nincsen, minden petesejt egyforma nagyságú, kb. 0,1 mm. Pici tüsző
van. A tüsző az, amiben a petesejtek fejlődnek és ezek érése az, ami ultrahanggal
és hormonmeghatározással nyomonkövethető. Azt, hogy hogyan fog a szervezete
egy előkészítésre reagálni, soha nem lehet előre tudni. Ez annyit jelent, hogy
nem azért volt az inszeminációnál 1 ampulla Menogonnal 3 tüszője, mert az jobb
gyógyszer. Bízzon kezelő orvosaiban, biztosan a legjobbat akarják Önnek, és
nem rajtuk fog múlni, ha mégsem sikerül megfelelő tüszőérést elérni!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Kb. 1 évvel ezelőtt írtam először Önnek. Akkor több mint 1
évi sikertelen próbálkozás után, hogy terhes legyek felkerestük a győri Kaáli
Intézetet. A vizsgálati eredményeink jók lettek. Nálam enyhén magas prolactin
szintet mutattak ki (31,84 ng/ml) a többi hormonszintem rendben van. A petevezetékeim
átjárhatóak a méhemben elváltozás nincs. A párom andrológiai vizsgálata is rendben
van ( 88 M/ml, 65% túléléssel). A postcoitális vizsgálat eredménye is rendben
volt. A magasabb prolactin szint ellenére is jó peteérést mutattak ki a 14 napon.
Javasolták a napi 1/2 tabletta Bromocriptynt. Mivel minden rendben volt először
csak gyógyszeres kezeléssel próbálkoztak ( a ciklus 3-7 napja között 2x1 Serophene/
2 ciklus), nem lettem terhes. Mivel a petevezetékeim átjárhatóak a lombikbébi
programon csak úgy vehetünk részt, ha előtte sor kerül vagy a kórházban 6 db
inseminációra vagy a Kaáliban 3 db. A kórház mellett döntöttünk. A kórházban
a hormonvizsgálatot újra elvégezték, a prolactin szintem magas volt így a napi
1/2 adagot felemelték 1 tablettára. Majd ultrahangos követés mellett megkezdtük
a felkészülést az inseminációra. 1. hónap: Gyógyszeres kezelést nem kaptam.
Jó peteérésem volt, de sajnos a 12 napon megrepedt a tüsző így nem tudták elvégezni
a beavatkozást. 2. hónap:hónapban az első 5 napon Clostybegitet kaptam, ultrahangon
kimutatták, hogy nincs domináns tüsző. 3 hónap: 5 napig Clostybegit ( közben
ismét hormon vizsgálat, eredménye jó). 6 naptól Merional injekció. Az ultrahang
a 7 napon a jobb petefészekben lát domináns tüszőt, a 9 napon a balban a 11
napon sehol. 4 hónap: a 3. naptól kapom a Merional injekciót, az ultrahang domináns
tüszőt nem mutattak ki, csak egykét 10mm-est. 6 naptól- a 10 napig ismét napi
1 Merional injekció , domináns tüsző nincs csak egy 12mm a bal petefészekben.
A 11 naptól a 12 napig napi 2 adag Merional, a 13 napon ez a mai domináns tüsző
nincs csak a jobban egy 12mm-es a balban egy 13mm-es. Ma még 2 Merional injekciót
kellene kapnom, de értelmét nem látom, ha két nap alatt 4 injekció nem segített
akkor ez sem fog már. Most hétvége következik amikor az inseminációt nem lehet
elvégezni. A menstruációm sem olyan mint volt. eddig napra pontosan jött meg
és 3-4 napig tartott, most már idő előtt vérezgetek egy kicsit aztán megjön
rendesen és 7 napig tart. A rákszűrés eredményem rendben van P II. A gyógyszeres
kezelések előtt a peteérésem rendben volt, most már hónapról - hónapra rosszabbak
az eredmények. Az orvosom sem biztat azt mondja, hogy a kórház felszereltsége
és a tudásuk alapján ennél többet nem tudnak tenni. a Kaáli Intézetbe is visszamehetnénk
inseminációra, de ott egy beavatkozás gyógyszerek nélkül 50.000 Ft amit sajnos
nem tudunk kifizetni. Most már elvagyok keseredve, mert nem látom a végét ennek
az egésznek. Az idő múlik és már 32 éves leszek. Köszönöm, hogy végig olvasta
a hosszú levelem.
Üdvözlettel: Andrea.
Tisztelt Asszonyom!
Másoknak már számtalanszor válaszoltam, hogy meddőségi kezelést
az végezzen, akinek ez a szakmája (ismerős reklám: cipőt a cipőboltból!). Ugyanakkor,
amikor megértem, hogy a kezelések drágák, lassan kifezetett gyógyszerekre ugyanannyit,
amennyibe a Kaáli Intézetbe került volna az inszemináció, de még nem történt
semmilyen beavatkozás! Egyébként biztosan lehet olyan helyet is találni, ahol
az inszeminációt el tudják végezni és pénzbe sem kerül! Ehhez segítséget kaphat
a www.infertility.hu honlapján.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Kedves Doktor Úr!
A problémám a következő:30 éves vagyok. A párommal 5 éve próbálkozunk
terhességgel, eddig sikertelenül.6 velésen estem át. Mindegyik a 7-8 héten halt
el méhen belül. Volt sokféle vizsgálatunk.Genetikai, nőgyógyászati, pajzsmirigy,
hormon, HSG, andrológiai, mindent rendben találtak. Az immunológiai terület
hozott csak " eredményt".Partner ellenes specifikus celluláris cytotoxicitást
állapítottak meg, amelyre nagy dózisú IV.IgG kezelést javasoltak ( Intravénásan
adott készítmény: Humaglobin.)Az előző terhességem során a szükséges első adagot
meg is kaptam, ennek ellenére a terhesség így is elhalt.Azóta nagyon kétségbe
vagyunk esve. Nem tudjuk, most mit tegyünk, mi lehet a probléma, merre induljunk
tovább, hová forduljunk segítségért. Ebben szertnék tanácsot kérni!Bízom benne,
hogy Ön tud valami mondani ez ügyben, mert sajnos akármerre voltunk, mindenhol
tanácstalanok voltak.
Köszönöm a válaszát! Üdvözlettel: Kné
Tisztelt Asszonyom!
Első lépésként hysteroscopia elvégzése feltétlenül javasolt!
Lakcíme ismerete nélkül nem tudok segíteni abban, hogy hova fordulhatna. A magam
részéről kételkedem benne, hogy tisztán immunológiai okai lennének 6 vetélésének!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Érdeklődni szeretnék, hogy március óta szedem a serocryptin
2.5 nevü gyógyszert 2x1/2 adagban. MRI vizsgálat javasolt-e a gyógyszer szedése
miatt. Ha igen, mennyi idő elteltével van a vizsgálatra szükség?
Üdvözlettel: Sz.A.
Tisztelt Asszonyom!
A gyógyszer szedése nem indokolja MRI vizsgálat elvégzését.
Amennyiben korábban kimutatott agyalapi mirigy daganata volt, akkor ennek ellenőrzése
szülséges. A rendkivül alacsony dózis miatt azonban ez nem valószínűsíthető.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Dr. Török Attila!
Közel négy éve szeretnénk gyereket a férjemmel. Minden vizsgálatot
elvégeztettünk, az eredményeink az immunológiai vizsgálat kivételével jók. A
törvényben el?írt 6 inszemináció megtörtént, eredmény nélkül. Jelenleg a negyedik
beültetésen vagyunk túl, és ez sem sikerült. Az els? alkalommal Suprefact orrspray-vel
állították le a petefészek m?ködését, és a beültetés után minden "normálisan"
zajlott, a háromhetes kontroll mutatta ki, hogy nem vagyok terhes. A Suprefact
spray alkalmazása után azonban nem állt vissza a petefészkek normális m?ködése,
ezért a második stimulációnál a korai tüsz?repedést Cetrotyde injekcióval akadályozták
meg. A második beültetés után kb. két héttel a napi 3x2 Utrogestan és a Progesteron
injekció ellenére megjött a vérzésem. A harmadik és a negyedik stimuláció szintén
Cetrotyde-os volt, hasonló eredménnyel, mindkét alkalommal korábban, a beültetés
utáni 13. napon megjött a vérzésem. A kezel?orvosom kiváló, a Budapesten dolgozók
közül az egyik legjobb, azonban a korai vérzésre csak annyit mondott, hogy ha
nem jött létre terhesség, akkor lehetséges, hogy a szervezetem ilyen korán reagál.
Engem azonban ez aggaszt, és mivel egyre több sikertelen próbálkozáson vagyunk
túl, lelkileg is nagyon megvisel. Doktor Úr! Kérem, nyugtasson meg, hogy ez
így normális, vagy ha nem, adjon tanácsot, hogyan folytassuk tovább.
Köszönettel: Z. B.
Tisztelt Asszonyom!
A Suprefact, illetve a Cetrotyde injekció ugyanazt a célt
szolgálja, nevezetessen, hogy a petesejtek időelötti kiszabadulása ne történhessen
meg. Az, hogy a négy beavatkozás nem sikerült, nem ezeken az injekciókon múlott.
Leleteinek pontos ismerete nélkül a sikertelenség oka nem ítélhető meg, bár
megjegyzem, hogy legnagyobb valószínűséggel ha ismeretes volna akkor sem tudnék
olyan tanácsot adni, amivel a későbbiekben biztosan terhes lenne. Tanácsolni
csak azt tudom, hogy folytassák a kezeléseket.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
27 éves vagyok. A magas FSH szint miatt az első lombikbébi
programnál a stimulálást abba kellett hagyni, mert csak 4 tüszőm volt, ami nem
kezdett el megérni. A mostani leleteimet, eredményeimet nem tudom, mert nem
közlik ezeket velem. Megírom Önnek korábbi eredményeimet. Ezek ismeretében kérem
írja meg, hogy ezek mennyire magas FSH szintek. Most napi 1 tbl. Serocryptint
szedek. 2000. november 10.-i eredmény: (sima, gyógyszerektől mentes ciklusban)
a ciklus 3. napján: FSH: 7,05 U/l további eredmények: LH: 4,28 U/l Progeszteron:
3,61 nmol/l Oestradiol: 0,194 nmol/l Tesztoszteron: 1,27 nmol/l Prolaktin: 13,9
ng/ml. 2001. 06. 21.-i eredmény: (sima, gyógyszerektől mentes ciklusban) a ciklus
21. napján: FSH: 2,69 U/l további eredmények: LH: 1,04 U/l Prolaktin: 19,95
ng/ml Progeszteron: 31,74 nmol/l Oestradiol: 0,517 nmol/l Tesztoszteron: 4,28
nmol/l 2001. 09. 17.-i eredmény: (Metrodin injekciót kaptam a cilus elejétől,
lett is két érett tüsző) a ciklus 3.napján: FSH: 13,3 U/l további eredmények:
LH: 3,1 U/l Prolaktin: 10,25 ng/ml Progeszteron: 1,02 nmol/l Oestradiol: 0,209
nmol/l Tesztoszteron: 3,42 nmol/l Szexh. kötő gl. (SHBG) FIA: 56,0 nmol/l Ugyanezen
ciklus 10. napja: FSH: 16,38 U/l LH: 31,12 U/l Oestradiol: 0,347 nmol/l 2001.
12. 18.-i eredmény: (sima, gyógyszerektől mentes ciklus) a ciklus 21. napján:
FSH: 4,41 U/l további eredmények: LH: 1,37 U/l Prolaktin: 22,95 ng/ml Progeszteron:
7,50 nmol/l Oestradiol: 0,273 nmol/l Tesztoszteron: 3,93 nmol/l Itt az infertility.hu-n
találtam női hormontáblát, ami nagyon hasznos, de az én FSH eredményeimnél a
mértékegység U/l, itt az interneten, pedig mlU/ml. mértékegységgel vannak megadva
a norm. értékek. Azért kérem ebben a segítségét, mert nem tudom, hogy a különböző
mértékegységek mennyire más eredményt mutatnak. Kérem írja meg, hogy az én FSH
értékeim a ciklus különböző szakaszaiban mennyire magasak, és hogy emellett
lombikbébivel van-e esély a terhességre? A tesztoszteron tudomásom szerint a
férfihormon. A helyi nőgyógyászom szerint az én értékem normális, de mégis a
két mellbimbóm körül kb. 10-10 szál hosszú szőrszál van, és a hasamon is néhány.
De máshol nincs. Nem lehet, hogy mégis van valami baj ezzel a férfihormonnal?
A Metrodinos ciklusok, próbálkozások után és a számos inszeminációk után a vérzés
előtt 3-4 nappal már gyenge barnás váladék jött. Ez mire utalhat? A meddőségi
kp.-ban azt mondták, hogy ne foglalkozzak vele. De engem nagyon zavart, mert
rögtön arra gondoltam, hogy biztos nem sikerült teherbe esnem, és ez sajnos
mindig így is volt. Lehet progeszteron elégtelenség? A leleteim alapján Ön mit
állapít meg? Nagyon köszönöm előre is a válaszát.
Köszönettel: m.
Tisztelt Asszonyom!
Az U/l és az mO/ml ugyanaz a mértékegység (egység/liter vagy
miliegység/mililiter). A ciklus elején mért 10 feletti FSH érték számít magasnak,
önnek ilyen szintje nem volt, tehát FSH szintje normálisnak tekinthető. A Metrodin
injekció FSH-t tartalmaz, ilyen kezelés alatt FSH szintet mérni értelmetlen,
mert az injekció hatóanyaga kerül bele a véráramba. A mellbimbó körüli szőrszálak
nem kórosak és nem nem a magas testosteron szintek következménye. A normál vérzés
elött jelentkező barnás folyás sárgatest elégtelenségre utalhat, ennek több
oka is lehet, a közölt adatokból erre vonatkozóan nyilatkozni nem tudok. A sárgatest
hibás működése pajzsmirigy működési zavarok is okozhatják.Erre irányuló vizsgálatot
nem találtam. Egy-egy vizsgálati leletből egyébként sem lehet megállapítani,
hogy konkrétan mi az ön betegsége ehez ismerni kellene egyéb leleteit is.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Szeretném, ha válaszolna nekem, nagyon kétségbe vagyok esve.
27 éves vagyok. (Illetve nemsokára 28.) Tavaly szeptemberben sikerült teherbe
esnem, de sajnos novemberben elhalt a kicsi. missed ab. 7.héten. Nagyon megviselt
az eset, de még mostanában is sírok, ha eszembe jut, vagy eszembe juttatják.
Persze túl kell tenni magam, talán ha sikerülne, jobb lenne. Utánanéztem orvosi
könyvekben, hogy mik lehettek az okai, és a listával érkeztem az orvosomhoz
idén januárban. Biztosan ő is tudta azokat, de nem érdekelt, hátha valamit elfelejt.
Folyamatosan kizártuk az okokat. Márcsak a hormonvizsgálat van hátra, most júniusban
lesz. Elküldöm Önnek file-ban a tavaly aug-szept-i eredményeket (2 ciklusról
van szó). Kérem elemezzék! A ciklusom változó: 35-42 nap közötti a kezdetektől,
bár mostanában kezd beállni 35-re. Erről a ciklushosszról tudna nekem írni?
Segítsen kérem, nem tudom mitévő legyek, leírom most már az egész történetet:
Először is a ciklusom a fenti, sajnos barnás-véres váladékozásom is van. Volt
már 2 ciklus között, de a rendes vérzés előtt 1-2 nap is. Mire utal mindez?
Ha sárgatesthormon-elégtelenséget takar, akkor a barnás váladék ennek egyértelmű
tünete? Az orvosom: - nem tudta mi ez a barnás szín, felhívta egy kollégáját,
ő meg valami fertőzést mondott. Mi az igazság? - hormonvizsgálatra küldött el,
idén áprilisban, csak ciklus 21. napján vettek vért. A 8.156 ng/mol volt a progeszteron
erre ő, azt mondta: rendben! A ciklus 21. napja elég!!!??? Kérdezem Öntől: hogy
lehet a 9 érték jó, mikor legalább 20-nak kell lennie, átlagszámítás szükséges
több napi eredményből. Mindenesetre megunhatta az örökös kérdéseimet, mert elküldött
az endokronológiai osztályra. Közben egy humángenetikussal is találkoztam. A
stressz hatását taglalta cikluszavar progeszteron-elégtelenség. Rögtön felírt
Clostylbegitet, Bromociptint, progeszteront, a következő ciklusban alkalmazzam.
Kérdésem: teljes hormonvizsgálatnak nem kell-e mindezt megelőznie??? Vagy a
barnás váladékozás, mint tünet egyértelműen az elégtelenséget igazolja? Én nem
okoskodni akarok, csak tisztán látni, és megérteni mi is fog történni, és minden
rendben legyen. Amellett döntöttem, hogy először készítetek egy részletes hormonvizsgálatot.
A klinikán azt javasolták, hogy semmiképp ne használjam a fenti gyógyszereket
csak úgy, részletes vizsgálatok nélkül. Ami igaz lehet, eddig meg sem fordult
a fejemben. Részletes hormonvizsgálatot javasolt, amit nemcsak ő, hanem a docens
úr is analizál majd, ők evvel foglalkoznak régóta. Az alábbiak szerint lesz
a vizsgálatok sora: - első vérvétel a ciklus 3.napján: a vérvétel után TRH gyógyszer
fecskendezése történik a vénába, majd ezután 30 perccel ismét vérvétel - vizelethormonvizsgálat
dei ovu-lh vizeletteszttel - a vizeletteszt pozitívvá válasa után 5. napon egyszeri
vérvétel - a vizeletteszt pozitívvá válasa után 7. napon terheléses teszt: metoclampramid
nevű gyógyszerrel, vérvétel - a vizeletteszt pozitívvá válasa után 9. napon
vérvétel És mindezt megkeseríti az örökös gombás váladékozásom is, nehezen tudok
megszabadulni tőle, néhány hónapra igen, de örökre? Az együttlétek száma emiatt
nagyon lecsökkent, lecsökken. Férjem bőrgyógyászhoz forduljon? Van valami csúcs
recept? Mi volt az oka a vetélésnek?
Köszönettel. Nikie
Tisztelt Asszonyom!
Természetesen sem én, sem más hozzáértő szakember a leírták
alapján nem fogja tudni megválaszolni kérdését, hogy mi volta az oka vetélésének.
A leírtak alapján ugy gondolom, hogy idáig nem is a megfelelő szakemberekkel
találkozott, akik könnyebb helyzetbe voltak, mert nem csupán egyébként döntő
többségben normál értéket mutató hormonszinteket kaptak interneten keresztül,
ha nem akár meg is vizsgálhatták volna. Ebben az esetben lehetséges, hogy a
kérdésére választ is kaphatott volna, bár azis előfordulhat, hogy semmilyen
olyan okot nem lehetet volna találni, mellyel a vetélés megmagyarázható lenne.
Tanácsom tehát csak az lehet, hogy olyan orvoshoz forduljon akinek nem kell
konzultálnia ahoz, hogy leleteit megfelelően értékelje. Ez akkor is úgy van,
ha nagyon tisztességes és becsülendő dolog az, hogyha valaki tisztában van azzal,
hogy egyedül nem tudja megoldani betegének problémáját, segítséget kér ehhez
szakértő kollégájától. A gombás fertőzés kezelése időnként tényleg nehézkes,
de sikerrecept nincs, és ugyancsak nem interneten lehetséges.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Köszönöm korábbi gyors válaszait. Újra van egy kis problémám,
most a citológiai eredménnyel. A napokban lett kész a legfrissebb, ugyanolyan,
mint évek óta mindig: P2- es. (Minden évben elmegyek vizsgálatra, már csak azért
is, mert van egy kis méhszájsebem.) Az orvos szerint nincs teendő. Csakhogy
most azt olvastam, hogy ez már gyulladást jelent. Most nem tudom mi az igaz.
Készülünk a 2. lombikra, az első teljes, beültetéssel végződő sajnos nem lett
eredményes. Lehet, hogy emiatt a P2 miatt nem sikerült? Az is igaz, hogy a távolság
miatt nem ugyanaz az orvos végzi a rákszűrést, mint a lombikot (rákszűréssel
a régi orvosomhoz járok, de ő is mindig tudja, hogy éppen hol tartunk, ő küldött
az IVF központba is), de az eredményt az előző lombiknál elfogadták. Mit ajánlatos
ilyenkor tenni?
Köszönettel: K-né
Tisztelt Asszonyom!
A P2-es cytológia negatív leletet jelent, tehát nem oka egy
IVF sikertelenségének. Ezzel együtt természetesen lehet gyulladása, de ezt nem
a rákszűrés hivatott elsősorban eldönteni.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Kedves Doktor Úr!
27 éves vagyok, férjemmel teljesen el vagyunk keseredve.
Hiába szeretnénk kisbabát, nálam a probléma már ott kezdődik, hogy egyáltalán
nem menstruálok évek óta. Ez a probléma 18 évesen kezdődött, miután abbahagytam
a Triregol szedését 1 év után. A menzeszem, ami addig teljesen rendszeres volt,
megszűnt. 21 éves voltam, amikor sikerült "visszaállítani" két hónap erejéig,
amikor terhes lettem. Abortuszom után még egyszer volt menzeszem, utána ismét
kimaradt. Az orvosom javasolta a Diane fogamzásgátló szedését, amit folyamatosan
szedtem 25 éves koromig. Ezidőben a vérzésem rendszeres volt de alig tartott
2 napig és csak pár csepp jelezte a menstruációt. Amióta leálltam a szedéssel,
egyáltalán nem menstruálok. Azóta orvost váltottam és sokmindent próbáltunk:Norcolut,
Clostilbegyt, Humegon injekció, Choriogonin,stb...Semmi eredmény. Állítólag
sokat sportolok és túl vékony vagyok.Szerintem nem ez az ok, hiszen 17 évesen
55 kg voltam (igaz, most csak 47 kg) és 168 cm. A hormonszintem hihetetlenül
alacsony, progeszteronszintem például 0,1. Nagyon sokat segítene, ha megírná
véleményét és esetleg tudna javasolni valamilyen megoldást!
Előre is köszönjük, Dné J. Á.
Tisztelt Asszonyom!
Önnél számos betegség lehetősége merül fel, mely miatt kivizsgálása
indokolt lenne. Lehetnek hormonális problémák, lehet szervi ok (a méhnyálkahártya
vetélés utáni pusztulása) illetve testsullya alapján felmerül a kóros soványság
(anorexia nervosa) lehetősége is. Mielöbb forduljon megfelelő szakemberhez.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
T. Doktor úr!
Már 8 éve,hogy kiderült PCOs szindrómám,azóta 6 műtéten estem
át,az utolsónál a petevezetékeimet is elveszítettem.Így csakis az IVF program
maradt a gyermekáldáshoz,de mivel az első alkalommal hiperstimulálódtam,így
nagyon óvatos volt az orvosom,és másodszorra 1 embriót sikerült is beütetni.Sajnos
nem tapadt meg.ez idő alatt nagyon ideges voltam.Lehet-e ez is egy oka a sikertelenségnek?Harmadszorra
pedig a stimuláció végén álltunk le,mert az LHés az ösztrogén szintem rossz
volt.Ezt is a PCOs szindróma okozza?Gyógyítható egyáltalán ez abetegség?A fizikai
munka és fáradtság befolyásolhatja a hormonokat?Mi avéleménye a Cetrotid nevű
injekcióróL?Van e olyan klinika ahol belgyógyászok is foglalkoznak ezzel a betegséggel,ill.
a kiindulási pontjá kutatják?
Tisztelettel:T.SZ
Tisztelt Asszonyom!
A PCO szindroma esetén indokolt az óvatos előkészítés. Ennek
következménye volt, hogy csupán egy embryot sikerült visszatenni. Ezzel azonban
az esélyek egy terhesség létrejöttére minimálisak. Az előzó stimuláció tapasztalatai
alapján remény van arra, hogy a következő alkalommal jobb előkészítést lehessen
végezni. A betegség a szó szoros értelmében nem gyógyítható, de jól kezelhető.
A fizikai munka és fáradtság nem befolyásolja a betegséget. A Cetrotid injekció
korszerű készítmény, de kérdésének ilyen vonatkozásban nincs értelme. Önmagában
véve ez a kérdés ugyanolyan mintha azt kérdezte volna, hogy mi a véleménye az
Algopyrinről. A gyógyszer minősítését a megfelelő alkalmazása, megfelelő esetekben
határozza meg. A PCO nőgyógyászati betegség, ebből kifolyólag ugyanolyan rossz
lenne, ha azt belgyógyászok kezelnék, mintha a szívinfarktust nőgyógyászok.
A betegséget rendkívül intenziven kutatják, elsősorban nőgyógyászok.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
T.Doktor Úr!
A férjemmel 2 éve szeretnénk gyereket, de mivel nem sikerült,
ezért orvoshoz fordultunk. A férjemnek jó pár éve mumsza volt, ami ráhúzodott
a heréire is. Akkor az orvosok azt mondták, hogy valószínű nem lehet gyereke.Sajnos
ez beigazolódott.Mintát vettek a heréjéből és az eredmény: nincs életképes spermiuma.
Tudunk -e tenni, valamit annak érdekébe, hogy mégis legyen gyermekünk.Bármilyen
megoldás érdekel bennünket. Hová fordulhatunk?
Tanácsát előre is köszönöm. G.M.
Tisztelt Asszonyom!
Az ismertetet esetben csak donor spermium felhasználása lehetséges,
ez annyit jelent, hogy közös akaratuk esetén megfelelő kivizsgálást követően
idegen sperma felhasználásával mesterséges megtermékenyítést lehet végezni.
A meddőségi központok, melyek címei a www.infertility.hu honlapján megtalálható,
szívesen nyújtanak ehhez segítséget.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon el vagyok keseredve: 26 éves vagyok, s múlt héten diagnosztizált
a nőgyógyáaszom egy 4,3 cm-es cisztát a bal petefészkemben. Sajnos, már volt
egy cisztám a jobb petefészkemben, mely kipukkant, s a vér (kb. 3 dl) belefolyt
a hasüregembe. 2001.dec.3-án A Szent Margit Kórházban laparoszkóppal megműtöttek,
és tünetmentesen másnap már haza is engedtek. Januárban a műtétet végző orvoshoz
visszamentem vizsgálatra, és minden rendben volt, még a citológiai vizsgálat
is. Teltek a hónapok, mi a férjemmel próbálkoztunk (lassan 1 éve) és márciusban
kimaradt a vérzésem. A terhességi teszt nem lett pozitív, a vérzés kimaradását
pedig a stresszes időszakomra fogtam. Áprilisban ismét kimaradt, de terhességnek
semmi jele. Elmentem a nőgyógyászomhoz, s ő igazolta, hogy cisztám van: feszes,
vízzel teli, az orvosom szerint ez nem fog kipukkani. Rögtön elküldött vérvizsgálatra,
de kérésem ellenére sem végeztettett hormonvizsgálatot. Az eredmények - az orvosom
szerint jók - és Norcolutot írt fel 3 x 2 adagban 1 hétig, majd a vérzés után
kezdjem el szedni a Triodena fogamzásgátlót legalább 3 hónapig. Én még sohasem
szedtem fogamzásgátlót, s most nem tudom, hogy mit csináljak, hiszen mi kibabát
szeretnénk. A nőgyógyászom azt javasolta, hogy férjemmel (32 éves) keressünk
fel egy Meddőségi Központot, mert szerinte ez lenne a legoptimálisabb a gyermekáldás
szempontjából, mivel cisztásodási hajlamom van, s nem szeretné ha 2-3 havonta
jelentkeznék műtétre.. A laparoszkópos műtétet végző orvos viszont azt mondta,
hogy természetesen is teherbe tudok esni, a petevezetékeim szépek, egészségesek
és átjárhatóak, a méhem fejlett, csak egy kicsit hátrahajló, de ez nem akadály
a terhességre. Ráadásul böngészem az Internetet és egy számomra érdekes dologról
olvastam: a PCOS-ről. Elkébzelhetőnek tartom a tünetek (zsíros haj, pattanások,
egy kis hízás, szőrösödés) alapján, hogy nekem is ez lehet a bajom, de akkor
nem tudom, hogy az orvosom nem-e kezel félre? Ön indokoltnak látná a mesterséges
beavatkozást? Véleménye szerint, a ciszta fel fog szívódni magától is a mostani
kezeléstől?
Előre is köszönöm! Bné
Tisztelt Asszonyom!
Leírt lelteiből nem deríthető ki, hogy mi
a baj. Természetesen lehet PCOS betegsége is. A meddőségi központba fordulás
nem jelenti, hogy azonnal "lombik-bébi" beavatkozást kellene végezni,
csupán csak annyit, hogy meddőségben járatos szakemberek megfelelő kivizsgálás
után, az Önnek legjobban megfelelő kezelést fogják javasolni. Tanácsom tehát
csak annyi lehet, hogy forduljon meddőségi központba!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Több éve szeretnénk gyereket, de csak 2 éve járunk orvoshoz.
Egészen tömören a következő a helyzet: férjemnél teljesen rendben van minden,
nagyon jók az eredményei, mondhatni átlagon felüli. Nekem 1,5 éve volt laporoszkópiám,
aminek során a bal petevezetéket kinyitották. A hőmérőzéskor kiderült, kicsit
alacsony (36,9 - 37) még a legmagasabb hőmérsékletem is. Aztán a csak Clostilbegyt
szedésével sikertelen néhány hónap után átváltottunk orvosommal az inszeminációra.
Az eddigi gyógyszer mellett Profasi 5000 injekciót és Utrogestant 2 x1 adagban
szedtem. Jelenleg az 5.inszemináción vagyok túl, eredménye még a jövő zenéje.
A harmadik utáni kihagyáskor "természetes" módon terhes voltam, de sajnos a
45.naptól barna folyásszerűen véreztem, ami aztán később rendes vérzéssé vált.
Megnövelt Utrogestan mellett azonban elvetéltem. Szerencsémre felszívódott.
Azóta semmi változás. Kérdéseim: 1. A 6. inszemináció után az invitro (lombik
bébi) következik? Jól tudom, hogy 3 próbálkozást fizet az OEP? 2. Két alkalommal
előfordult, hogy késve 33-35 napra jött meg a menstruációm. Ez és a "vetélésem"
jelentheti-e, hogy esetleg nem minden petesejtem egészséges, és akkor éppen
hibással voltam "terhes"? 3. Láttam egy filmben, hogy külföldön van lehetőség
az egészséges petesejteket kiválogatni. Nálunk ez lehetséges? Ez mennyire költséges
eljárás számunkra? 4. Jelent-e valamit - és ha igen, mit -, ha csak egy (20
mm-s feletti) tüsző van minden hónapban a megnyitott, bal petevezetékben, a
másikban csak egy, de sokkal kisebb van?
Válaszát köszönöm.G.
Tisztelt Asszonyom!
A hatodik eredménytelen inszemináció után valóban IVF-et
suoktak javasolni. Az OEP összesen 5 ilyen próbálkozást fizet. Leírt problémái
hormonális elégtelenségre utalnak, lehetséges, hogy ez még nem volt kellőképpen
kivizsgálva? IVF kapcsán lehetőség van a petesjtek válogatására, ez mindíg meg
is történik. Megjegyzem, hogy jó előkészítést követően minden petesejt ugyanolyan
jó minőségű kell, hogy legyen. A petevezetékben nincs tüsző, csak a petefészekben.
A 20 mm-es érett tüszőt jelez.Ha viszont ez mindig ott van és mindíg ugyanakkora,
akkor nem valószínű, hogy tüsző lenne.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Kedves Doktor Úr!
Ön szerint mik lehetnek az okai a sikertelen ET-nek?
Köszönettel: H
Tisztelt Asszonyom!
Ilyen kérdésekre nem lehet válaszolni, hiszen,
ha mégis lehetne, akkor az azt jelentené, hogy nem lenne sikertelen transzfer.
Egyébként leletei konkrét ismeretében, tehát az Önt ellátó központban tud az
után érdeklődi, hogy a konkrét beavatkozásnál fordult-e olyan probléma elő,
mely a sikertelenséget magyarázná.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Elore is elnézést kérek a hosszú levél miatt, nekem a válasz
e-mailben is tökéletes. Amennyiben mégis közölnék a honlapon, kérem, a nevem
ne jelenjen meg. Az elozmények: 24 éves vagyok, terhes még nem voltam. 2001
májusában endometriózissal mutöttek, laparoszkópiával "leszívták" a jobb petefészkemen
talált cysta egy részét, majd 6 hónapig GnRH analóg kezelést kaptam. "Természetesen"
a cysta nem múlt el, hiszen a cystafalat nem bántották (mint késobb megtudtam,
nem volt helyes ebben a formában a mutét), így 2002 januárjában - immár másik
orvos - újra mutöttek, a cystafalat eltávolították, a maradékot elektromos úton
ráégették a petefészekre. A szövettani vizsgálat negatív eredménnyel zárult,
azaz AKTÍV endomeriózis nem igazolható. Azóta fogamzásgátlót szedek, mivel a
gyerekprojekt még nem aktuális, így viszont "megakadályozható a kiújulás". És
akkor a friss események: Újra orvoshoz mentem, mert a hasamban idonként "szurkáló"
érzés volt. (Költözés miatt máshoz) Ultrahangra elküldött, ahol a helyi orvos
teljes biztonsággal állította, hogy a BAL oldalon 3x3 cm-es endometrikus cysta
található. (Leletet nem kaptam, egy, az ultrahang által készített képet kellett
átvinnem az orvosnak) A "hogy is van ez?" kérdésemre az volt a válasz, hogy
mivel a "hagyományos" utasítások szerint szedtem a gyógyszert, esélye volt a
betegségnek a kiújulásra, a megakadályozáshoz a szokásos 7 napos szünetek nélkül
kellett volna szedni. Errol már mindenfélét hallottam, teljes a megosztottság.
Vissza a fodoktorhoz: o kicsit hümmögött (bocsánat, de tényleg!), aztán azt
mondta, hogy tulajdonképpen nem is biztos, hogy endometriózis, lehet, hogy csak
egy tüszo nem repedt meg, bevérzett, és az is így néz ki az ultrahangon. Ettol
függetlenül Lucrint javasolt (szám szerint legalább hármat, aztán majd meglátjuk),
de a 2. injekció beadása elott el kell mennem ultrahangra. A következo menstruációm
elso napján megkaptam az elso Lucrin injekciót, majd 1 hét múlva visszamentem
az elozo orvosomhoz. (Költözés miatt kellett váltanom, de egyéb ügyben visszamentem
szülovárosomba.) Az eltelt (összesen) 2 hét alatt a "ciszta" 36x43x46 mm-esre
nott, a lelet szerint "echoszegény képlet az uterus mellett". Az orvos szerint
sem endometriózis (lehet ezt látni, vagy csak a tapasztalata és az elozmények
alapján mondta?), így nem érti, minek a Lucrin. (Hát igen, ezt én sem értettem.)
Kaptam Apranaxot, hogy ettol a "sima" ciszta elmúlik. Tudom (na jó, mondta a
doktor még régebben), hogy kaphatom együtt a kettot, egymás hatását csak erosítik.
Megjegyzés: elso alkalommal az endometriózisnak részemrol "csak" annyi volt
a tünete, hogy barna folyásom volt (csokoládészínu), valamint igen bo volt a
menstruációs vérzésem. Most viszont kb. félidotol (fogamzásgátló mellett nem
beszélhetek peteérésrol gondolom) folyamatosan ugyanolyan deréktáji fájdalmaim
voltak, mint az egészséges noknek menstruáció idején. Kérdésem: mi alapján lehet
megállapítani, hogy endometriózisom van-e ismét? A fentiek fényében Ön szerint
mi a helyzet? Nem ellentmondásos a diagnózis és a kezelés? Azért vagyok ennyire
hiperaktív a dologban, mert eddig még SOHA nem volt olyan, hogy az aktuális
orvos ne kritizálta volna az elozo kollegája munkáját, én viszont nem szeretnék
kockáztatni és mindent egy lapra feltenni, hiszen a késobbi fogamzóképességemrol
van szó.
Válaszát köszönöm. Üdvözlettel: A. M.
Tisztelt Asszonyom!
Az endometriosis szövettani diagnózis, mely annyit jelent,
hogy csak egy újabb laparoscopia dönthetné el, hogy jelenleg van-e ilyen betegsége.
"Echoszegény képlet az uterus mellett" endometriosisra nem gyanús. Megjegyzem,
hogy az ugynevezett csokoládé cysta sem feltétlenül jelent endometriosist, csak
abban az esetben ha azt a szövettani vizsgálat is megerősítette. Tehát ez annyit
jelent, hogy az első műtéténél sem biztos, hogy endometriosisa volt. A fogamzásgátló
tabletta nem gyógyszere az endometriosisnak, mert az endometriosis a vérzéssel
van összefüggésben. Az endometriosisos szigeteknek teljesen mindegy, hogy a
fejlődésükhöz szükséges hormonokat a petefészekből vagy a fogamzásgátló tablettából
kapják. Az endometriosis kezeléséhez tehát pontos diagnózis, megfelelő hozzáértés
szükséges.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Holgyem/Uram,
Jelenleg az Egyesult Allamokban tartozkodunk. A felesegem
majdnem 8 hetes terhes, es az ultrahangvizsgalaton ma azt allapitottak meg,
hogy a baba szivverese nagyon lassu, bar a baba merete megfelelonek tunik. Harom
nap mulva kell visszamennunk. Azt szeretnem kerdezni, hogy eletben maradhat
e a baba, elofordulhat e, hogy a rendes utem letrejon, illetve az, hogy nem
jol lattak a szivveres utemet?
Udvozlettel, O. Z.
Tisztelt Uram!
A válasz valószínűleg ma már nem aktuális, de kérdésére amúgy
sem lehetne válaszolni. A terhesség tovább is fejlődhet minden káros következmény
nélkül, de sajnos az elhalás, illetve ennek következtében létrejővő vetélés
is előfordulhat.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor úr!
28 éves férfi vagyok, pánik betegséget diagnosztizáltak nálam
az orvosok és ennek megfeleloen szakkezelésben részesülök. A problémám az, hogy
gyereket szeretnénk a feleségemmel, de a szedett gyógyszer (SEROPRAM) az andrológus
szakember szerint ezt meg akadályozza. Az andrológiai vizsgálatom eredménye
nagyon rossz lett és a doktorúr azt mondta, hogy miután abbahagytam a gyógyszer
szedését három hónap múlva mennyek egy újabb vizsgálatra vissza. Persze egybol
elmentem a pszhiholgiai szakrendelésre, ahol azt az információt adta a doktorno,
hogy ilyen mellékhatásáról a Seropramnak nem tud és a gyári tájékoztatóban sem
írnak errol és lebeszélt a gyógyszer abba hagyásáról. Akkor most kinek hihetek,
hagyjam abba a gyógyszert vagy ne. Kérem, segítsenek a döntésben.
Elore is köszönöm.
Tisztelt Uram!
Számomra sem ismert, hogy a Seropramnak ilyen mellékhatásai
lennének. Az andrológiai lelet miatt részletesebb kivizsgálásra lenne szükség
(andrológiában jártas szakember részéről!).
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Kivizsgálásom során kiderült, hogy Subclin. hypothyreosis
betegségem van, amit kis dózisban L-Thyroxinnal kell kezelni. Írja meg legyenszíves,
hogy mi a betegség kiváltó oka, lefolyása és gyógyítható-e. Az orvos annyit
mondott, hogy anyagcsere és gondolkodás lelassuláshoz vezet, ha nem kezelik.A
neten a betegséghez kapcsolódó cikkeknél többször szóba került a mixödéma. Ez
előbb-utóbb társul a betegséghez? Gyereket vállahatok, vagy nem tanácsos. (26
éves vagyok)
Köszönettel, M.
Tisztelt Asszonyom!
A betegség a pajzsmirigy csökkent működését jelenti. Önnél
ennek a betegségnek a legenyhébb formája van, mindaz, amit leírt a súlyos esetekre
vonatkozik. A gyógyszer szedésével, mely maga a hiányzó pajzsmirigy hormon,
nem kell félnie a tünetek jelentkezésétől. Gyereket természetesen vállalhat.
A pajzsmirigy működése azonban rendszeres ellenőrzésre szorul.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Válaszát ezúton is köszönöm. Azonban fontosnak tartom, hogy
az általam felvetett egyik kérdést pontosítsam. Egészen pontosan a tüszők számával
kapcsolatos kérdésem. Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, bocsássa meg nekem, még
gyerekcipőben járok ebben a témában. Azt szeretném tudni, hogy normális esetben
egy nőnek havonta hány, megtermékenyülésre képes (20 mm vagy afeletti) tüszője
van? Az én esetemben összesen 3-4 tüszőm van, azonban az egyik petefészekben
méretük soha nem éri el a kívánt nagyságot (max. 14-15 mm), ezért nem estem
teherbe a laporoszkópiás műtét előtt. A megnyitott petefészekben pedig minden
alkalommal csak egy, számításba jöhető (max. 20 mm-es) tüsző "keletkezik", a
többi (1-2 db) szintén kis méretű. A kérdésem, hogy ez még tekinthető "normálisnak"
ill.egy IVF eljárás során már a másik petefészekben levő, de kisebb méretű tüszőket
is hasznosítani tudják-e?
Válaszát ezúttal is előre köszönöm. Tisztelettel: G.
Tisztelt Asszonyom!
Hormonális kezelés nélkül, tehát un. spontán ciklusban általában
csak egy tüsző (petesejt) indul fejlődésnek. Tehát, ha csak egy tüszője van,
az a normális. Továbbra sem értem, hogy mit jelent "a megnyitott petefészek",
a petefészken nincs mit megnyitni. Ha esetleg a laparoscopiánál a petevezeték
elzáródását észlelték, azt nyithatták meg. Ennek azonban semmi köze nincs a
tüszőfejlődéshez. Ha az a bizonyos "20 mm-es tüsző" ciklustól függetlenül, mindíg
ott van, akkor az nem tüsző. Az IVF szempontjából viszont teljesen mindegy,
hogy melyik oldalon érik petesejt, a gyógyszeres kezelés arra irányul, hogy
mind a kettőben legyen!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Nemrégen HSG-vizsgálaton estem át. Az alábbiakban leírom
az eredményt, kérem legyenszíves segíteni, hogy pontosan mit jelent a diagnózis.
Mi lehet a következő lépés esetemben? "Norm. nagyságú cavum uteri telődött fel.
A tubákon keresztül kétoldali hydrosalpinx telődött. A töltés forszírozásának
hatására bal oldalt kevés k.a. kijutott a belek közé, de ez nem significans,
a hydrosalpinx továbbra is megfigyelhető. Vélemény: Hydrosalpinx l.u. "
Előre is köszönöm: KJ
Tisztelt Asszonyom!
A vizsgálat azt mutatta, hogy mindkét oldali petevezetéke
el van záródva. Következő lépésként laparoscopiát (hastükrözést) kellene végezni,
amivel necsak megállapítani lehet a bajt, hanem esetleg meg is lehet gyógyítani.
Üdvözlettel: Dr. Török Attila
Tisztelt Doktor úr!
A lombik-bébi programon az embriók viszza últetés után 8.
és 12. napon a terhességi tesztjeim negatívak voltak (használtam olyan terhességi
tesztet, mely kimutat eredményt embrió beágyazás 3. napján is) és nem tapasztaltam
semilyen jelt arra, hogy terhes lettem (pl. nem feszültek, nem érzékenyek a
melleim, de néha kicsit viszketek voltak a melleim). Ezért 13. nap után abba
hagytam az ultrogestan hüvely tabletta és progesteron injekció alkalmazását
és 2 nap múlva jött meg a menzeszem. A kérdésem lenne: - Hibát követtem-e, hogy
abba hagytam a gyógyszerek alkalmazását? (mert, pl. nem megbízható a terhességi
tesztek? Egy ismerősőm IVF program segítségével terhes lett, ő mondta nekem
hogy az embriók visszaültetése után 2 héttel terhességi tesztje negatív volt,
mégis terhes lett). - Lehet-e, hogy az embrió(k) megtapadtak, csak későn indultak
a terhességi jelek, ezért negatívak volt a terhességi tesztek? És mivel abba
hagytam a progeszteron injekcíót, a hormonszint csökkent és ennek következtével
indult a menzesz, attól függetlenül hogy terhes lettem-e (2 ismerősőm terhes
lett az IVF program segítségével, miután abba hagytak progesteron injekciót,
kicsit véreztek ezért tovább kelett alkalmaztak progesteron injekciót).
Válaszát előre is köszönöm. Köszönettel. KK.
Tisztelt Asszonyom!
Ön nem követett el semmi hibát, mert nem volt terhes. Természetesen
elvi lehetősége fenáll annak, hogy a test rossz volt, vagy rosszul csinálta,
de ez nem valószínű. Az embrió transzfer után 10, max 12 nappal terhesség esetén
az érzékeny tesztek pozívnak kell, hogy legyen. Késői megtapadás, későn iduló
terhességi tünetek nincsenek. Amennyiben esetleg terhes is volt, nem a progeszteron
elhagyása miatt szakadt meg.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt doktor úr!
28 éves nő vagyok, és 2 éve nem tudok teherbe esni. Hormonszintellenőrzésem
többször is volt. Ez először magas prolaktin-szintet mutatott, ami azonban rendeződöött
tabletta nélkül is, 800 egységről kb. 400-ra. Most, saját kérésre ismét megmérik
a hormonszintemet, mivel a legutóbbi adatok még tavaly októberiek. Novemberben
egy polipot fedeztek fel a méhemben, ami januárban lett eltávolitva, s azóta
semmiféle előrelépés nem történt - hadd pihenjen a méh. Az orvosom most felirt
egy ovulációt előidéző gyógyszert - Clomhexal nevűt.,aminek azonban rengeteg
mellékhatása van. Vajon nem furcsa-e úgy felirni egy ilyen jellegű gyógyszert,hogy
még peteérés-vizsgálatom sem volt, s a ciklusommal különösebb problémáim soha
nem voltak - persze tudom, ez nem jelenti azt, hogy van is rendes peteérésem.
Van viszont egy másik problémám, amit az orvosom teljesen hanyagol, engem viszont
egyre inkább nyugtalanit. Kb. azóta, amióta nem tudok teherbe esni, hasfájást
észlelek magamon, ami a ciklus közepén szokott általában jelentkezni, s gyakran
erősebb-néha véreskés folyás kiséretében. De pl.most épp menstruálok, s most
is érzem. Gyanakodtam felfázásra is, de nyáron éppúgy van, mint hidegben. Mi
lehet ennek az oka? Bevallom, nem gondoltam,hogy ilyen gondjaim lesznek, mert
19 évesen egyetlen védekezés nélküli alkalom után lettem terhes. Lehet-e a mostani
sikertelenség az abortusz következménye? Milyen jellegű kivizsgálásokat javasol?
A stressz, a feszültség milyen szinten befolyásolja a termékenységet? A hiba
bennem van, mert a férjemnél mindent rendben találtak. Lehetséges-e, hogy a
prolaktin-szint magától helyreáll? Kérem, válaszoljon, mert már irtam egy levelet,
s azt sem taléltam a többi levél között, lehet hogy nem jó cimre küldtem?
Előre is köszönöm,hogy szakit rám időt.
Tisztelt Asszonyom!
Részletes meddőégi kivzsgálásra lenne szükség, mely mint Ön
is írta további hormonmeghatározásokat, a tüszőérés nyomonkövetését, és szervi
kivizsgálást jelent (említett panaszai alapján laparoscopia lenne szükséges).
Nem vagyok híve a kivizsgálás nélküli kezeléseknek, tehát nekem sem tetszik,
hogy ovuláció indukciós gyógyszert szed. Email címéből következtetve Ön Szlovákiából
írt, tehát abban nem tudok tanácsot adni, hogy hova forduljon, de azt feltétlenül
tudom tanácsolni, hogy meddőségi kivizsgálásban járatos orvost kellene felkeresnie!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Most csak egy rövidke kérdésem lenne Önhöz: van-e annak jelentősége,
hogy a petesejtek leszívásakor milyen a tüszőfolyadék? Összefüggésben van-e
ez a sejtek minőségével? Nekem ugyanis elég rossz minőségűek a sejtjeim, és
a tüszőfolyadékok is nagyészt véresek, 1-2 tüsző esetén sárgásak. (Legutóbb
7 tüszőből 5 sejtet tudtam produkálni, 2 atretizált volt, egy halott, kettő
érett, ebből egy termékenyült meg, de a beültetés előtt elhalt.)
Köszönettel: K-né
Tisztelt Asszonyom!
Természetesen van összefüggés, de nem úgy, ahogy gondolja!
A tüszőfolyadék a leszívás miatt lesz véres, ez nem befolyásolja a petesejtek
minőségét. A tüszőfolyadék minőségén nem lehet változtatni, azt a hormonális
előkészítés befolyásolja. Valószínűnek tartom, hogy a lezjalott stimuláció tapasztalatai
alapján a későbbiekben olyan előkészítést lehet végezni, mely több és jobb minőségű
petesejtet eredményez.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor úr!
A férjemmel kisbabát szeretnénk,de nem sikerül.Szeretnénk
elmenni orvoshoz.Sajnos itt Szolnok megyében nem túl ismertek ezek a meddőségi
központok.Szeretném megkérdezni,tud e valamilyen címet adni ahová elmehetnénk
itt a megyében mindketten.
Válaszát előre is köszönöm:B.
Tisztelt Asszonyom!
Szolnok megyében nem vagyok ismerős, tehát kérdésükre nem
tudok válaszolni. Ugyanakkor a www.infertility.hu
honlapján biztosan talál ajánlott meddőségi központot. Nem biztos, hogy nem
éri meg pár km-rel többet utazni azért, hogy már kezdettől fogva a problémájukat
legjobban kezelni és kivizsgálni tudó központba kerüljenek!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor !
17. hetes terhes vagyok. Ikreket várok. Az AFP vizsgálathoz
szükséges vérvetel már megtörtént, de az eredményre egyelőre még várni kell.
Kérdésem az lenne, hogy ikerterhesség esetén mi a megfelelő AFP érték ?
Köszönettel: Vné E.
Tisztelt Asszonyom !
Ikerterhességnél nincsen külön standard és az egyes terhességre
vonatkoztatott értékek nem szorozhatók kettővel! Általában egy hét különbséggel
levett két vérminta egymáshoz hasonlított értékeiből következtetünk a jó értékre.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor úr!
Nagyon szépen köszönöm, hogy válaszolt a levelemre. Nagyon
sokat segített, sokkal nyugodtabb lettem. Szoktam olvasni az ön válaszait az
interneten. Ön nagyon sokat segít nekünk, akik bajban vannak, a világos, határozott
válaszaival. 39 éves vagyok és 4 lombik bébi programon vagyok túl. A 4. alkalomnál
4 györörű embriót, a többi alkalomnál 3, 4 embriót transzferáltak (köztük 1
vagy 2 szép embrió volt). A 4. sikertelen probálkozás után most depressziós
vagyok, nincs kedvem semmihez és az a gondolat jár a fejemben, hogy nem lesz
gyerekünk és mindig keserűen érzem magam ha arra gondolok. Pedig nagyon erős,
kemény aszonynak tartanak engem. Kérdéseim: - Mi lehet az oka, hogy nem tapadtak
meg az embriók (pld. a méhemnek valami baja van)? - Milyen vizsgálatokra érdemes
menni és hol? - A 4. lombik bébi probálkozásom 2002. májusban volt és jun. 20-án
jött meg a mezeszem. Mikor kedzhetek újra lombik bébi programot? - Olyan kaját
ettem a transzfert megelőző napon, hogy nagyon gözös voltam néhány napig, és
néha fájt is a hasam a sok gőz miatt. Ez gátolta-e az embriók tapadását?
Válaszát előre is köszönöm. Köszönettel. KK.
Tisztelt Asszonyom!
Természetes, hogy el vanb keseredve amitt, hogy a negyedik
IVF beavatkozás sem sikerült. A megtapadás elmaradása nyilvánvalóan sohasem
tudjuk megállapítani hiszen ha ez lehetséges lenne, akkor eleve úgy végeznénk
a beavatkozást, hogy minden embryo megtapadjon. Anélkül, hogy ismert lenne számomra
az IVF indikációja, illetve az önnél eddig elvégzett vizsgálatok eredménye,
még csak ötletet sem tudok arra mondani, hogy milyen vizsgálatokat lehetne még
elvégezni. Mindenesetre amennyiben hysteroscopiája még nem volt, annak elvégzése
mindenhogyan indokolt lenne. A törvény úgy rendelkezik, hogy két beavatkozás
között legalább 3 hónapnak kell eltelnie, ami annyit jelent, hogy önnél a következő
kísérletre augusztusban kerülhet sor. A táplálkozás nem befoloyásolja egy IVF
program sikerességét.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
27 éves vagyok. Túl vagyunk az első lombikbébi beültetésen,
ami sajnos nem sikerült. Beültetésnél 8 mm-es volt a méhnyálkahártya. Lehet,
hogy ez túl vékony ahhoz, hogy az embriók beágyazódhassanak? Lehet valamilyen
gyógyszerrel vagy kezeléssel növelni a méhnyálkahártya vastagságot? Ha igen,
mivel? Petesejtleszívástól kezdve napi 3x3 Utrogestan hüvelykapszulát, 2 amp.
Progeszteron inj-t, és 1 amp. Fraxiparine-t kaptam. Kb. egy hete már írtam Önnek,
hasonló témában kértem segítségét. Kérem, amint a sok teendője között időt tud
rám szakítani, válaszoljon mindkét levelemre.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Asszonyom!
Bár optimálisan 10 mm felett kellene, hogy legyen a méhnyálkahártya
vastagsága, de ez nem jelenti azt, hogy 8 mm vastagság esetén nem lenne esélye.
Az említett gyógyszereket is azért kapta, hogy a méhnyálkahártya befogadóképes
legyen az embriók számára. A sikertelenség oka nem ebben keresendő! Bátran próbálkozzanak
tovább és ne egy-egy kiragadott eredménnyel törődjenek.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
31 éves vagyok, van egy 8 éves kislányom. Két éve úgy döntöttünk,
hogy kistestvért szeretnénk. Férjem kivizsgálásakor kiderült, hogy here viszere
van, melyet azóta már megműtöttek (2001.09.hóban). Az orvosok véleménye szerint
a nagyon rossz sperma kép (1-2 db mozgó) a viszér miatt volt. 2002. januárban
kerültünk a Kaáli Intézetbe. 2002. márciusban lett volna az első beültetés,
de a punkció közben elovuláltam. Így inszeminációra került sor, melynek eredménye
negatív lett. 3 nappal ezelőtt újabb punkcióra került sor, bár a stimulációs
kezelésre nagyon nehezen reagáltam. A ciklusaim 30 naposak. A kezelés 16 napig
tartott, az orvosom szerint a Gonal F injekcióra indult be a peték érése. 2
db petesejtet tudtak nyerni, amelyek meg is termékenyültek. Sajnos, a beültetésre
nem került sor, mivel az orvosom azt mondta, hogy a petesejtek nem megfelelően
fejlődtek. Kérdéseim a következőek lennének: Mi az oka annak, ha már egy petesejt
megtermékenyül, akkor miért nem kezd el osztódni? Ezt az esetleges problémát
lehet-e orvosilag kezelni? Mivel a beültetés nem történt meg ez a beavatkozás
beleszámít-e az 5 lehetőségbe? Előfordulhat-e, hogy a következő alkalommal is
ilyen probléma miatt hiúsul meg a beültetés?
Válaszát előre is köszönöm.Kné
Tisztelt Asszonyom!
Kérdéseire az önt ellátó centrumba tudnának jobban válaszolni,
hiszen számomra nem állnak rendelkezésre konkrét adatok. Mindenesetre 2 db petesejt
nyerése esetén nem igen kell tovább nyomozni a sikertelenség oka után, legnagyobb
valószínűséggel a petesejtek minősége nem volt megfelelő. Inkább a következő
kisérletre kellene koncentrálni, mely annyit jelent, hogy a korábban elvégzett
sikertelen stimulációkat követően, azok tapasztalata alapján legnagyobb valószínűséggel
a következő alkalommal lényegesen jobb előkészítést lehet majd végezni.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
T.DR. úr!
Szlovakiaban elo 37-eves no vagyok = meddosegre vagyok kezelve
egy Pozsonyi klinikán. Dg- PCO sy, hyperprolaktinémia. 4-alkalommal estem túl
IVF, illetve IVF-ICSI . Tegnap végeztek nálam kryoembryotransfert. Javasolt
a hormonsubstitucio - Utrogestan 3x2 es Estrofem 3x1 /2 mg/ a terhesseg 12.-ig
hetéig. O szerintuk a Parlodelt, amelyet folyamatosan szedem, ki kell hagyni
a transfer után - az on válaszaibol a levelekre sejtem, hogy ez hiba. De engem
aggaszt az a tény is, hogy szedem az Estrofem tbl., kozben az esztrogenek szedése
kontraindikalt a terhesseg alatt. Szeretném tudni az on véleményét a esztrogen
hasznalatara a kryoembryotransfer után.
Koszonom. S.J.
Tisztelt Asszonyom!
Valódi hyperprolaktinemia esetén a Parlodel
szedése a terhesség alatt a lepény kialakulásáig (10-12 hét) indokolt. A PCO
syndromában a közös hormonális szabályozás következtében következményes hyperprolaktinemia
alakul ki. Amennyiben a PCO-t meggyógyítjuk, a hyperprolaktinemia is rendeződik.
Ezért PCO esetén nem feltétlenül szükséges a terhesség elején a tejelválasztási
hormon szint csökkentése. A hormon szubsztitúció kriotranszfert követően ajánlott,
ehhez szükséges az ösztrogén bevitele is. Az Estrofem tabletta természetes ösztrogén
hormont tartalmaz és nem veszélyes a terhesség alatt. Amit említett az csak
a spontán létrejött terhességek esetére vonatkozik.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Már a 8. lombikbébi kezelésen átesett 32. éves nő vagyok.
Sajnos mindegyik sikertelen volt. Azt szeretném megtudni, hogy a hormonkezeléseknek
milyen mellékhatásai lehetnek, amely esetleg károsíthatja a szervezetemet. Nem
aggódni szeretnék, csak ha vannak olyan szervek, amelyeket fokozottabban igénybe
vesz a nagy mennyiségű hormon, akkor elmennék egy kivizsgálásra.
Üdvözlettel: Zs.
Tisztelt Asszonyom!
A használt hormonkészitmények késői mellékhatásait folyamatosan
vizsgálják nagy nemzetközi tanulmányokban. Bár kétségtelen fölmerült a lehetősége
a petefészek idő elötti kimerülésének (korai klimax), vagy a petefészekrák magasabb
előfordulásának, a jelenleg rendelkezésre álló 20-30 éves tapasztalatok alapján
egyik sem igazolható. Tehát a mai napig nem ismert olyan mellékhatás mely különösebb
aggodalomra adna okot. Ezzel együtt a hormonkezelések csak hozzáértő szakember
által ellenőrzött, indokolt esetben ajánlhatók.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Címzett!
Örömmel találtam rá az Önök Web lapjára. S, természetesen
bennem is felmerült a szokásos kérdés: "Miért nem?" Abszolút óramű pontosságú
menstruációval, megfelelően életképes, +db.számú férfiui ivarsejttel rendelkezik
a csapatunk, s mégsem mondhatunk magunknak még gyermeket. Mindketten rengeteget
dolgozunk, - többnyire reggel héttől este 7-ig a munkahelyen, s utána jön az
otthoni előkészület a másnapra. Ráadásul mindketten továbbtanulunk is. Lehet
ez az ok?
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelt Asszonyom!
Ahhoz, hogy ki lehessen mondani, hogy mi lehet valaminek az
oka, kivizsgálás szükséges. Az "óramű pontosságú menstruatio és megfelelő számú
spermium " mellett még ezer oka lehet, hogy terhesség nem jön létre. Amennyiben
már eltelt egy év próbálkozás és tényleg komoly a szándék, kivizsgálás lenne
szükséges.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Mi már a "lombikbébi" program első fordulójában tartunk.13
napja visszaültették az embriókat.( 3-at,jól osztódtak) A terhesség kialakulását
Utrogestan hüvelykúp napi 3*2 szedésével támogatjuk. 10. napon terhességi teszt
(MEDI-LAB) negatív lett. Ezen a napon vérzés jelentkezett ( kevés, barnás elszíneződéssel).
Felhívtam az intézetet. Javaslatuk: ne essek kétségbe, térjek át a tabletta
formájára (3*2), és a 14. napon végezzem el a terhességi tesztet. Áttértem de
a vérzés megmaradt (habár kicsit kevesebb és szünetekkel, sokszor tisztán).
Azt szeretném tudni: természetes velejáró-e a vérzés, ha elvégeztem a tesztet
és negatív hagyjam-e abba a gyógyszer szedését, mi a további teendő.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Asszonyom!
Mint azt már valószinűleg Ön is tudja, a
fentiek azt jelentették, hogy a beavatkozás nem sikerült. 10 nappal az embrió
transzfert követően a terhesség biztonsággal megállapítható, az ekkor elvégzett
megfelelő érzékenységű terhességi test negativitása azt jelenti, hogy a beavatkozás
nem sikerült és további gyógyszeres kezelésnek nincs értelme. Teendő nincs,
a következő kisérletig.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
2001 januárjában endometriózist diagnosztizáltak nálam. A
több mint 5 cm-es cisztákat jobb és bal petefészkemből február végén laparotómiával
távolították el. Ezután fél évig Decapeptyl injekciót kaptam. Az őszi ultrahangvizsgálat
közel normál nagyságú és szerkezetű petefészket mutatott a jobb oldalon, bal
oldalon azonban "ovarium nem ábrázolódik". Menstruációm az utolsó injekció után
három hónappal, október végén jelentkezett ismét. A korábbi 32-35 napos ciklusok
helyett 28 naponként, rendszeresen. Ebben az évben egy júniusi kontrollultrahang
során újabb endometriózis-szigeteket fedezett föl orvosom jobb petefészkemen.
Július közepén két, egyenként 2,5 centiméteres cisztát látott a jobb ovariumban.
Tanácsára ősszel IVF-programba kezdünk, amelynek során a punkció alatt fogják
leszívni cisztáimat. A program első lépése a Marvelon fogamzásgátló szedésének
elkezdése a szeptember elején esedékes menstruációkor. Kérdéseim elsősorban
arra keresik a választ, vajon hogyan lehet a legnagyob esélyem a minél előbbi
sikeres teherbeesésre. Nem akadálya-e a két meglévő ciszta a mesterséges megtermékenyítésnek?
Vajon ezek a ciszták nem nőnek-e meg akkorára a két, szeptemberig hátralévő
ciklus során, hogy petefészkem működésképtelenné, stimulálhatatlanná váljék,
pusztulása visszafordíthatatlan legyen? Nem lenne-e célszerűbb az IVF-programot
megelőzően laparoszkópiával vagy újabb gyógyszeres kezeléssel megkísérelni a
ciszták eltüntetését, és utána próbálkozni a mesterséges megtermékenyítéssel?
Hatásos lehet-e a ciszták puszta leszívása? Az esetleges sikertelen első IVF-kísérlet
után milyen kezelést, gyógyszereket volna célszerű kapnom, hogy a következő
próbálkozáskor ne még rosszabb esélyekkel indulhassak?
Válaszát előre is köszönöm: K. E.
Tisztelt Asszonyom!
Az endometriosis kezelése nehéz és nem csak egyféle módon
lehetésges. Kérdéseire azért nem lehet válaszolni, mert helyes válasz nincs,
az ön számára legelőnyösebb kezelési módot kell megtalálni. Ezt legjobban kezelő
orvosa tudja megtenni. Ne kívánja tőlem, hogy leletei pontos ismerete nélkül
minősítsek egy olyan kezelést, melyet önnél terveznek. Ugyanakkor létezik egy
úgynevezett "gyógyítási szabadság" is, mely annyit jelent, hogy ha egy betegségnek
többféle kezelése lehetséges, az orvos jogosult az ő általa legjobbnak ítélt
megoldást választani. Az ön esetében a cél az, hogy minál elöbb terhesség jöjjön
létre, nyílván orvosai ezért választották ezt a megoldást.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor úr!
Férjemmel (29) már 2 éve nem védekezünk, mégsem sikerült teherbe
esnem. A múlt hónapban végre elhatároztuk magunkat, és nőgyógyászhoz fordultunk
a problémával. Ő elküldte a férjemet spermavizsgálatra, ahol a következő leletet
kapta: 2 ml; 7,2 PH; híg konzisztencia; 15 millió/ml; igen élénken mozgó spermium
nincs, 10% élénken, 10% renyhén mozgó és 80% mozdulatlan. 50% ép szerkezetű
spermium. Diagnózis:oligozoospermia. Kérdéseim a következők: befolyásolja e
a leletet, hogy nem 5 nap, hanem 3 nap karrencia után készült? Mennyire befolyásoló
tényező, hogy a férjem borzasztóan ideges volt a mintavétel előtt és közben,
és állítása szerint az ejakulátum ezúttal csak "híg" volt és nem volt fehér,sűrű
része, ami egyébként otthon, normális körülmények között van. Javasolja e esetleg
a vizsgálat megismétlését? És végül, ez a lelet mennyire számít "rossz"-nak?
Válaszát ezúton is nagyon köszönöm: K.G.
Tisztelt Asszonyom!
Egy sperma vizsgálat alapján sohasem szabad diagnózist felállítani,
mert normál körülmények között is igen jelentős a napi ingadozása a spermiumok
minőségének. A karencia hossza a spermiumok számát befolyásolhatja, a mozgását
ebben az esetben nem. Ami most rendelkezésre áll az csak egy lelet és nem diagnózis.
A diagnózis annyit jelent, hogy a betegség okát, mely a rosszabb minőségű spermiumokhoz
vezet, tárjuk fel. Ezt az esetek egy részében meg is lehet gyógyítani. Tehát
nem a jelenlegi, -amúgy nem túlságosan rossz- spermiumokkal kell foglalkozni,
hanem további kivizsgálásokon kell keresztül esni. Természetesen pszychés tényezők
jelentősen befolyásolják a spermiumok minőségét.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Kedves Doktor úr !
Néhány hónappal ezelőtt, az első ICSI-s lombikom előtt írtam
Önnek, amikor is készségesen sgített, most újra Önhöz fordulok, mert valamire
az orvosomtól sem kaptam meg a választ. 26 éves vagyok, és az eslő transzferem
sikertelennek bizonyult, de az orvosom semmit nem mondott arra, hogy miért is.
Kérem, ha abban tudna segíteni, hogy nagyjából miért is történhetett, talán
kicsit bátrabban mennék szeptemberben a második beavatkozásra. Röviden leírom,
hogy mi is történt: 14 napi stimulálás után 11 tüszőt szívtak le, amiből 8 megtermékenyült
és hármat ültettek vissza, 2 db 8 sejtest és 1 db 6 sejtest. A következő két
hétben sokat pihentem, nem is mentem dolgozni, sétálgatta, abszolult nem erőltettem
meg magam, bár fizikailag kicsit gyenge voltam. Orvosom napi 2x 2 Utrogestant
írt fel, mellette folyamatosan isostart ittam és elevitet + c vitamint szedtem.
10 napon gyenge barnás folyás jelentkezett, mikor is szigorú fekvsre ettem utalva
és további bizakodásra, majd 4 nap mulva rendes vérzés jelentkezett, napra pontosan
jelentkezett a ciklusom. 3 Negatív teszt után biztos voltam a sikertelenségben,
de az orvosom csak telefonon értett velem egyet. Nem is kellett sem Ultrahangra,
sem konzultációra bemennem, csak jelentkezni a 3. ciklus első napján 10. napi
ultrahangra. Az UH alkalmával, mikor is a főorvos vizsgált meg, derült ki, hogy
elfelejtettek 3. napi vérvételre behívi, így 1 hónapot tolódik az új protokol.
Természetesenn kissé letörve, de optimistán vágok neki az új beavatkozásnak.
Várom véleményét és további jó munkát kívánok Önnek !
Tisztelt Aszonyom!
Nem történt semmi olyan, mely miatt el kellene keserednie.
Sajnos mindíg több esély van arra, hogy egy beavatkozás ne sikerüljön, mint
arra, hogy igen. Az önnél elvégzett stimuláció, az embriók minősége jó volt,
tehát bátran álljon neki a következő kísérletnek. Mint azt már másoknak többször
válaszoltam, a sikertelenség oka az estek döntő többségében nen deríthető ki.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Török Doktor Úr!
25 éves egészséges nő vagyok,van már egy kislányom-azt szeretném
megtudni, hogy átadhatom-e a petesejtemet egy barátnőmnek, akinek nem lehet
gyereke csak petesejt átültetéssel? Számit-e,hogy nem vagyunk rokonok, milyen
követelményei vannak és milyen kezelés szükséges a megvalósitásához?
Várom mielőbbi válaszát. Köszönettel K. N.
Tisztelt Asszonyom!
A dolog elvileg lehetséges, de korántsem olyan egyszerű. A
fennálló törvények értelmében petesejtről konkrét személy részére nem lehet
lemondani, hanem csak intézet részére. Tehát csak anonim módon lehetséges a
petesejt adományozás. Az adományozás közjegyző által hitelesített nyilatkozat
alapján lehetséges és anyagi ellenszolgáltatás nélül. A kivizsgálási és kezelési
költségek téríthetők. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Email címéből következtetve
Ön nem Magyarországon él. Sajnos még nem a betegek érdekének megfelelő törvények
szabályozzák a petesejt donáció szabályait. Én úgy gondolom, hogy reális lehetőség
van arra, hogy ez a jővőben változni fog.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor úr!
Előzö levelem után még eszembe jutott egy kérdés: Milyen
hatással van a HPV-33 tipusú virus az embrió megtapadásra az IVF program során?
Válaszát előre is köszönöm! KK.
Tisztelt Asszonyom!
A válasz egyszerű: semmilyen hatással nem rendelkezik az embrió
megtapadására a HPV-33 vírus. Ezt nem azért fontos vizsgálni, hanem azért, mert
olyan méhnyakelváltozásokat okozhat, mely veszélyes lehet.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor úr!
Nagyon szépen köszönöm a válaszát. A hysteroscopiás vizsgálat
ugye egy szövettani vizsgálatra irányul? Ennek eredményéből milyen esetekben
lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy lehetetlen a megtapadás? Más esetekben
meg lehet-e a szövettani eredményből a megtapadás százalékos esélyét pontosabban
jósolni? Kérem irjon egy-két valös esetet, hogy jobban érzékelhessem a módszer
hatékonyságát?
Válaszát előre is köszönöm. KK.
Tisztelt Asszonyom!
A hysteroscopia nem szövettani vizsgálatot jelent, hanem azt,
hogy egy optikát vezetünk a méh üregébe, mellyel át lehet nézni, hogy a méh
ürege szabályos-e, van-e valami szervi elváltozás, mely akadályozza a beágyazódást,
illetve egy terhesség kiviselését. Szövettani vizsgálatnak értelme nincsen,
azzal a beágyazódás nem ítélhető meg, így példákat sem tudok említeni.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Cím!
Kérem szíves segítségüket - nem nagyon igazodom ki a számítógépen még - hogy, hogy tudok én is levelet írni Török Doktor Úrnak. Nem tudom, hova kattintsak... Válaszukat a címre várom. Köszönettel. R.H.-né H.E.
Tisztelt Asszonyom!
attila.torok@hungarnet.hu
Email címre írhat.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Köszönöm válaszát, íme a problémám: Sajnos, csak a napokban
találtam rá az Interneten erre a rovatra. 30 éves vagyok, és természetesen kisbabát
szeretnénk férjemmel. 1999 nyarán kezdődtek a problémáim alhasi fájdalmakkal.
Elég gyorsan a kerületi nőgyógyászhoz fordultam, de mivel az egész SZTK-ban
senki nem talált semmit, az Uzsoki Kórházba mentem Lukács doktorhoz (őt ismertem
régebbről). Volt egy-két vizsgálat, majd elborult arccal mondta, hogy hát bizony,
egy lúdtojás nagyságú daganat van a bal petefészekben, nem tudni, jó- vagy rosszindulatú.
Voltam CT- n is, ami szintén elképesztő eredményeket mutatott. A dolog vége
egy műtét lett, amiből nem tudtam, hogy fogok felébredni, rákosan, vagy sem.
Az operáció során derült ki, hogy nem daganatom van, hanem a petevezetékem volt
úgy megvastagodva, hogy daganatnak tűnt, valamint hashártyagyulladásom is volt.
Örültem, hogy megúsztam rosszindulatú daganat nélkül. Viszont, nem tudták, hogy
mi okozta ezt az elváltozást. Vizsgálatokkal megállapították, hogy mikoplazma
és chlamidia (biztos nem helyesen írtam) fertőzésem volt, ez vadult el ennyire.
Mikor összeszedtem a bátorságomat és megkérdeztem, hogy lehet-e még gyerekem,
azt válaszolta, hogy annyira károsodott a petevezetékem, össze van nőve a belekkel,
hogy csak a lombikbébi képzelhető el. 2000 nyarán elmentem Parádfürdőre, ősszel
pedig Lukács doktor javaslatára HSG-t csináltattam szintén az Uzsoki Kórházban.
Elég fájdalmas volt az eljárás, és ahogy számítottunk is rá, nem volt átjárható
egyik petevezeték sem. 2001 januárjában (természetesen kivizsgálások után) kezdtünk
el próbálkozni a Dévai Klinikán lombikbébi programmal. (Férjem teljesen egészséges.)
Az első beültetésnél (8 leszívott petesejtből 4 termékenyült meg és 3-at tettek
vissza) terhes lettem, de a magzat kb. 9 hetesen elhalt. 3 hónap múlva ismét
próbálkoztunk, akkor viszont csak két petesejtet lehetett leszívni. Saját felelősségemre
vállaltam, hogy én ezzel a kettővel is megpróbálkozom (nem kellett volna). Mind
a kettő megtermékenyült, vissza is ültették, azonban nem tapadt meg. A harmadik
próbálkozás már nehezebben ment, alkalmazni kellett a Cetrotid injekciókat is.
Ha jól emlékszem végül négy petesejtet nyertünk, amiből négy megtermékenyült,
három került visszaültetésre, és újra elmaradt a teherbe esés. Dévai doktor
azt mondta, hogy a petefészkem "öregebb nálam". Kevés a petesejt,
vagy ha van, akkor a mérettel, elhelyezkedéssel van gond. A negyedik próbálkozásnál
úgy tűnt, hogy most sok petesejttel indulunk, nagyok az esélyek. Ezért is vágtunk
bele és vállaltuk a magas költségeket (gyógyszerárakra gondolok). Sajnos azonban
a 12 darab beígért petesejt helyett csak nagy nehezen kettőt tudott a Doktor
úr leszívni, a többi tüsző üres volt. Ezek is visszaültetésre kerültek, de sajnos
megint eredménytelenül. Most arra gondoltunk a férjemmel, hogy egy jó fél év
szünetet tartunk, mert ez a négy sikertelen próbálkozás anyagilag is eléggé
megterhelt minket, és lehet, hogy a szervezetemnek sem tesz jót ez a sok injekció.
Azt szeretném megkérdezni, hogy lehet-e segíteni rajtam laparoszkopiával, vagy
bármi más módon, hol, ki hogyan és mennyiért végzi el ezt a beavatkozást. Kit
kell felkeresnem? A Klinikán a doktor úr mondta, hogy a negyedik sikertelen
próbálkozás után meg kell, hogy kérdezze, nem szeretnénk-e donort. Én gondolkozás
nélkül rávágtam, hogy nem... Most már bánom, hogy nem kértem információt erről
a dologról, úgyhogy, most ezzel kapcsolatban is szeretném tájékoztatását kérni,
hogy ez hogy megy. A donornak is át kell esni azokon a kezeléseken, mint nekem
kellett? Ilyenkor gondolom, mi fizetünk a donornak + az ő vizsgálatait is...Sajnos,
egyáltalán nem tudom, hogy hogy működik ez. Kérem szíves segítségét. Elnézést
kérek a túl hosszúra sikerült levél miatt, de nem tudom, mi az, amit fontos
volt leírnom így az első alkalommal, és mi az, amit nem.
Várom válaszát. Segítségét előre is megköszönve, Rné
Tisztelt Asszonyom!
Természetesen leveléből nem lehet megítélni, hogy petevezetékei
mennyire károsodottak, azonban feltételezhető, hogy az elzáródott petevezetékek
zavarják az előkészítését. Valószínüleg arról lehet szó, hogy amit ultrahanggal
tüszőnek néznek, az nem a petefészekben lévő valódi tüsző, hanem az elzáródott
petevezeték "rekeszei" (un. hydrosalpinx). Emiatt laparoscopiának lenne értelme.
Az nem valószínű, hogy egy súlyosan károsodott petevezetéket helyre lehet hozni,
de ebben az esetben már az is jobb, ha a károsodott petevezetékek eltávolításra
kerülnek. Így könnyebb lesz előkészíteni egy újabb IVF beavatkozásra. A műtét
költségét téríti a társadalombiztosítás. Etikátlan lenne részemről, ha konkrét
neveket ajánlanék, Budapesten több helyen végeznek magas szinten ilyen műtéteket.
Másik kérdésére megint csak azt tudom válaszolni, hogy a donor petesejt felhasználásáról,
annak esetleges anyagi vonzatáról az Önt ellátó intézetben kellene érdeklődnie.
Én úgy gondolom, hogy van még egy fizetett kísérletre lehetősége, van még esélye
saját petesejt használatával is teherbe esni, ezt még ne szalassza el!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Ur!
Egy ketsegbeesett, Hazajatol tavol elo Magyar asszony, szulofoldjeben
remenykedve fordul Onokhoz, es keri segitseguket! 10 eve elek Peru-ban, ferjem
perui, es orvos O is. Van egy csodalatos 6 eves kislanyunk. Es nagyon de nagyon
szeretnenk meg egy gyermeket, testverket a kislanyunknak. Sajnos 3 eve hogy
probalkozunk, es eredmenytelenul a homerozesi modszer ellenere is. A homersekletem
a 15. napon emelkedik, es ferjemmel a 3 ev osszes honapjaban, a menstruaciomtol
szamitott 14. naptol, 3 napon keresztul eltunk nemi eletet, sot 4 honapon keresztul
meg a mehbe fecskendezett spermakkal is probalkoztunk, sterilizalt muanyag katater
segitsegevel, es mindezek ellenere semmi nem tortent. Ferjem szerint petevezetek
elzarodasom van. Ugyanis 3 evvel ezelott volt egy spontan vetelesem, a 9. terhessegi
heten. Masnap 40°C-os lazam volt, a gyulladas miatt, elzarodott a petevezetekem,
es 3 ev utan sem sikerult ujra teherbe esnem. Nagyon el vagyunk keseredve ez
miatt, mert ferjem is es en is, nagyon szeretnenk meg egy gyermeket, a kislanyomrol
nem is beszelve. Tovabb mar nincs ertelme varnunk, ugyanis 42 eves vagyok. Az
eggyetlen megoldas az " in vitro " lenne. Azt szeretnem megerdeklodni, hogy
van-e, es milyen lehetosegem lenne arra, hogy otthon Magyarorszagon Onoknel,
kezeles ala vessem magam? Mennyibe kerulne, mennyi idobe telne, ferjemnek mennyi
ideig kellene MO.-on tartozkodnia, es van e lehetoseg a gyermek nemet befolyasolni,
a spermak szetvalasztasaval? Mi jovo ev nyaran szeretnek Haza latogatni ez ugyben.
Minden remenyunk Onokben van, kerem segitsenek, es valaszukat varva elore is
koszonettel, es udvozlettel:
Cone S. A. es csaladja; Perubol.
Tisztelt Asszonyom!
Leveléből az derül ki, hogy csak feltételezett diagnózisok
vannak, és az irányban, hogy el vannak-e záródva petevezetékei nem történt vizsgálat.
Ugyancsak nem történht hormonális kivizsgálás sem, tehát nem lehet tudni, hogy
idáig miért nem esett teherbe. Mielött egy lombikbébi programra vállalkoznának,
ez mindenhogyan indokolt lenne. Már csak azért is, mert ha esetleg egy korai
klimax okozza a meddőséget, akkor a lombikbébi beavatkozástól sem lehet eredményt
várni. A menstruáció megléte még nem jelenti azt, hogy petesejt érik a petefészkében.
A 40 éves kor felett önmagában rendkívül gyorsan csökken a sikeres kezelés lehetősége.
Magyarországon természetessen van lehetőség IVF programba való vételéhez, de
ehhez feltétlenül szükséges lenne a hiányzó vizsgálatok elvégzése. Egy hónap
alatt a vizsgálatok elvégezhetők. Pontos összeget nem tudok mondani, mert ez
sokmindentől függ, de a kivizsgálás, a szükséges gyógyszerek és a beavatkozás
díja legnagyobb valószínűséggel kijönne kb. 3-4000 US dollárból. Nem vagyok
biztos abban, hogy más módszerrel nem lehetne segíteni. Laparoscopia végzése
első lépésként feltétlenül indokolt lenne. A gyermek nemét elvileg lehet befolyásolni,
de ez Magyarországon nem megengedett!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Köszönöm, hogy az eddig feltett kérdéseimre "postafordultával"
válaszolt. Most csupán arra szeretnék választ kapni, hogy mennyi időt vesz igénybe
(előzetes vizsgálatokkal, szűrésekkel együttvéve) a stimulációs kezelés, melynek
során petesejteket nyernek vissza? Egészen pontosan mit takar ez a stimulációs
kezelés? Szükséges-e az egész procedúra alatt kórházban tartózkodni, vagy az
előírt gyógyszereket/injekciókat otthon is be lehet venni/adni, és csak a petesejtek
leszívásához kell kórházba menni? Van esetleg olyan magyar web oldal, ahol részletes
leírást találhatok az eljárásról?
Köszönettel és üdvözlettel H. M.
Tisztelt Asszonyom!
Pár rövid kérdésére a kielégítő válasz akár több száz oldal
is lehetne, mely értelemszerűen nem e rovat feladata. Rengeteg fajta előkészítés
lehetséges többfajta gyógyszer használatával a lényeg minden esetben ugyanaz:
a gyógyszerek adagolásával azt kell elérni, hogy a leszíváskor optimális számú
(kb. 10 db) és minőségű petesejt álljon rendelkezésre. Maga az előkészítés járóbetegként
történik, 3-5 alkalommal kell ellenőrző vizsgálatot végezni (vérvétel hormonmeghatározásra+
hüvelyi ultrahang). Ugyancsak nem szükséges kórházban tartozkodni a petesejtek
leszívásakor. Ma már léteznek olyan injekciók, melyet saját magának is adhat.
A www.infertility.hu
honlapján talál erre vonatkozó információkat.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Férjemmel két éve szeretnénk babát, eddig sikertelenül, ezért
elmentünk egy meddőségi központba. A férjemet vizsgálták, nem állapítottak meg
rendellenességet. Én kezdetnek Clostylbegit-et kaptam, amelyet összesen 7 hónapig
szedtem, de nem egyfolytában, kétszer 1 hónapos szünettel, de nem segített.
Laparaszkópiát is végeztek, mely szintén nem állapított meg problémát, tehát
a petevezetőim átjárhatók. UH-t kétszer csináltak, látszott érett petesejt,
elváltozást nem láttak. Ennek ellenére továbbra sem esek teherbe. Az orvosom
most inszeminációt javasol. A kérdésem az lenne, hogy a fent említetteken kívül
létezik -e még olyan vizsgálat, amely esetleg egy olyan problémára derítene
fényt, amelyen egy inszemináció sem segít. Pl. valamiféle hormonvizsgálatra
gondolok, ami olyan problémát hozna elő, amelyet inszem előtt mindenképpen gyógyszeresen
kellene kezelni, ha sikert szeretnénk. Vagy nálam valóban az ismeretlen eredetű
meddőség áll fenn, és tényleg érdemes lenni belevágni az inszem-be, és utána
esetleg a lombik programba?
Üdvözlettel: Reménykedő
Tisztelt Asszonyom!
Elviekben kivizsgálásuk megtörtént, a szakma szabályai szerint
ilyenkor az inszemináció a következő lépés. Ugyanakkor számomra nem szimpatikus,
hogy első lépésként kivizsgálás nélkül Clostilbegyt terápiában részesült. Ugyancsak
furcsálom, hogy két év kezelés alatt mindössze kétszer "csináltak UH-t". Hormonvizsgálatokról
nem esett szó levelében. Ezek után muszáj megkérdezni: biztos, hogy meddőségi
központban volt? Amennyiben nem, akkor csak az javasolható, hogy meddőségi kivizsgálásban
és kezelésben jártas szakemberrel személyesen vegye fel a kapcsolatot.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Címzett!
Igazán tanácstalan vagyok.Ezért szeretném a véleményét hallani.
26 éves múltam. Kb. 18 évesen kezdődtek az első nőgyógyászati problémáim, gombás
ill. bakteriáli hüvelyfertőzések hosszú sora. A probláma szinte állandósult
23-24 éves koromra olyan szinten, hogy 3-4 hónaponta nőgyógyászhoz kellett hogy
menjek vizsgálatra. Sajnos az akkori orvosom, csak az eseti kezeléssel foglalkozott
és nem csinált nagyobb és alaposabb vizsgálatot hogy nincs-e ennél nagyobb baj.
kb. 2 éve váltottam orvost aki az első fertőzéses tünetet követően a hüvelyből
levett mintát elküldte Bp-re. Az eredmény 2-3 hét múlva jött meg: chlamydia
+ Kaptam kezelést: antibiotikum és kúp Az ellenőrző vizsgálaton az eredményem
negatív volt. Akkor az orvos azt mondta, hogy ha súlyos lett volna a fertőzés
akkor egy kúra kevés lett volna. De sajnos azt is mondta, hogy ettől a fertőzéstől
és a megelőző soktól akár a petevezeték el is záródhatott...... Igaz azóta megszűntek
panaszaim! most már több mint másfél éve nem volt problémám! De lehet, hogy
évekig ezzel küszködtem???? És már régen meddő vagyok??? Kivéve kb 3-4 hete
amikor egy vese és húgyúti gyulladásomat nem kezelték ki rendesen és begyulladt
a méhem és jött a fertőzés is vele. ( ha antibiotikumot kell szednem szint biztos,
hogy utánna nőgyógyászhoz megyek.) Májusban házasodtunk össze a férjemmel. És
amióta látszott hogy ez a kapcsolat komoly kínoz az a kép, hogy nem lehet kisbabánk!
Lehet, hogy hülyeség, de én akkor is félek ettől. A férjem mindenről tud de
Őt nem sokkolja mindez, Ő biztos abban, hogy nem lesz probléma, de tudom Őt
is foglalkoztatja a dolog. Igaz még nem próbálkozunk rég óta és nem kellene
türelmetlenkedem, de van e módja annak, hogy megbizonyosodjun arról, hogy nincs
baj??? Mindketten nagyon szeretnénk egy kisbabát. Ill többet és éppen a korom
miatt nem szeretnénk túl sokáig várni. Van remény hogy egészséges vagyok? Mit
tehetünk a nagyobb siker reményében? Mikor forduljunk orvoshoz? Mielőbbi válaszát
előre is köszönöm,
Tisztelettel, Á.
Tisztelt Asszonyom!
A tájékoztatás amit kapott megfelel a valóságnak, Chlamydia
fertőzés talaján valóban kialakulhat petevzeték elzáródás. Ugyanakkor egy vizsgálat
pl. az USA-ban a lakosság 80%-nál tudott ilyen fertőzést kimutatni. Ez egyben
azt is jelenti, hogyha mindenki meddővé válna, aki Clamidia fertőzésen átesett,
akkor már régen kihalt volna az emberiség. A fertőzéseken kívül még több 100
oka lehet annak, ugy a férj mint a feleség részéről, mely meddőséghez vezethet.
Ezektől miért nem fél? Tehát férjének van igaza, nyugodjon meg, most ne azzal
foglalkozzon ami már elmúlt. Amennyiben egy év próbálkozás után sem esik teherbe,
akkor indokolt egy teljes körű meddőségi vizsgálat, addig nem.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Török doktor úr!
Problémám a következő: Hormonzavarom van. Vérvétel a 12. napon
történt. A leletem eredménye a következő: Ösztradiol 205 nmol/l Progeszteron
3,4 nmol/l Tesztoszteron 7,4 nmol/l DHA 2260 ng/dl FSH 8,94 mIV/ml LH 7,3 mIV/
ml Prolaktin 488 mIV/ml Ezutám MRI vizsgálaton voltam, amin nem találtak kóros
elváltozást. Kaptam Diane 35-öt, de nem bírtam, és abba kellett hagynom. A Bromocriptintől
fájt a gyomrom és szintén abba- hagytam. Most jelenleg Estrofemet 1x 1-et és
Anrocurt 2x1-et kell szednem tíz napon át. Orvosom szerint 9 hónapig tart a
kezelés. Kérdésem, hogy helyesnek találja-e a kezelést, és az időtartamot? Most
jelenleg a harmadik havi adagot kezdtem, és minden reggel karikás, duzzadt a
szemem, ami a kezelés előtt nem volt. Ez mitől lehet?
Várom válaszát. Köszönettel, H.
Tisztelt Asszonyom!
Az ismertetett laborleletei alapján nem lehet válaszolni feltett
kérdéseire, mert csupán a Tesztoszteron szint az, mely enyhe emelkedést mutatott.
Ez önmagába véve nem indokolta volna az MRI elvégzését. Tehát feltételezem,
hogy egyéb vizsgálatok is történtek, ezek ismerete is szükséges lenne. Valószínűleg
tej volt az emlőkből préselhető. Amúgy feltételezem, hogy un policisztás petefészek
szindrómája lehet, ebben az esetben ez magyarázatul szolgál egyben a normális
tejelválsztási hormon szint (prolaktin) mellett jelentkező tejfolyásra is. Nem
vagyok híve annak, hogy előre meghatározni, hogy egy kezelés meddíg fog tartani:
minden betegséget addig kell valahogyan kezelni, amíg az meg nem gyógyul. Mellesleg
megjegyzem, hogy az Adrocur hatóanyaga megegyezik a Diane 35 egyik összetevőjével,
az Estrofem pedig hasonlít a Diane 35 másik összetevőjéhez. Tehát gyakorlatilag
most is Diane 35-t szed, csak egy kicsit bonyolultabban és drágábban! Ugyancsak
nem válaszolható meg, hogy mitől duzzadnak a szemei, ez szintén nem levelezési
diagnózis!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt doktor úr!
Egy kedves ismerősöm egy 27 éves fiatal nő, aki túl korán
kezdett el szedni hormonhatású gyógyszereket, a fogamzásgátlótabletta hormonálisan
megzavarta a fiatal szervezetet. 10 éve nem esett teherbe. Túl volt már nénány
nőgyógyászati atrocitáson. Kb. egy éve találkozott egy termékcsaláddal, emely
elsősorban prevenciójellegűek de különböző betegégeknél is tudnak segíteni,
folyamatosan fogyasztotta a termékeket, amelyek gyógynövényekből készültek,
persze orvosi támogatottsággal. Ez év januárjában fantasztikus dolog történt.
Kedves ismerősöm, akinek petesejtje 10 éve egyáltalán nem aktiválódott,teherbe
esett. A magzatot 7 hét után sajnos elvetélte, de a folyamat beindult és ez
már fantasztikus. Lehet hogy másoknak is lehetne segíteni e termékekkel.
Üdv Sz. T.
Tisztelt Asszonyom!
Minden embernek jogában áll hinni valamiben, így önnek és
barátnőjének is, és természetessen nekem is. Az ismertetett levél távol áll
attól amit én gondolok, és amiben hiszek. Vannak biológiai tények: a fogamzásgátló
tabletta szedése nem zavarja meg a fiatal szervezetet. Rövid levelébe több olyan
tudománytalan tényt említ, amellyel nézeteink különbözősége miatt nem nyitnék
vitát. Mindenesetre nagyon örülök barátnője sikerének, már amennyire egy vetélést
sikernek lehet nevezni. Nem tudnám tiszta szívből tanácsolni, hogy ujjabb tíz
évet vesztegessen el gyógynövényeivel!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Néhány hónapja fordultunk orvoshoz, mivel a várva várt gyermekáldás
még mindig nem érkezett meg. A vizsgálatok során kiderült, hogy a férjemnek
összsen 5 millió ondósejtje van, melynek csak 43%-a egészséges. Az orvosom a
lombikbébi programot ajánlotta. A kérdésem az, hogy lehet-e valami baja a születendő
gyermekünknek amiatt, hogy a férjemnek ilyen kevés egészséges ondósejtje van?
Segítségét előre is köszönöm. Tisztelettel Mné J.E.
Tisztelt Asszonyom!
Kérdésének megválaszolására további vizsgálatok lennének szükségesek.
Önmagába véve egyszeri sperma vizsgálat 5 millios száma nem indokolja IVF beavatkozás
végzését. Az , hogy 43% "egészséges", nem jelenti azt, hogy a "kóros" spermiumokból
esetleg károsodott gyermek szülessen. Genetikai vizsgálattal (ez egy vérvételt
jelent) meg lehet állapítani, hogy a férjénél hibás gén fordul-e elő.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Az én problémám is hasonló a többi levélíróéhoz.Tehát: 4 és
fél évig szedtem fogamzásgátló tablettát(Tri-Regol) és ez év márciusában volt
2 éve hogy abbahagytam.Mivel 2 év szünet után sem estem teherbe elkezdődtek
az orvosi vizsgálatok.Az ultrahang nem megfelelő tüszőérést igazolt(a 13.napon
16mm).A laborvizsgálatok magas Prolaktin szintet mutattak. Az orvosom Bromocriptint
írt fel de sajnos nem tudtam szedni mert minden lehetséges mellékhatás jelentkezett
(1 hónapig szedtem). Egyébként a Bromocriptin mellett csökkent a Prolaktin szint.A
tüszőérés segítésére Clostilbegytet kaptam ami szintén pozitív hatást mutatott(a
13.napon 21mm).Az első 3 hónapos próba a Clostilbegyttel most ért véget, sajnos
sikertelenül.A Prolaktin szintem közben végig magas volt.A Clostilbegyt szedése
alatta vérzésem pecsételő,barna színű és nagyon kevés mennyiségű.Kérdésem:van
e más gyógyszer ami csökkenti a Prolaktin szintet vagy ahogy más levélben olvastam
valóban hozzá lehet szokni a mellékhatásokhoz? Érdemes e Clostilbegytet szedni
így önmagában azaz teherbe eshetek e ha magas a Prolaktin szintem? Mire utal
ez a megváltozott vérzés?
Előre is köszönöm a segítségét és várom válaszát !
Tisztelt Asszonyom!
A Bromocryptin mellékhatásaihoz valóban hozzá lehet szokni
rendszeres szedése esetén. Másféle gyógyszerek is vannak, melyekkel a Prolaktin
szint csökkenthető, így például a Mastodynon cseppek, illetve a Norprolac tabletta.
A Clostilbegyt szedése mellett teherbe eshet természetesen, de a magas Prolaktin
szint miatt a terhesség első 12 hetében fokozott veszélye van egy vetélésnek.
Emiatt a Prolaktin szintek beállításe feltétlenül szükséges lenne.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor úr!
Volna-e arra lehetőség, hogy egy gyors tájékoztatás keretében
információt lehessen kapni arról, hogy a Clostilbegyt gyógyszert egészen pontosan
a menzeszhez képest hány nappal előtte vagy utána vagy pontosan mikor kell beszedni?
Sajnos nem voltunk elég figyelmesek a nőgyógyászati vizsgálaton és pontosan
nem emlékszik egyikünk sem mit is mondott ott nekünk a kezelőorvosunk.
Köszönettel, előre is segítségéért, üdvözlettel, S. I.
Tisztelt Uram!
Feleségének a Clostilbegit tablettát a menstruáció 3-5. napján
kell elkezdeni szednie, általában 5 napig 2x1 tabletta a szokásos adagja. Természetesen
orvosa mást is rendelhet. Mint már annyiszor válaszoltam másoknak, ez az internetes
rovat nem arra hivatott, hogy a szükséges orvosi tájékoztatást az esetek ismerete
nélkül mások helyett elvégezze. Ilyen kérdésekre csak kezelőorvosától tud választ
kapni.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Már két ízben válaszolt kérdéseimre, de azóta hónapok teltek
el, és megint lenne pár nyugtalanító gondolatom. Másfél éve szeretnénk gyereket,
1 éve állok kezelés alatt. 12 éves korom óta évente 3-4-szer menstruáltam, utána
is csak a fogamzásgátló tablettának köszönhetően állt be a ciklusom. Tudtam,
hogy ezzel még a probléma nincs megoldva, mert a fogamzásgátló a hormonzavarokat
nem rendezi. Mindenesetre az idő alatt legalább a 2-3 napig tartó görcsölésem
is elmúlt. A gyógyszer abbahagyása után újra kezdődött minden (bár nem is számítottam
másra). Férjemet már az első hónapban vizsgáltattuk, nála minden rendben van,
nekem egy HSG-t csinált az orvosom, az is negatív. Ezen kívül más vizsgálat
nem történt. 1 éve folyamatosan szedem a Clostilbegyt tablettát. Ez nem azt
jelenti, hogy 12 hónapon keresztül, mert az ettől függetlenül elhúzódó ciklusaim
miatt 2 havonta kerül sor a beszedésére (tudom, hogy nem javasolják fél éven
túli szedését). Erre én orvosomnál rákérdeztem, de azt mondta, nem lesz probléma
a túl sok tablettából. Az 1 éves kezelés idén júniusban hozott némi eredményt
és reményt. A májusi HSG és az azt követő újabb Clostilbegyt után az addig alacsony
értékeket mutató hőmérsékleti görbén láthatóan megemelkedett az ovuláció időpontjában
(igaz, ez a 20. nap volt). A következő hónapban újabb Clostilbegyt-kúra, ezután
újra a 20. napon kezdett emelkedni a hőmérsékletem. Ezzel egyidőben az UH is
igazolta az érett petesejteket. Terhesség megint nem következett be, és jött
a következő hónap, amikor a 15. napon UH-val 3 db érett, bármelyik pillanatban
megrepedő tüszőt látott az orvos. A 20. napon megemelkedett a hőmérsékletem,
a következő naptól viszont a 36.5-öt is épphogy elérte. A ciklus 47. napján
mentem el orvoshoz mondván, hogy valami gond lehetett a tüszőrepedéssel, mert
nem emelkedett meg a hőmérsékletem, és az elvégzett terhességi teszt is negatív
lett. Az orvos megállapította, amit gyanítottam, hogy hiába láttuk a 15. napon
az érett petesejteket, a tüsző nem repedt meg. Újabb Norcolut kúra (az 1 év
alatt ezt is rendszersen szedtem, enélkül spontán nem volt vérzésem), mely után
10 napig semmi vérzés. Újra elmentem az orvoshoz, hogy mondjon valamit, hogy
lehet az, hogy a Norcolutra sem reagál már a szervezetem. Azt mondta, lehet,
hogy egy korai terhesség, de UH-val nem látott semmit. Várjunk egy hetet. Nem
kellett egy hetet várni, másnap megjött a vérzésem. Ennek alapján újra el tudtam
kezdeni szedni a Clostilbegyt-et. Most tartok itt, és most arra várunk, hogy
a ciklus 15 napján újra érett tüszőket találunk, és injekcióval megrepesztik.
Ennyi a történet. Ismerőseim azt mondják, túlzottan akarom a gyereket. Azon
felül, hogy ez is közrejátszik, nem tudom megértetni velük (az egészséges nőkkel),
hogy a legnagyobb elkeseredésem abból adódik, hogy van olyan hónap az elhúzódó
ciklusok miatt, amikor még esélyt sem adunk annak, hogy megtermékenyüljek. Ugyanis
az elhúzódó cilusok miatt (a legtóbbi 61 napos volt) a Clostilbegyt-et is csak
később tudom elkezdeni. Az idő pedig nagyon gyorsan megy. Kérdéseim a következők:
Mostmár látjuk, hogy peteérést produkál a gyógyszer, de akkor mitől lehet az,
hogy nem reped meg a tüsző? Lehetséges, hogy az egyik hónapban megreped, a másikban
pedig nem, vagy ez állandó gondot okozhat? Mikor lehet szükség egy esetleges
immunális összeférhetetlenség vizsgálatára? (Az orvosom azt mondja, erre még
várjunk jövő nyárig) A bal mellemből évek óta tejszerű váladék szivárog, de
csak nyomásra, és akkor sem mindig. Olvastam róla, hogy a tejelválasztásért
felelős hormon, a prolaktin magas szintje okozhat ilyet tünetet, valamint meddőséget
is. Lehet, hogy ez a tünet erre ad okot? Lehetséges-e, hogy a mostani folyamatos,
állandó peteérés megmarad, és esetleg Clostilbegyt nélkül is lesz peteérésem?
(Ugyanis a mostani ciklusban még nem kezdtem el szedni a gyógyszert, amikor
UH-val vizsgált az orvosom, és már a vérzés 2. napján látott érésben lévő tüszőket)
Válaszát előre is köszönettel: G.E.
Tisztelt Asszonyom!
Engedje meg, hogy hosszú levelére csak rövid választ adjak
és konkrét kérdéseire se válaszoljak. Tanácsom csak az lehet, hogy olyan szakemberhez
forduljon aki problémáit meg tudja oldani! Esete nem tűnik túl nehéznek, de
további kivizsgálásra és annak megfelelő kezelésre lenne már szüksége. Ne hallgasson
ismerőseire, az, hogy túlságosan szeretné a terhességet nem oka problémájának.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Olyan sok reménytelenül próbálkozó párnak adott már jó tanácsokat,
hátha az én problémámon is tud segíteni. 31-33 éves pár vagyunk. Idén év elején
31 hetes - teljesen problémamentes terhességet követően - eddig kiderítetlen
okból elhalt a terhességem. Orvosom haematológiai és immunológiai kivizsgálásra
küldött, ahol nem találtak semmit, bíztattak, hogy próbálkozzunk újra. Májusban
újra terhes lettem, de kiderült, hogy csak egy üres petezsák fejlődik a szervezetemben,
ezért műszeres befejezést végeztek.Júliusban saját kezdeményezésre elmentem
egy toxoplasma vizsgálatra, ahol mindkét érték IgG és IGM is pozitív lett. A
kontrollvizsgálat, melynek pár napja tudom csak az eredményét, hasonlóan pozitív
mindkét értékre. Úgy tudom, ha valaki már korábban átesett ilyen fertőzésen,
a magzatra a későbbiekben már nem jelent veszélyt. Ön szerint lehetséges, hogy
mindkét fertőzés hátterében a toxoplasma fertőzés áll? Vagy esetleg tanácsolna
nekünk is egy meddőségi kivizsgálást?
Tisztelettel: Sz. M.
Tisztelt Asszonyom!
Toxoplasma fertőzés állhat a vetélések hátterében, azonban
nem biztos, hogy ez volt az oka. Mindenesetre kezelése indokolt lenne (3 hétig
Doxycyclin vagy Tarivid szedése javasolt, utána újabb kontroll szükséges). Vetélésének
egyéb okai ugyanakkor tisztázandók, ezek lehetnek szervi okok, emiatt hysteroscopia
lenne javasolható, lehetnek hormonális okok, ez vérvételből kimutatható, illetve
lehetnek genetikai okok is. Mindenestre ameddig a szükséges kivizsgálások nem
történnek meg, csak azt tudom tanácsolni, hogy újabb terhességgel ne próbálkozzon!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor úr/nő!
Feleségemmel már több mint egy éve nem sikerül gyermeket
nemzenünk. A jelenlegi orvosom szerint spermaeredményeim alapján nem is sok
remény van a természetes teherbeejtésre. Az inszeminációt javasolta, mert arra
azért szerinte jó az anyagom. Sajnos túl sokat nem mondott róla. A feleségem
sajnos nagyon ódzkodik és fél a "mesterséges" dolgoktól. Az ő eredményei jók
voltak. Tudna nekem segíteni, hogy az inszemináció hogyan történik pontosan
és főként milyen beavatkozásokat igényel a nő részéről.
Köszönettel: T. P.
Tisztelt Uram!
Kérdéseire a www.infertility.hu
honlapján a megfelelő rovatokba részletes tájákoztatást tud kapni.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Üdvözlöm!
Azt szeretném megtudni, hogy van-e olyan meddőségu központ
Budapesten, ahol doktornő is foglalkozik a betegek kezelésével.
Válaszát előre is köszönöm. D. L.
Tisztelt Asszonyom!
Tudomásom szerint IVF központban Budapesten csak a Kaáli Intézetben
dolgozik doktornő.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Férjemmel azon szerencsések közé tartozunk, akiknek sikerült,
hála érte Önöknek, orvosoknak. Most júliusban születtek meg ikerlányaink, így
kistestvér(eke)t adhattunk nagylányunknak és újra átélhetjük nap mint nap, milyen
fantasztikus érzés szülőknek lenni. PCO-szindrómám van és ezzel kapcsolatos
kérdésem is: ha két évig nem sikerült teherbe esnem, csak miután gyógyszeres
kezelést kaptam -Clostylbegitet és Metrodint, ezekkel az első hónapban sikeres
volt a kezelés- szükségem van-e ezután fogamzásgátlásra, és ha igen, milyen
fajtára? Okozhatja-e e ez a betegség, hogy ezúttal szinte be sem indult a tejelválasztásom,
pedig az első gyermekemet 13 hónapos koráig szoptattam és még le is fagyasztottam
a felesleges tejet?
Köszönettel várom válaszát: H. K.
Tisztelt Asszonyom!
Fogamzásgátló szedése több okból kívánatos. Egyrészt meglévő
betegsége nem jelenti azt, hogy nem eshet teherbe, másrészt a hibás petefészek
működés következtében generalizálódhat a hormon zavar, melynek következtében
nem kívánatos tünetek (elhízás,fokozott szőrnövekedés, vérzés elmaradása) fordulhat
elő. A betegség gyógyszere a Diane-35 , melynek egyik összetevőe meggátolja
a fokozottan képződő férfi nemi hormonok kedvezőtlen hatásait. Tejelválasztás
megindulásának, elmaradásának viszont nem ez lehetett az oka.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Ur!
En egy 23 eves lany vagyok.98'ban meghazasodtam es harom ev
aktiv vedekezes nelkuli nemi elet eredmenyekent sem estem teherbe.2001-ben a
ferjemmel elvaltunk ,bar ennek nem a gyermektelensegem volt az oka.egyuttletunk
alatt ez meg enm is volt annyira kozponti kerdes.Ugy gondoltuk,igen...szeretnenek
gyermeket ,de nem kell siettetni semmit(mondjuk enm is tettunk a teherbeeses
ellen sem:)A felelmeim ott kezdodtek ,hogy ugye..a harom ev nagy ido.Es nem
estem teherbe.Kivizsgalasra gondultunk.A ferjem(aki 5 evvel idosebb nallam)orvoshoz
fordult spermavizsgalat miatt.Nala mindent rendben talaltak. Altalanos nogyogyaszati
vizsgalaton en is atestem ami enm mutatott ki semmi elvaltozast(nincs bakterialis
folyasom,rendeszertleen mestruaciom sem)A mensesem 25-28 napra jon meg ,igaz
elotte barnas "folyas" kisereteben.... Valasom ota(egy eve valtam
el)a gyermekkerdes nem volt kozpontban ,mert nem volt komoly kapcsolatom. Ugyanakkor
szamomra fontos a csalad,hogy a jovoben egeszseges gyermekeknek adjak eletet.
A kedresem az,hogy kihez forduljak meddosegi problemammal(harom ev sikertelen
probalkozas a volt ferjemmel,mar annak szamit...nem?) Meddosegi centrumot,csak
hazasparok(tartos kapcsolatban elok )kereshetik fel? Mit tehenek en,aki (jelenleg)egyedul
van ,de szeretne minnel hamarabb valaszt kapni a meddoseggel kapcsolatos "miert"?
-ekre?
Valaszat elore is nagyon koszonom. Cs. V.
Tisztelt Asszonyom!
Meddőségről akkor beszélünk, ha rendszeres házasélet mellett
egy év alatt nem esik valaki teherbe. Miután ez önnél nem áll fent, ilyen irányu
kivizsgálása sem indokolt. Tehát próbáljon megnyugodni és kivizsgálásra csak
akkor jelentkezzen, ha már történtek terhesség irányában próbálkozások. Egyébként
a magyar törvények nem teszik lehetővé egyedüláló nők kezelését.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Öt inszemináció után lassan a lombik előtt állunk. Szeretném
megkérdezni, hogy milyen módon lehet a "leghatékonyabban" bejelentkezni egy
meddőségi központba? Az előző orvos ajánlása kell az eddigi vizsgálati eredményekkel,
és ez az ajánlatos út, vagy esetleg teljesen idegenként is bejelentkezhetek,
kérhetek időpontot az intézetben? Kell azonnal egy bizonyos orvost keresnem
magamnak az intézetben, vagy nem? Kötelező a 6 inszeminációt minden esetben
végigcsinálni? Vannak ismerőseink,akik elmondásuk szerint úgy döntöttek, kihagyják
az inszemet és belevágnak a lombikba. Az első sikeres is lett.
Válaszát köszönöm: G.
Tisztelt Asszonyom!
Javaslatom: gyütse össze összes kivizsgálási leleteit és azzal
jelentkezzen egy meddőségi központba, ott majd eldöntik, hogy milyen további
kivizsgálás illetve kezelés szükséges. Ugyanez vonatkozik az inszemináció végzésére
is.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
4 lombikbébi probálkozáson vagyunk túl.Sajnos 3 petesejtnél
több nem termékenyül meg igy kevés az esély hogy teherbe essek.A 4. próbálkozás
volt a legbíztatóbb volt egy gyenge pozítiv tesztem de sajnos mégse tapadt meg
a megtermékenyített petesejt. Az lenne a kérdésem, hogy ha valakinek rossz a
hormonszintje amire azt mondta az orvos hogy ilyen hormonokkal én még hogy-hogy
menstruálok, pedig avval minden rendben van, hogy ilyen esetben a hormon tapasz
segíthet-e, hogy visszaállítsa a megfelelő hormonháztartást. És arra lennék
még kiváncsi, hogy esetleg milyen megmagyarázható oka lehet annak, hogy van
egy nővérem(37 éves) egy hugom(28 éves) én 34 éves vagyok és egyikünk sem esik
természetes uton teherbe? Valami genetikai oka lehet?
Várom válaszát. Köszönettel K.M.
Tisztelt Asszonyom!
Valószínűleg kezdődő korai klimax esete áll
fent önnél, bár vizsgálati leletei ismerete nélkül erről nyilatkozni nem lehet.
A hormonszinteket a tapasszal, csak úgy mint más gyógyszerekkel rendezni lehet,
ez azonban annyi időre vonatkozik, míg ez a fajta kezelés folyik. A petefészek
normális működését visszaállítani semmilyen módszerrel nem lehet. A meddőség
problémájának családi halmozódása nem feltétlenül jelenti genetikai ok előfordulását,
hiszen a meddőségnek ezer oka lehet és ehez testvérei próblémáját is ismerni
kellene. Ezzel együtt hármojuk leleteit egy orvos amennyiben átnézi, lehet,
hogy a genetikai kivizsgálást indokoltnak tartaná.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Jövő héten, Pécsen kezdődik az IVF elötti stimulálásom. A
Mánfai doktor úr számomra a "hosszú" protokoll szerint írta fel az injekciókat.
Szeretném megkérdezni, hogy mitől függ, hogy rövid vagy hosszú protokollt alkalmaznak.
Köszönöm, B.E.
Tisztelt Asszonyom!
Kivizsgálási leletei döntik el, hogy milyen előkészítést
javasolnak. A hosszú protokoll jobb eredményekkel kecsegtet, ezért minden betegnél
ez javasolható, hacsak kivizsgálási leletei alapján nem tartozik azon kevesek
közé, ahkiknél a másik módszer eredményesebb lehet.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Dr. Úr!
A napokban kiderült, hogy PCO betegségem van, az orvosom
Clostilbegyt-et írt fel. Ön szerint segít ez a gyógyszer a ciszták elhajtásában,
vagy mást javasolna. A hormonvizsgálat során nem volt gond a prolactin volt
egy kicsit kevés. 98 volt a 100 alsó határ helyett. 28 éves vagyok nagyon szeretnék
babát!
Előre is köszönöm válaszát! Üdvözlettel: P.H.
Tisztelt Asszonyom!
A "cisztákat elhajtani" nem lehet és nem is lenne célszerű,
hiszen ezek nem ciszták, hanem un. tüszők, melyekben az ős-petesejtek vannak.
Ez minden női petefészekben van, erre a betegségre azonban az a jellegzetes,
hogy az un másodlagos tüszők száma felszaporodik, mely egy hormonzavar kialakulásához
vezet. A gyógyszeres kezelés tehát nem az "elhajtásra", hanem a normális petefészek
működés, tüszőfejlődés beindítására irányul. Ez mindíg csak arra a bizonyos
ciklusra vonatkozik, melyben a gyógyszert szedi. Egyébként a "cysták elroncsolása"
lehetséges hastükrözés kapcsán, mely akkor indokolt, ha a gyógyszeres kezelés
nem vezet eredményre. A prolaktin szintek alacsony értékei nem kívánnak semmiféle
kezelést.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Dr. Úr!
Az Eü törvény mórdosításában olvastam, hogy már nem csak az
első sikeres terhességig jár a meddőségi kezelésekhez a támogatás. De akkor
hányadikig? Hogy módosult a törvény? Erre nem kaptam választ. Kérem, válaszoljanak,
mihamarabb, vagy küldjék el egy olyan személy telefonszámát, akitől érdeklődhetnék.
Üdv: Sz. J.
Tisztelt Asszonyom!
A 2001.decemberében megjelent Népjóléti Minisztériumi Rendelet
törölte a törvényből az első sikeres terhesség fogalmát. Ez annyit jelent, hogy
mindenkinek a jelen törvény öt beavatkozást biztosítanak, függetlenül attól,
hogy abból hány terhesség jött létre és hány szülés volt. Minden 1997 után végzett
beavatkozás számít.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt DR. Torok !
Szeretnek ontol tanacsot kapni a helyzetunkre. Nagyon szepen
kerem Ont, hogy olvassa el soraimat, es valaszoljon ahogy az idejebol telne.
Nagyon megtisztelne vele. Szeptember 4-en elkezdtek a IVF -re ( ICSI- re ) a
stimulalasomat. 26 eves vagyok, ups ma toltottem be a 27. -et ( ugy erzem meg
nem szoktam hozza ), ami esetunkbe a ferjemmel a problemank hogy az o ondovezeteke
felig elvan zarva emiatt keves szamu faradt minosegu " uszok" alnak lehetosegre
a szamunkra, ( 18 mill.), az en oldalamrol pedig a jobb oldali petefeszkem a
HSG szerint elvan zarva a baloldali pedig suggest adhesion ( felig nyitott ?
). Chicagoban elunk , elmentunk egy infertility specialistahoz, es az eredmenyek
alapjan IVF -re javasolt ( ICSI - re ) azonnal. Azt mondta hogy a IUI nem ajanlja
mert fent alna a lehetosege az ectopic terhesegnek. Igy szeptember 4 -en elkezdtek
a Gonal - F stimulalast, elotte egy jo het masfel hetig Lupranon voltam. Minden
masodik nap mennem kellett ver es ultrahangra, a szervezetem jol reagalt 11
follicol erett meg, majd Szeptember 17-en jott a leszivas, mondtak hogy 16 petesejtem
volt, ebbol 12 erett es 9 -et fertilizaltak. Aztan mondtak hogy vagy a 3. napon
vagy az 5. napon lesz vissza ultetve, attol fugg hogy hogy mennyire felelnek
meg a magas criteriaknak, elvarasoknak. Allitolag itt 5 nek meg kell felelnie
a 3. napon ahhoz hogy elerje az otodik napot, es csak kettot tesznek vissza
az otodik napon. Teahat a 3. napon meg is mondtak hogy az 5. napon menjek vissza.
A 9 megtermekenyitetbol 6 megfelelt az otodik napi elvarasoknak , abbol 2 belett
teve. Most ma Szeptember 25. van ( szuletesnapom ), persze azt mondanom sem
kell hogy a legszebb szuletesnapi ajandek az eletemben ez lenne ... Most adnom
kell magamnak, napi 50 mg Progresteront. A vissaultetes 22-en volt, es a terhessegi
teszt OCT 1-en lesz. A kerdeseim a kovetkezok lennenek : 1 , nekem volt egy
terhesseg megszakitasom mikor 21 voltam a hetedik hetnel. Attol meg lehet jo
beagyazodas most? 2, Most 3 nappal a visszaultetes utan olyan puffadtnak erzem
magam, ketszer ereztem erosebb alhasi nyilalo fajdalmat ( az elso es a masodik
nap ), ez jelent valami fontossat, vagy lehet a beagyazodasnak tudni ( fajdalmat
), ? viszont a puffadast a Progresteonnak mert vastagaba teszi uteurust, vagy
mert altalaban ugye nok menses elott puffadtnak jobban ehesebnek erzik magukat
es ez annak a jele lenne ? Ez az egy het egy ev nekeunk, es nehez, hisz nem
tudom hogy van e valami kicsi ici pici jel ami utalna a jo hirre vagy az eggyetlen
valasz a varas. 3 Es mi lenne velemenye a spottingro, vagy ugy mond egy kis
pecsetelesrol. Nekem nincs a fehernemum teljesen tiszta, meg csak feherfolyas,
semmi, se barna. Ez jelent valamit ? Mert mar hallottam olyat is hogy IVF utan
( a varakozasi stadiumban hogy teszt + vagy - ) kozben o pecsetelt es kisebb
verzes is volt aztan szegenynek megjott. Aztan hallottam olyat is hogy a barnas
pecsetelest a beagyazodasnak is lehet betudni. Mi a velemenye a DR Urnak. Milyen
eselyunk van ezalatt az egy jo het varakozasi ido alatt. Nem erzek semmi furcsat,
csak mint egy nagy lufi lennek , meg egy kis feszito nyomast az alsohasi reszen.
4, Meg tudnam nezni avizeletbol a tesztet a hetvegen vagy egy nappal a vervetel
elott, vagy talan az elso vizeletbol a vervetel napjan kora reggel, hisz az
lenne a 28. napom a ciklusomon , vagy az tul korai lenne? Kedves Dr . nagyon
szepen kerem valszoljon levelmre, kicsit elviselhetobbe tenne a sorai ezt a
het varast. Es egyben elnezest kerek mert annyi kerdessel megbombaztam ONT,
de folyamatosan olvasom a lapjat a web side-on es nagyon erdekesnek talalom
es sok paron segit szavaival.
Koszonom Tisztelettel B. F.
Tisztelt Asszonyom!
Más irányú elfoglaltságom miatt csak most
tudok válaszolni, amikor már nem nagyon aktuális. Az előzetes megszakításnak
semmi köze nincs a beágyazódáshoz. A has puffadást az ugynevezett hyperstimulációs
syndroma okozza, mely az előzetesen elvégzett hormonkezelés következménye. Fokozodó
tünetek esetén ennek kezelése feltétlenül szükséges, de időközben már ezen is
túl kell, hogy legyen. A barnás folyás megléte nem minden esetben befolyásolja
károsan a terhesség létrejöttét, a méh nyálkahártya (endometrium) részleges
lelöködését jelenti és hormonális elégtelenségre utal. Ennek elkerülésére kapja
a progesteront. Otthonában terhességi teszt végzésének értelme nincsen, időben
megfogja tudni a kontroll vizsgálatnál, hogy a beavatkozás sikerült-e. Sok sikert
kívánok.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor úr!
Nagy örömömre szolgál hogy megtaláltam az
infertility.hu-t mivel
sajnos gondjaim vannak. 21 éves vagyok, egyelőre ugyan nem tervezek a párommal
gyereket de 2 év múlva már szeretnénk és úgy gondolom ha baj van még most kell
elkezdeni cselekedni. 2002. júliusáig 4 évig folyamatosan szedtem Diane-35-öt.Idén
új orvoshoz kerültem (költözés miatt), dr. K. J.-hez. A következőeket állapította
meg: UH. vizsgálat, kp nagy uterus normális echostructurával ábrűzolódik, az
ováriumok vetületében mindkét oldalon tüsző nem ábrázolódik. Ezek után a doktor
úr tanácsára abbahagytam a Diane-35 szedését. Augusztus 21-én újabb ultrahang
következett a köv. eredménnyel: Duplex Uh: r.f.v. uteri, b.o. normál nagyságú
ovárium több, apró tüszővel, j.o. egy-két tüsző ábrázolódik. Szeptember 25-én
újabb ultrahang: Duplex Uh: r.f.v. ut. nyh: 6,28mm, ováriumok kis tüszőkkel
ábrázolódnak. Peteérésem azonban még mindig nincsen. A doktor úr azt mondta
hogy igy nincs nagy esélye a teherbe esésnek, azonban az idők folyamán elképzelhető
ezért (mivel még egyelőre nem szeretnék gyereket) felírta újra a Diane-35-öt.
Azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy nem okozok-e még nagyobb kárt hogy most
nem hozzuk rendbe a peteérést és egyből elkezdem szedni a fogamzás gátlót. Tanácstalan
vagyok mert én bízom K. doktor úrban de mégiscsak úgy gondolom hogy még nem
kellene szednem tablettát. Ha igy marad minden ahogy most van, és esetleg kezelésre
sem reagál a szervezetem lehetséges-e a lombik-program.
Kérem adjon tanácsot helyzetemben. Szívélyes köszönettel G. E.
Tisztelt Asszonyom!
Orvosa helyesen járt el, jó tanácsot adott.
A hibás petefészek működés gátlása a fogamzásgátlóval indokolt. Csak akkor kell
arra törekedni, hogy beinduljon a rendes petefészek működés, amennyiben terhes
szeretne lenni. Ekkor sem a lombik-program a megoldás, elsődlegesen gyógyszeres
kezelés jön szóba!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Üdvözlöm!
Köszönöm gyors válaszát.
Újabb kérdésem lenne: a törvényeket böngészve rátaláltam a béranyaság intézményére.
Más forrásból úgy tudom, hogy már nem engedélyezik, de itt, az önök oldalán
nem találtam olyan törvénymódosítást, amiben ez szerepelne. Talán én vagyok
figyelmetlen. Újra átnézem, de kérem, ha tud segíteni, ön is válaszoljon. Kiegészítéskénet
talán annyit: egy újságcikkhez kell az információ, semmiképpen nem szeretnék
olyasmit leírni, ami félretájékoztatná az olvasókat. Nagyon örülök a honlapjuknak,
szerepelni fog az írásunkban is.
Üdvözlettel: Sz. J.
Tisztelt Asszonyom!
Azért nem talált törvénymódosításról értesítést, mert nem
változott a törvény. Magyarországon a törvények továbbra is megengedik a béranyaságot,
de a törvénynek nincs végrehajtási utasítása! Ameddig ez el nem készül (szerintem
mostanában nem fog), addíg ilyen beavatkozásra lehetőség nincsen.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor úr!
A 5. lombik-bébi program kezdetén vagyok. Az előző alkalmaknál
a ciklus 3. napjától kaptam injekciót: 1. alkalom: Humegon & Metrodin 2. alkalom:
Merional & Fostimon 3. alkalom: Humegon & Metrodin 4. alkalom: Merional & Fostimon
Mind a 4 alkalomnál nehezen indul el a petesejtek fejlődése, ezért a ciklus
8. napjátől mindig kellet növelni az adagot és csak 4-5 petesejtet sikerült
leszívni. Ezekből az első 3 alkalomnál csak 1, 2 szép embrió lett. A 4. alkalomnál
4 szép embrió volt. Szerintem, nem a gyógyszertől függ, hanem megfelelő időpontkor
tüszőpunkciót végeztek (a ciklus 17. napján és érettebbek voltak a petesejtek).
Most a kezelő orvos ajánlotta Puregon & Merional használatát. A kérdésem lenne:
1. Mi a különbség a Puregon & Fostimon között? Igaz-e, hogy Puregon hatására
több petesejt fog fejlődni, mint Fostimon hatására? 2. Érdemes- e használni
a Puregont? Hiszen a 4. alkalomnál már 4 szép embrió lett és szeretném ugyanúgy
csinálni, mint akkor (alkalmazni Merional & Fostimon injekciót.) 3. Mire jó
a cetrotide injekció? A Puregon mellet mindig kell-e használni cetroide-t? 4.
Embriók visszaültetése a ciklus 21-én történt meg. Ez az idő késő-e? Ez nehezítette-e
az embriók beágyazódását?
Válaszát előre is köszönöm! KK.
Tisztelt Asszonyom!
A Puregon és a Fostimon hatóanyaga is ugyanaz,
csak a Puregon géntechnológiával készült készítmény, mely ugyanazt a hormont
tartalmazza, amely egyébként is az emberi szervezetben van, a Fostimont pedig
klimaxos nők vizeletéből állítják elő, mely nem teljesen tiszta. Ebből következik,
hogy érdemes használni a Puregont. A Cetrotide meggátolja a petesejtek idő előtti
kilökődését, tehát használata indokolt. Az embriók visszahelyezésénél nem a
ciklusnapok számítanak, hanem a leszívás időpontja.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Tanácsát szeretném kérni esetemben. Policisztás petefészek
szindrómát állapítottak meg nálam, ami a prolaktin.szint magasságával van összefüggésben.
Kezelésemre Diane 35 szedését írták elő, de sajnos eléggé felment tőle a vérnyomásom,
amitől rosszul is lettem. Olyan, mintha a mellkasomra nehéz súly nehezedne és
a szívverésem is 90-re gyorsult fel. Ezelőtt ilyen soha nem fordult elő velem,
ezért azt szeretném kérdezni, hogy van-e más lehetőség ennek betegségnek a kezelésére.
Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel: M.
Tisztelt Asszonyom!
Hibás petefészek műkődés gátlására feltétlenül
szükség lenne, optimálisan ennek a betegségnek a gyógyszere Diane-35, ha ezt
bármilyen oknál fogva nem bírja szedni egyéb fogamzásgátló szerek is szóba jönnek
pl.Mercilon, Marvelon, Novynette, Regulon, Gracial, stb.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Most szerettünk volna bekapcsolódni egy lombikbébi programba.
Fogamzásgátlót és Bromocryptint kezdtem szedni, de két alkalommal kihánytam
a tablettákat és csak sokkal később pótoltam. A 18. napon menstruációhoz hasonló
jelenséget tapasztaltam. Nem tudom hogy, most szedjem-e tovább a gyógyszert
és ennek a jelenségnek mi az oka, esetleg a rendszertelen fogamzásgátló szedése.
Ma nem tudtam beszélni a kezelő orvossal, ezért fordulok Önhöz. Korábban normális
ciklusom volt, esetleg évente egyszer fordult elő 20-25 napos ciklus.
Segítségét előre is köszönöm: A. É.
Tisztelt Asszonyom!
Panaszait a fogamzásgátló tabletta rendszertelen szedése okozta.
További teendőit csak kezelő orvosával tudja megbeszélni.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
A férjemmel közel két éve szeretnénk gyereket.
Fél évi sikertelen próbálkozás után fordultam segítségért nőgyógyászomhoz, ő
hőmérőzést kért, itt az eredmény az volt, hogy 1 hónapban kétszer volt kisebb
hőmérséklet emelkedésem. További fél év után Clostilbegyt gyógyszert írt, de
a gyógyszer hatására 26. napra menstruáltam (gyógyszerek nélkül a havi ciklusom
30-33 nap). Ezután hormonvizsgálat történt a 21. napon, ennek eredménye: TSH
3,610 mU/L, szabad T4 15,6 pmol/L, FSH 5,6 U/L, LH 8,0 U/L, Eostradiol 192,3
pg/ml,17-hydroxi-progesteron 17-ohprgesteron 7998 pg/ml, Androsten-dion vizsg.:
2758 pg/ml, Dehydro-epi-androsteron DHEA 11580 pg/ml, prolactin 1227 mU/L, DHEA-SO4
1,9 ug/ml, prgeszteron 39,7 nmol/L, tesztoszteron 1,75 nmol/L, PRL-PEG kezelés
után 921 mU/L, PEG-után recovery 75%. Ezen eredményre az orvosom Diane-35 tablettát
írt,ezt 3 hónapon keresztül szedtem, most újabb egy havi adagot írt fel. Ha
ez a gyógyszer elfogy, akkor újabb hormonvizsgálatot javasol. Kérdésem lenne,
hogy a Diane-35 tbl. felírása a megemelkedett hormonszintre általános-e, nem
befolyásolja a hormonszintemet az, ha a gyógyszer abbahagyását közvetlen követő
első menstruációm 3. és 21. napján lesz a vérvétel, valamint miért kell két
hormonvizsgálat között 6 hónapnak eltelni?
Előre is köszönöm válaszát kérdéseimre, illetve egyéb véleményét, észrevételét
is megköszönném. Tisztelettel: K-né.
Tisztelt Asszonyom!
A hormon szintek alapján valószínűsíthető, hogy ugynevezett
polycystás petefészek syndromában szenved. Ennek megítéléséhez még a petefészkek
szerkezetét leíró hüvelyi ultrahang vizsgálatra is szükség lenne. Ennek a betegségnek
többfajta kezelése lehetséges, létezik minden orvos számára az ugynevezett gyógyítási
szabadság, mely annyit jelent, hogy az adott betegség kezelésére használható
módszerek kiözül az orvos kiválaszthatja a számára megfelelőnek tűnő terápiát.
Ami pillanatnyilag önnél történik az ezeknek az elveknek megfelel, azonban magam
részéről nem értek vele egyet és nem gondolom, hogy eredményre fog vezetni.
Javasolnám meddőséggel foglalkozó szakemberhez forduljon.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Ur!
A ferjemmel 3 eve probalkozunk,,de meg eddig
nem estem teherbe. A lombikbébi programnak mekkora esélye van, hogy sikert eredményez??
Szeretném tudni, hogy nagyjabol mire szamithatunk,,mielott a rengeteg vizsgalatnak
nekikezdunk. Mindketten 30 evesek vagyunk.
Koszonom szepen segitseget: F. D.
Tisztelt Asszonyom!
A meddőség kezelés nem egyenlő lombikbébi programmal. Másrészt
a kezelés nem ugy történik, hogy egy házaspár jelentkezik egy centrumba azzal
a kívánsággal, hogy lombikbébi programot akarunk. Az első feladat mindkettejük
kivizsgálása, a baj megállapítása, majd azt követően annak a kor szinvonalának
megfelelő kezelése, melynek legfeljebb végállomása lehet egy lombikbébi program.
Kérdésére tehát azért nem is lehet válaszolni, mert addig amíg nincs diagnozis,
nem lehet megítélni esélyeit sem.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
A férjemmel már 8 éve próbálkozunk a családalapítással, ezidáig
sikertelenül. 35, ill. 38 évesek vagyunk, tehát igencsak sürget az idő. Viszonylag
gyorsan kiderült, hogy természetes úton nemigen lehet gyermekünk. Rólam HSG-vel
megállapították, hogy mindkét petevezetékem elzáródott (bár ezt később két laparoszkópiás
és hysteroskópiás vizsgálat megcáfolta), a férjemnek pedig kevés a mozgó spermiuma.
Így jutottunk el egy meddőségi centrumba, ahol 1997 tavaszán el is kezdődtek
a kivizsgálások. Hormonértékeim jók voltak, csak a prolaktinszint volt kissé
magas, de arra kaptam Bromocryptint. Ezzel párhuzamosan a férjemet is injekciózták
Metrodinnal. Sajnos idő előtt elovuláltam, így punkcióra ekkor nem került sor.
Nem akarom részletezni, mi mindenen mentünk keresztül az elmúlt öt évben, tény,
hogy most volt a 8. (!) transzfer. Két hét után elvégeztem a terhességi tesztet,
ami -szinte menetrendszerűen- most is negatív lett. A férjemmel nagyon el vagyunk
keseredve, mert tudtuk, hogy a lombikkezelés nem egy leányálom, de hogy ilyen
embert próbáló, testet-lelket felőrlő legyen, nem is gondoltuk volna. Két kezelés
között többféle kivizsgáláson is voltunk (genetikai, toxoplazma, TSH), mind-mind
negatív eredménnyel, a hormonértékeim általában jók. A punkcióig mindig sikeres
a kezelés (bár most 10 leszívott tüszőből mindössze egy termékenyült meg, meg
is lepődtünk), de hogy a beágyazódás miért marad el, ezt senki sem tudta megmondani.
Volt, hogy 52 pontnyi 4 gyönyörű embriót is visszaültettek. Kérdésem az lenne
a Doktor Úrhoz, hogy milyen kivizsgálást javasolna még, nem feltétlenül nőgyógyászati
jellegűt, vagy mi a véleménye a természetgyógyászati módszerekről, azon belül
a homeopátiáról. Úgy hallottam, ez teljesen veszélytelen, nincsenek mellékhatások,
és ami a legfontosabb, nem az okokat, hanem a tüneteket próbálják megtalálni.
Tisztelettel: K.É.
Tisztelt Asszonyom!
Leletei konkrét ismeretei nélkül semmi féle egyéb kivizsgálást
javasolni nem tudok. A természetgyógyászat és a homeopathia rendkívül távol
áll tőlem, véleményemet ezzel kapcsolatba nem szeretném kifejteni, de nem hiszek
abba, hogy a meddőség bármely formájába ez segítséget jelentene.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
30 éves vagyok, két éve kezelnek hyperprolactinaemia-val.
A kezdet kezdetén készítettek koponyaröntgent és látótér - vizsgálatot. Mindkét
eredmény negatív lett. Bromocriptin kezelésre jól reagáltam (bár eleinte nagyon
rosszúl voltam tőle). Mivel a folyamatosan végzett vérvizsgálat eredményei negatívok
lettek, áttértünk a Mastodinon cseppekre. Ez azonban nem vált be, minden addiginál
magasabb prolactin színtet állapítottak meg. Tehát visszatértem a Bromocriptin
szedésre. Mivel újra normalizálódott az érték, az orvos javaslatára napi 1/2
tablettára álltam át. Ez megint nem hozott sikert. Újra magas az érték. Október
21.-én megyek koponya MR vizsgálatra. Egyszer már ( 2 éve) megállapították,
hogy nincs daganat( ha ezt röntgennel megállapíthatják egyáltalán kezdődő daganatnál)
és azt írták a papírokra,hogy "a sella ép". Akkor most miért kell az MR ? Az
az igazság, hogy FÉLEK. Mi jöhet még? Meggyógyulhatok egyáltalán? Tele volnék
kérdésekkel: miért alakul ki, mitől nem működik rendesen az agyalapi mirigy,
milyen hosszútávú következményei lehetnek a magas hormonszintnek, stb. Betegség
ez egyáltalán, vagy inkább állapot? Amikor a szemészeten voltam vizsgálaton,
ott az orvos azt mondta, hogy rengeteg hozzám hasonló korú fiatal nőt súlyt
ez a probléma, mert mi fejlődében lévő tinik voltunk, amikor a csernobili atombaleset
történt. Szerinte a sugárfertőzés következtében kialakulhat ez a rendellenesség.
Kérem, ha tud, válaszoljon a kérdéseimre, és írja le Ön szerint mit lehetne
még tenni, egyáltalán mi a véleménye a betegségem lefolyásáról. Türelmét és
megértését köszönöm.
Tisztelettel: É
Tisztelt Asszonyom!
A magas prolaktin szintet okozhatja az agyalapi mirigyben
elhelykedő jóindulatú daganat is, de szabályozási zavar is elképzelhető. Röntgen
vizsgálattal, illetve látótérvizsgálattal csak a nagy daganatok (cm-es nagyságrendű)
mutahatók ki. MR vizsgálattal már akkor kimutatható, ha még 1 mm-t sem ér el.
Tehát az MR elvégzése feltétlenül indokolt, annak eredményét meg kell várni.
A leírtak alapján nem tartom valószínűnek, hogy különesebb félnivalója lenne,
mert ha ilyen minimális mennyiségű Bromocryptin szedésre rendeződtek prolaktin
szintjei, az nem daganatra utal. A környezeti ártalmak persze befolyásolhatják
bizonyos betegségek megjelenését, de ezt a betegséget nem lehet Csernobil számlájára
írni! "Sugárfertőzés" nem okoz ilyen elváltozást. Egyébként Magyarországon nem
volt sugárfertőzött ember! A hyperprolaktinémiát számtalan egyéb betegség is
okozhatja, mint pl. hibás pajzsmirigy, vagy petefészek működés is! Úgy érzem,
hogy ez irányba még nem történtek Önnél vizsgálatok! Nem elkeseredni kell és
nem félni; megfelelő kivizsgálást követően, a megfelelő kezelést kell kapnia.
Ez egy könnyen kezelhető és diagnosztizálható betegségnek számít!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
Előre is köszönöm, hogy megtisztel levelem elolvasásával.
Bizakodom, hogy tud segíteni. A kérdésem az lenne, hogy milyen vizsgálatok léteznek
annak érdekében, hogy a terhesség korai (vagy az első harmadában) szakaszában
megállapíthatóak legyenek a különböző fejlődési rendellenességek, "problémák".
Ezek a vizsgálatok milyen feltételek mellett végezhetőek el, illetve végzik
el. A vizsgálatokat lehet-e egyénileg kezdeményezni vagy bizonyos kritériumnak
meg kell felelni, gondolok itt pl. az anya előrehaladott életkorára vagy lombik-bébi
program esetben, stb... Mennyire kötődnek ezek a vizsgálatok városhoz, intézethez?
Köszönöm előre a segítségét. Tisztelettel: KJ.
Tisztelt Asszonyom!
Ma már sok olyan módszer van, mellyel a terhesség korai szakaszában
különböző fejlődési rendellenességek szűrhetők. Ezen módszerek levélben történő
részletes ismertetése lehetetlen lenne. Alapvetően lehetséges ultrahang vizsgálatokat,
vér vizsgálatokat (un. AFP szűrés), illetve genetikai vizsgálatokat végezni.
Ez utóbbi magzatvízből, vagy lepényszövetből történik. Lehet célzottan keresni
esetlegesen a családban előforduló öröklődő megbetegedést is. A terhesgondozási
rendszer arra hivatott, hogy külön kérés nélkül is elvégezzenek minden olyan
vizsgálatot, mely arra irányul, hogy a magzat egészséges-e, illetve a szükséges
vizsgálatokat amennyiben annak elvégzése helyben nem lehetséges, megszervezzék!
Nem minden beavatkozás kockázatmenetes, ezért bizonyos beavatkozások elvégzése
csak akkor indokolt, hogyha ténylegesen gyanuja van valamilyen fejlődési rendellenességnek.
Az Ön esetére vonatkozó konkrétumokról tanácsadó orvosától tud részletes felvilágosítást
kapni.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor ÚR!
Férjemmel mindketten 33 évesek vagyunk. Már három éve "próbálkozunk"
de eddig sajnos - ezt az esetet leszámítva - nem sikerült teherbe esnem. Már
az összes lehetséges vizsgálatokat elvégezték, volt két inszeminációm is. Nagyon
megörültünk, mikor most nyáron minden gyógyszer és beavatkozás ellenére terhes
lettem. Sajnos az örömünk nem tartott sokáig, mert elvetéltem. A kérdésem az
lenne, hogy lehetséges az, hogy az utolsó mensestől számítva a 30. napon Hajdúszoboszlón
voltunk a gyógyvízbe kb. 2x 20 percre, és hogy ez hozzájárult a vetélésemhez?
Az utolsó mensestől számítva a 39.napon elkezdtem vérezni, egész addíg míg,
kb. 6-7 hetesen elvetéltem. Most, hogy végre sikerül terhes lennem, próbálkozzunk
még, vagy Ön szerint "ültessünk be"?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Asszonyom!
A gyógyviz biztosan nem vezetett a vetéléshez! Én úgy gondolom,
hogy ne "ültessenek be" és ne "probálkozzanak még", hanem itt lenne a végső
ideje egy, a kor színvonalának megfelelő kivizsgálás elvégzésének. Meg kellene
állapítani a bajt és ezt követően annak megfelelő kezelsében kellene, hogy részesüljön.
Elsősorban hormonális problémák lehetősége merül fel.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
T. Doktor Úr !
Azt szeretném megtudni, hogy mik a feltételei, hogy valaki meddőségi központhoz fordulhasson ? Mi 5 éve próbálkozunk, de nem sikerült még gyermeket létrehoznunk. Kellenek előtte orvosi vizsgálatok ? Melyiket javasolná? Gy. Zs.
Tisztelt Asszonyom!
Magyarországon minden nőgyógyászati szakrendelés
ugynevezett nyitott rendelés, mely konkrétan annyit jelent, hogy minden betegbiztosítással
rendelkező beteg beutaló nélkül jelentkezhet kivizsgálásra. Tehát nyugodtan
forduljon bármelyik meddőségi központba, ott a szükséges kivizsgálásokat el
fogják végezni, vagy végeztetni.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Ur!
36 éves vagyok, férjem 38, 11 éve vagyunk házasok és Romániában
(Marosvásárhelyen) élünk. 5 évvel ezeött elvégeztünk mindenfajta kivizsgálást
a meddőséggel kapcsolatban de egyikünknél sem találtak olyan okot ami kizárja
a terhességet, azzal bocsátottak el, hogy „még próbalkozzunk”! Férjemnél a spermák
termelődése nem a legmegfelelőbb, a viszgálatok során alacsony spermaszámot
állapitottak meg, de ennek ellenére azt mondták a terhesség nincs kizárva. Érdeklődni
szeretnék, a lombik bébi minket érintő anyagi oldaláról. Mit kell megfizetni
és mennyit. Tudom, hogy Magyarországon az első 5 beavatkozást a társadalom biztositás
tériti és csak a gyógyszeres kezelést kell kifizetni de nem hiszem, hogy ez
reánk (román állampolgárokra) is vonatkozna. Megjegyzem itt Romániában nincs
ingyenes támogatása ennek az eljárásnak, itt is nagyon sokba kerul, szeretnenk
tudni hol lenne olcsobb?
Tisztelettel: J. I.
Tisztelt Asszonyom!
Sok vesztegetni való idejük már nincsen, ezért mielőbbi kezelésük
szükséges lenne! Lehet, hogy mesterséges megtermékenyítéssel is célt lehetne
elérni! Amennyiben lombik bébi beavatkozásra lenne szükség, azt valóban fizetniük
kellene Magyarországon. Pillanatnyilag a beavatkozás jellegétől függően 200-350
ezer forintba kerül a szükséges gyógyszerek nélkül. A gyógyszeres kezelés ciklusonként
minimálisan 100 ezer forintból hozható ki, de lehet ennek akár többszöröse is.
Magyarországon a Tapolcai Pannon Reprodukciós Intézet a határon túli magyarok
részére az IVF beavatkozásokat térítésmentesen végzi, de ekkor is merülnek fel
olyan költségek, melyet a betegeknek téríteni kell (külső vizsgálatok, pl.hormon
meghatározások díja), mely kb. 100 ezer forintos kiadást jelentene. A konkrétumokról
a +36-87-510365-ös telefonszámon tudnak érdeklődni.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
31 éves vagyok. 11 évvel ezelőtt született meg a fiam 4450
grammal. Volt egy szülési sérülésem (kifordult a méhem). Az akkori orvosom szerint
ettől még lehet több gyermekem is. Én azóta sem maradok terhes. 8 alkalommal
volt inszemináció, sikertelenül. Túl vagyok a hormonvizsgálaton, a petevezeték
átjárhatóságán, minden eredményem rendben van. A férjemet vizsgálata andrológus,
urológus szintén minden lelete megfelelő volt. Nagyon sok helyen voltunk, de
azt gondolom, nem a megfelelő helyen. Komolyan nem foglalkoztak velünk mert,
hogy nekünk már van egy gyermekünk és komoly problémánk nem lehet, csak stresszelünk.
Kezdetben talán így volt, de ma már nem, hiszen eltelt 11 év. A menstruációm
6-8 napig tart, mindig erős fájdalmaim, görcseim, deréktáji panaszaim vannak.
Nagyon sokat olvastam az endometriosisról - az Önök lapján is - és felmerült
bennem az a kérdés, hogy lehetséges, hogy nálam is erről a betegségről van szó?
Vagy talán a szülési sérülésem okozhatta a meddőségemet?
Köszönöm válaszát. J.A.
Tisztelt Asszonyom!
A méh kifordulása nem okoz a későbbiekben
meddőséget. Panaszai alapján komolyan felmerül valóban az endometriosis lehetősége,
mely miatt laparoscopia lenne feltétlenül indokolt. Mindenkinek jogában áll
több gyermeket szülni, ha ehhez nem kapta meg a megfelelő segítséget és kivizsgálást,
valóban nem jó helyen volt!
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor Úr!
A következő a problémám: hosszú vizsgálatok után végül egy
PCT után azt mondták, hogy immunológiai meddőség áll fenn nálunk, a nyák nem
ereszti át a spermát. Ennek ellenére az inszemináció három alkalommal sikertelen
maradt. Majd három lombikból az első méhen kivüli terhességgel végződött, ekkor
az egyik petevezetőmet kivették, a következő kettő sikertelen maradt. Most hiszteroszkópiát
javasoltak, hogy esetleges méhen belüli elváltozásokat (mióma, polip) ki tudjanak
mutatni. Úgy tűnik, hormonális probléma nincs (a menstruációm mindig szabályos
volt), jól stimulálható vagyok, de az embrió nem tud megtapadni a méhben. Az
immunválaszt okozó fertőzést több orvos diagnózisa szerint is sikerült kikezelni.
Kérdéseim a következők: lehetséges-e, hogy valóban mióma, polip okozza a meddőséget,
és az eddigi rengeteg ultrahangos vizsgálat során ezt nem tudták kimutatni.
Ha ez a helyzet, milyen reményeim vannak? Lehetséges-e, hogy éveken keresztül
gyulladt a méhem (esetleg fertőzött sperma miatt), és ezt eddig nem vették észre
és tünetet sem okozott. Lehet-e ezt maradéktalanul gyógyitani? Milyen más méhen
belüli elváltozás okozhatja a sikertelenséget? Mindig minden nagyon szépen megy,
jó a hormongörbém, vastag a méhnyálkahártya, jó a szerkezete, mégsem sikerül
a terhesség. Lehetséges-e valamilyen olyan molekuláris hiba, ami megakadályozza
a méhen belüli terhességet, de a petevezetőre nem terjed ki? Az ember végül
kinjában már arra is gondol, hogy pszichés oka lehet a sikertelenségnek. Tény
és való, hogy nagy munkahelyi stressz alatt állok. Mégis a programok alatt ezt
igyekeztem kikapcsolni, és úgy gondoltam, hogy anyira meg van támogatva a ciklus,
hogy ilyesmi ebben az esetben nem jön szóba. Hogyan gondolkodik erről Doktor
Úr?
Előre is köszönöm válaszát: T.
Tisztelt Asszonyom!
Válaszaim a következők: 1. Lehetséges, hogy van polipja, vagy
myomája, de nagy dolog nem lehet, mert azt ultrahanggal is kellett volna látni.
Ezzel együtt a hysteroscopia elvégzése indokolt. 2. Nem lehetséges éveken keresztül
fenálló panaszokat nem okozó gyulladás. 3.A méhnek lehetnek fejlődési rendellenességei,
mely ugyancsak kimutatható a hysteroscopiával. Az embrió transzfer ténye nem
jelenti azt, hogy egy IVF beavatkozásnak sikerülnie kell. A siker elmaradásának
az oka a legritkább esetben a méhben keresendő! A terhesség szempontjából a
méhenkivüli terhesség ugyanolyannak számít, mintha méhen belül lett volna! Tehát
azt tudjuk, hogy Ön terhes lehet! 4. Pszichés okok valóban befolyásolják a terhesség
létrejöttét, de a sikertelenséget ugyancsak nem szabad ennek a számlájára írni.
Tehát csak azt tudom tanácsolni, hogy a hysteroscopia után tovább kell folytatni
a próbálkozásokat.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor ur!
Egy eve van gombas fertozesem, ami csak
egy honapra mult el, majd ujra visszatert. Nogyogyaszom kulonfele kupokat irt
fel (betadine, mikogal), gyogyszerek es kenocs kisereteben. 2 eve szedek fogamzasgatlot,
de most az o tanacsara abba kell hagynom. Sokat halottam arrol ,hogy egy ilyen
fertozes, vagy az ekkora mennysegu kup hasznalat, kulonfele meddosegi problemakhoz
vezethet (pl. petevezetek elzarodas). 25 eves vagyok, es hamarosan szretnenk
ferjemmel gyermeket. Kerdeseim a kovetkezok: 1, Okozhatnak-e ezek a problemak
meddoseghez vezeto szovodmenyeket? (Es ezek egy rutin nogyogyaszati vizsgalat
soran diagnosztizalhatok-e?) 2,Ha terhesseg alatt ujrafertozodok, veszelyezteti-e
az a magzatot, vagy magat a terhesseget? 3, Van-e barmilyen megelozesi lehetosege
ennek a fertozesnek (a higienian, es orvosi ellatason kivul, amelyek sajnos
egy ev alatt nem sokat segitettek...)?
Segitseget elore is koszonom, Tisztelettel, egy aggodo olvaso
Tisztelt Asszonyom!
A gombás
fertőzés ritkán vezet meddőséghez, illetve a petevezetékek elzáródásához. Ilyen
elváltozások rutin nőgyógyászati vizsgálattal nem állapíthatóak meg. Terhesség
alatt sem veszélyezteti a magzatot, de ritka esetben vetélés, koraszülés okozója
lehet. Visszatérő fertőzés esetén indokolt a rendszeres, havonkénti szájon keresztül
bevehető gombaellenes szerek használata.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Tisztelt Doktor úr!
Ezúton
szeretném a véleményét javaslatát kérni az én esetemről. Több mint 2 éve szeretnénk
gyereket a férjemmel (én 26 éves vagyok a férjem 30). Egy éve járunk orvoshoz.
Nálam elvileg semmit sem találtak (hormon vizsgálatot néztek a 3. napon és normális
értéket mutatott), de az orvosom azt mondta valamilyen tűszőrepedési probléma
lehet (Clostilbegyt szedtem 3 hónapig érett petesejtet nem találtak). De ezzel
nem is foglalkoztak, mivel a férjemnek sulyossabb a problémája. A spermaszám
kevés (12 ), lassúak, alaki elváltozások. 3 hónapig szedett gyógyszert (Adnerol).
A sejtszám nem javult a mozgékonyság és az alakiság sokat javult. Az orvos szerint
már javulás nem várható.Az andrológus írásos véleménye szerint csak lombikbébi
program által lehet gyermekünk. Szóban viszont azt mondta megpróbálhatjuk az
inszemet, mivel a spermaszám határeseten mozog. Még nem tudok belenyugodni,
hogy a lombik, az egyetlen megoldás. Félek tőle. Nagyon megviselt minket ez
az egész, fel sem tudtam még dolgozni a férjem meg végkép nem. Tudom, a lombikbébi
program kb. mivel jár újabb vizsgálatok, anyagi megterhelés, idő. De azt nem
tudom melyik intézet a legalkalmasabb, ahol lelkileg is segíteni tudnának és
tényleg mindent megtesznek. Hova forduljak?
Köszönettel: Gné K.
Tisztelt Asszonyom!
Az inszemináció is sikerhez vezethet. Ugyanakkor úgy gondolom,
hogy még nem történt meg minden szükséges kivizsgálás (petevezetékek átjárhatósága,
stb.), mely azt lenne hivaott eldönteni, hogy milyen módszer ajánlható. Sajnos
tendencia országunkban, hogy egyedül a lombikbébi módszert ajánlják, holott
más lehetőségek is lennének. A
www.infertility.hu honlapján az ajánlott meddőségi központok címeit megtalálja.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila
Kedves Doktor Úr!
Elnézést, hogy terhességgel
kapcsolataos kérdéssel zavarom, de Ön eddig mindig gyorsan válaszolt a terhesség
előtti gondjaimmal kapcsolatban is. 32 hetes terhes vagyok. Utoljara a 28. héten
volt UH-n, ahol mindent rendben talaltak. En viszont több ok miatt is aggodom.
A kicsi mindig nagyon rapszodikusan mozgott. Hol egész nap, aztann 1 napig alig-alig.
Ill. később néha 2-3 napot nagyon sokat, majd 2-3 napig keveset. Mostanában
(kb. 2 hete) a kevésbé mozgós napjai vannak többen. Bár sokat csuklik. A pulzusom
hónapok óta 95-105 között mozog. Ez árthat a kicsinek? Esetleg, ha ez pajzsmirigytúlműködés,
az ártalmas- e a gyermeknek? Súlyom most kb. 10 kg-val több a terhesség előttinél,
viszont 2-3 hete nem változik. Ennek mi lehet az oka?
Köszönöm válaszait W. A.
Tisztelt Asszonyom!
A fenti pulzusszám terhesség alatt normális. A testsúly növekedésének
leállása ugyancsak nem kóros, sőt! A magzatmozgás változása sem feltétlenül
kóros, azomban ez levélben nem megítélhető. Ilyen jellegű kérdéseire csak kezelőorvosától,
vizsgálatok alapján tud választ kapni. Ilyen kérdésekre csak egy jó tanácsot
lehet adni: inkább kétszer forduljon fölöslegesen orvoshoz, mint egyszer későn.
Üdvözlettel: Dr.Török Attila