Egy Olvasónk versei a gyermektelenségről

Az Álom
 
Álmaimban minden éjjel mindig arra gondolok
Hogy mi csakis kisbabával lehetünk boldogok.
Egy újszülett csecsemő, kit én hozok világra
Nem lehet egy nőnek ennél szebb vágya.
De eljön a reggel és mindent tisztán látok,
Hogy az én ábrándozásom nem más, mint egy ÁLOM.
 
Szavakba önteni lehetetlen,
Mit érez a szív, mely gyermektelen.
Mit érez az, ki életét adná,
Hogy hallhassa egyetlen gyermeke szavát,
Ki mindent megtesz, hogy valósággá váljon,
De rá kell hogy döbbenjen mindez csak egy ÁLOM.
 
Egy gagyogó kisgyermek a legnagyobb kincs
Értékét nem tudja, csak az akinek nincs.
Lelkemet nyomja ez az iszonyú teher,
Ami azt hiszem sosem múlik el.
Patakzó könnyeim közt már-már alig látom,
Hogy szívem óhaja igaz vagy csak ÁLOM.
 
Ha életemben egyszer karomban tarthatnám,
Egyetlen magzatom senkinek nem adnám.
Ő lenne a MINDEN, az ÉLET, a BOLDOGSÁG
És én lennék az anya, ki mindenét feladná.
Tündérország lenne ezen a világon,
Ha mindez valóság lenne, és nem csak egy ÁLOM.
 
Üres az életem és nem bírom már
Elviselni mindazt mi régóta fáj.
És meddővé lenni, micsoda kín!
Jól tudja mindezt, ki most papirra ír.
Én megtennék bármit, hogy egyszer mindenáron
Megvalósuljon az én gyönyörű szép ÁLOMOM.
 
Egy nevető szempár, két ölelő kéz.
Ez az mit szívem igazán remél.
Gyermekem mosolya lenne az én kincsem,
De nekem sajnos ilyen még nincsen.
Úgy érzem nemsoká' ezért lesz halálom,
És ezzel véget ér mindenféle ÁLOM!
 
 
Babára várva
 
Áldott állapot! - Ó, micsoda óhaj!
Lelkem mélyéből szakad fel e sóhaj!
Gyermek után vágyik nyomorult énem
Nélküle már nem ér semmit sem az élet.
Istenem kérlek küldj reánk áldást
S hallgasd meg e végső, szomorú kiáltást!
 
Sajog a szívem és hullik a könnyem,
Feldolgozni mindezt nem lehet könnyen,
Hogy keblemben nem anyai szív lüktet,
Hogy az élet e méhbe nem gyermeket ültet.
Beletörődni nem lehet soha,
Hogy az élet velünk miért ily mostoha?
 
Imádkozni mindig és hinni Istenben,
Hogy két üres karomba kisdedet helyezzen.
Átölelném akkor drága egyetlenem,
S élnénk együtt hitben, boldog szeretetben.
Könyörülő Isten, kegyelmedet kérem.
Várakozó szívvel mindig csak remélek.
 
Nem kell nekem se pénz, se vagyon.
Én mindenemet oda adom.
Leszek inkább koldus és nincstelen.
Csak legyen ár végre saját gyermekem!
Kegyetlen az Élet, nem akarja hagyni,
Hogy méhemben egy magzat meg tudjon foganni!
 
Megöregszek lassan, elhagy az erőm,
S nem mondhatom többé: előttem a jövő.
Megfáradt a test, kettétört egy élet,
Bizakodni sem tudok úgy mint régen.
Nem szólít senki, nem mondja: mami!
Pedig mindig csak ezt szerettem volna hallani!!!!!!